Nehéz elképzelni: az elefánt gyorsabban szívja fel a vizet, mint a japán gyorsvasút sebessége

Olvasási idő kb. 2 perc

Az elefánt ormánya több különleges tulajdonsággal is bír. Egy új tanulmány szerint nemcsak a szívóereje páratlan, hanem nagyobb mennyiségű vizet vehet fel, mint azt bárki gondolta volna.

A kutatás rávilágított egy harmadik érdekességre is. Annak ellenére, hogy az elefánt ormányának tömege a 100 kilogrammot is eléri, az állat rendkívül pontosan tudja irányítani, ami a segítségére van az élelemszerzésnél. Szívóerejét ügyesen kihasználva akár egy törékeny csipszdarabot is fel tud vele emelni anélkül, hogy ripityára törné.

Mekkora az elefánt ormányának szívóereje?

A Live Science szerint az eredmény még a kutatókat is meglepte. Méréseik alapján az elefánt ormánya körülbelül 540 km/órás sebességgel szívja fel a vizet, ami harmincszor gyorsabb, mint az emberi tüsszentésnél kiáramló levegő. Ha ezt nehezen tudod elképzelni, akkor indulj ki abból, hogy még a japán gyorsvasút tempója is elmarad mögötte.

A kutatók a tanulmány során speciális kamerákkal figyeltek meg egy 34 éves nőstény afrikai elefántot, miközben tortillacsipszet és kockára vágott kárórépadarabokat adtak neki. Így sikerült videóra venniük, hogy ormányának szívóerejét okosan irányítva az állat egy – vagy egyszerre akár több – ételdarabot is képes felszippantani. Amikor tíznél több apóra vágott répát tettek ki elé az asztalra, az elefánt az utóbbi lehetőséget választotta, és hangos, porszívószerű hangok kíséretében gyűjtötte be őket.

Az állat a törékenyebb csipsznél már két eltérő megközelítést alkalmazott: vagy távolabbról szippantotta fel a szemeket, vagy a felületükre helyezte ormányát, majd a szívóerőt precízen adagolva egyszerűen felemelte őket az asztalról. A kutatók szerint az állat ekkor különösen óvatosan járt el.

Idézőjel ikon

Még ha többször is kellett próbálkoznia, anélkül vette fel a csipszeket, hogy azok összetörtek volna.”

A kutatók ezután ultrahangos mérésékkel vizsgálták meg az elefánt ormányát ivás közben. Ehhez egy vízzel feltöltött akváriumot használtak, amibe chiamagokat szórtak, hogy könnyebben nyomon követhessék a folyadék áramlását. Mint kiderült, az elefánt 1,5 másodperc alatt csaknem 4 liter vizet szippantott fel, ami messze felülmúlta a kutatók várakozásait.

Az elefánt 540 km/órás sebességgel szippantja fel a vizet
Fotó: David Hu

„Először nem is tudtuk értelmezni az adatokat. Az elefánt orrjárata viszonylag szűk, így azt vettük észre, hogy több vizet nyelt el, mint amennyi észszerű lett volna. Csak akkor jöttünk rá, hogyan csinálta, amikor az ultrahangos felvételek elemzésekor felfigyeltünk az orrlyukak tágulására” – számolt be Andrew Schulz, a tanulmány vezető szerzője, az atlantai egyetem munkatársa, aki szerint az állat ezáltal csökkenteni tudja az ormány belső falainak vastagságát, 64 százalékkal megnövelve a kihasználható teret.

Az elefántok annak köszönhetik egyedi képességüket, hogy speciális légzőrendszerük magas tüdőnyomást eredményez, ami kivételes a szárazföldi állatok között. Az ember tüdeje például csupán annyi szívóerőt tud kifejteni, amennyi egy papírlap felemeléséhez elegendő. Ahhoz, hogy egy csipszdarabot is felszippanthassunk, az orrunkat 0,4 milliméter távolságban kéne tartanunk tőle, mutatott rá a tanulmány. Mi azonban várhatóan még így sem járnák sikerrel, mert már egy kevés folyadékszivárgás az orrból is akadályt jelentene.

Ha érdekelnek a természet csodái, olvass bele sorozatunk előző cikkeibe is!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.