Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Beszélgetések a filozófussal című sorozatunk következő részében azt vizsgáljuk meg Török-Szabó Balázzsal, hogy mi köze van a filozofálgatásnak a filozófiához.
Emberek vagyunk, képesek vagyunk a gondolkodásra. Látunk dolgokat, van véleményünk, vannak ötleteink, elméleteink, és szeretjük megosztani, megvitatni ezeket egymással, azaz szeretünk „filózni”. Sokszor hétköznapi dolgokról beszélgetünk, de időről időre terítékre kerülnek az élet nagy kérdései is – akár otthon, a családban vagy barátok közt, akár online felületeken, akár ténylegesen a kocsmaasztal mellett. Vajon világmegváltó gondolatainkkal tényleg megválthatjuk a világot? Mennyiben filozófia ez? Miben különbözik a filozófiától mint tudománytól? Mostani beszélgetésünkben ezt a témát járjuk körül Török-Szabó Balázzsal.
Legutóbb eljutottunk odáig, hogy a filozófia a nagyon széles rálátásával olyan szemszöget tud adni akár a leghétköznapibb problémákhoz, amivel bárki képes továbblépni azokon. Beszéltünk Kierkegaard kapcsán arról is, hogy a filozófia témái közé nem csupán elvont gondolatok tartoznak, hanem minden, ami az adott korban foglalkoztatja az embereket. Ma mégis mintha az lenne az általános nézet, hogy a filozófia idejétmúlt. Lehetséges, hogy Kierkegaard korában még volt létjogosultsága a filozófiának, mára pedig már nincsen?
Én is találkozom ezzel a nézettel. Azt gondolom, hogy van egy általános félreértés ezzel kapcsolatban, aminek a tisztázása segíthet megérteni a helyzetet, és akár még a filozófia lehetséges helyének megértésében is hasznos lehet.
A filozófiának igen sok területe van, mi is többet érintettünk már, beszélgettünk etikáról, esztétikáról, ezenkívül a metafizikától a nyelvfilozófián át a tudat filozófiájáig számtalan önálló terület (diszciplína) létezik. Ugyanígy számtalan álláspont, tudományos tan (doktrína) is megtalálható a filozófián belül, a racionalizmustól a humanizmusig. Az egyes területek gondolkodói, az egyes tanok létrehozói és képviselői mind filozófusok.
Mindezekkel összefügg, de mégis önálló szakterületnek számít az, amit filozófiatörténetnek nevezünk. Ez nem más, mint a filozófiai gondolkodás időbeli áttekintése, a múlt gondolkodóinak, a fennmaradt eszméknek a rendszerezése, elsősorban időrendi, történeti szempontból. Aki filozófiatörténetet tanul, az azt tanulja, hogy a múltban mikor éltek, mit mondtak és mit írtak le a gondolkodók, hogyan követték egymást, mi hatott rájuk, és a gondolataiknak milyen hatása volt. Amivel ma az iskolákban találkozhatunk és amit ma jellemzően az egyetemeken tanítanak, az filozófiatörténet.
Ez sok mindent megmagyaráz. Bevallom, mielőtt találkoztunk és beszélgetni kezdtünk, az én fejemben is olyan kép élt a filozófusokról, mint akik a régi korok gondolkodóinak szövegeit olvassák és értelmezik, csak egy szűk kör számára érthető módon, és gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Valójában akkor nagy különbség van a tényleges gondolkodás és a gondolkodás története között?
A filozófia történetének vizsgálata is komoly gondolkodást igénylő feladat, a rendszerezés és a gondolati áramlatok átlátása nemcsak fontos, de nagyon hasznos is. Ahogy az eddigi beszélgetéseinkből is kiderülhetett, mindezeknek meg lehet találni a maguk helyét az egyéni problémák megoldásában is, valamint a régebbi korok embereinek gondolatai a mai napig hatnak ránk, valamilyen formában megtalálhatók a mi mai gondolkodásunkban. Ez a történeti látásmód arra is rávilágít, hogy a mi gondolkodásunk ugyanúgy hat a jövő nemzedékeire, vagyis felelősek vagyunk azért, amit gondolunk. Az azonban tény, hogy a filozófia művelése, különösen a gyakorlatba való átültetése és a filozófiatörténet eléggé különböző dolgok, a kettőnek teljesen más a feladata.
Akkor lehet, hogy csupán a filozófiatörténettel való foglalkozás veszítette el a jelentőségét az évek során?
Ezt sem mondanám. A filozófiatörténetnek ugyanúgy megvan a maga létjogosultsága, mint a történelem vizsgálatának, hiszen ez is nagyon fontos része és formálója a történelemnek. Ugyanolyan fontos az emberiség szempontjából, mint egy egyén számára a saját, személyes múltjának megértése. Talán az arány tolódott el egy kissé a filozófiatörténet irányába az évek alatt, és sokkal kevesebb hangsúlyt kap ma a filozófia gyakorlása, az, hogy aktuális kérdésekkel foglalkozzon valaki, aktualizálja a korábbi gondolatokat, a jelen kihívásaira, kérdéseire és problémáira keressen megoldásokat, vagy hogy épp új irányokat keressen. Emiatt nem csoda, hogy az emberek elsősorban a filozófiatörténettel, filozófiatörténészekkel találkoznak, és nem a gyakorló filozófusokkal.
De nézzük meg egy másik megközelítésből! Abban talán egyetértünk, hogy mindenkinek van egyfajta sajátos gondolkodásmódja, ami alapján az életét éli, van egy sajátos életfilozófiája.
Igen. Talán nem mindig vagyunk tudatában, de attól még van ilyen.
Azt is elmondhatjuk, hogy olykor mind szeretünk elbeszélgetni az élet kisebb vagy nagyobb kérdéseiről. A témák persze változatosak lehetnek, a gyereknevelési problémáktól odáig, hogy létezik-e a jó és a rossz, hogy vajon vannak-e véletlenek, vagy hogy mi az élet értelme. De az közös vonásunk, hogy időről időre felmerülnek bennünk különböző témák és kérdések, amiken elgondolkodunk, amiket szeretünk megvitatni másokkal.
Ezt nevezzük „kocsmafilozófiának” vagy „árokszéli filozofálásnak”.
Mindezek azt mutatják, hogy az igény, a késztetés ott van mindannyiunkban arra, hogy megértsünk dolgokat, amikkel kapcsolatba kerülünk, hogy másokkal közösen vizsgáljunk kérdéseket, amik foglalkoztatnak, és általában véve arra, hogy megértsük a világot, ami körülvesz bennünket, illetve magunkat, a helyünket a világban.
Ilyen filozofálgatással tényleg közelebb juthatunk ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához?
Előfordulhat, de sokkal nagyobb az esély arra, hogy inkább távolabb kerülünk a valós válaszoktól. Ennek az oka pedig az, hogy bár a mi egyéni, sajátos filozófiánknak is megvannak a maga gyökerei, de ha nem ismerjük azokat, könnyen eltévedhetünk a gondolataink, véleményeink labirintusában. Ha ismerjük az emberi gondolkodás történetét, nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy mások korábban mit gondoltak egyes kérdésekről, de azt is, hogyan jutottak el odáig, és hogy hogyan jutott el hozzánk az a bizonyos gondolat, ami épp foglalkoztat – amiről valószínűleg azt gondoljuk, hogy teljesen a sajátunk. Így pedig összefüggésében tudjuk megérteni a dolgokat, nem pedig értelmezéseket hozunk létre.
Ahogyan arról a legutóbb is szó esett, ha értelmezünk, a saját meglévő készletünkbe próbáljuk meg beleilleszteni az adott dolgot, az eredeti jelentésétől függetlenül. Az értelmezések mindig egyéniek, mindig véleményt jelentenek, és gyakran nem is tudományos megközelítésűek, így elég kétséges, hogy közelebb visznek-e a valósághoz. Ráadásul, mivel egyéniek, valószínűleg nem igazak általánosan, a valóság pedig mindenkire egyaránt vonatkozik. Egy olyan általános következtetés az általános valóságra nézve, ami csak bizonyos helyzetben vagy csak bizonyos személyekre nézve érvényes, valószínűleg téves. Azzal viszont, ha meglátjuk az összefüggéseket, ha valóban érteni törekszünk – és ide már beletartozik a filozófiatörténet ismerete is –, a valódi jelentéshez kerülhetünk közelebb.
Talán ebből már látható, hogy a filozófiatörténet bizonyos szintű ismerete szükséges ahhoz, hogy az ember valóban filozofálni tudjon, és valahol azon túl kezdődik az, hogy a valóságra vonatkozó következtetésekre jusson, vagy akár új gondolatokat fogalmazzon meg, új irányokat találjon a gondolkodásban.
Ha tehát valaki nem elégszik meg az egyéni válaszokkal, hanem a valóságról akar ismereteket szerezni, akkor forduljon filozófushoz?
Ha már egy másik emberrel megvitatja valaki a saját kérdéseit vagy nézeteit, legalább egy, az övétől bizonyos mértékben különböző nézőponttal találkozik. Gyakran elmondom, hogy mindig van legalább egy olyan szemszög, amit mi magunk biztosan nem látunk. Már ez is sokat segíthet, alapot adhat a vizsgálatra, mert ha kiderül, hogy valamit ketten másként látnak, felmerülhet, hogy vajon mi lehet az igazság abban a kérdésben. A filozófus ezen túl olyan eszközöket és szemszögeket is fel tud sorakoztatni, amelyek használatával egészen biztosan közelebb kerülhetünk a valósághoz. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy birtokában van minden tudásnak, hanem azt, hogy tudja, hogyan lehet elindulni és milyen lépéseken keresztül vezet az út odáig. Tehát ha valaki éppen a saját, egyéni problémájával fordul filozófushoz, valószínűleg értékes segítséget kaphat ahhoz, hogy meg is oldja.
Hogy lehet ezt elképzelni? Miben különbözhet egy ilyen beszélgetés mondjuk a pszichoterápiás foglalkozásoktól vagy egy coach által vezetett beszélgetéstől?
Sok mindenben, de legelőször is abban, hogy nagyon fontos része az önállóság. Ezekben a beszélgetésekben az a különleges, hogy lehetőségünk van nekünk magunknak megérteni valamit a saját működésünkből, és ha megértettünk, akkor mi tudunk változtatni rajta – ha akarunk. Nem kell megnyílnunk egy számunkra idegen ember előtt, ami esetenként további feszültséget is kelthet bennünk, és nem lesz a másiknak több ismerete rólunk a beszélgetés végére, mint nekünk magunknak. A cél az, hogy mi értsük meg azt, hogy hogyan működünk. Ahelyett, hogy kívülről kész megoldásokat kapnánk, sokkal inkább az utat fedezhetjük fel, amivel mi magunk eljuthatunk odáig. A beszélgetés során megláthatunk egyfajta működési mechanizmust, a viselkedésünk szabályait, mozgatórugóit, felismerhetjük, hogy hogyan gondolkodunk, és megérthetjük, miért pont úgy, tehát képet kaphatunk a saját működésünkről. Ez nagyon hasznos ismeret, és hozzáteszem, általában nemcsak egy konkrét probléma megoldásához segíthet hozzá, hanem akár az egész életünket is megváltoztathatjuk ilyen ismeret birtokában. Az, hogy változtatunk-e, egyedül rajtunk múlik.
Fontos része a kölcsönös tisztelet, és a tisztelethez tartozik, hogy tudomásul vesszük mindkét fél önállóságát. Mindkét fél eltérő szemszöget képvisel, ugyanakkor mindkettőt ugyanaz mozgatja, annak az igénye, hogy megértsen valamit. Történetesen az egyikük filozófus, akinek talán speciálisabb eszköztára és nagyobb gyakorlata van a megértéshez, ha úgy tetszik, a megértés tudományának szakértője. De akkor igazán izgalmas egy ilyen beszélgetés, ha mindkét fél újat tanul és felismerésekre jut belőle.
Ha jól tudom, ez egy létező dolog, ezt nevezik filozófiai praxisnak vagy filozófiai tanácsadásnak, amikor az ember filozófustól kér tanácsot, és a beszélgetés során megérthet valamit a saját működéséről. És ezek szerint itt nem elsősorban filozófiatörténetről van szó...
A filozófiatörténész tájékoztatni tud arról, hogy az adott kérdésről kik mit gondoltak korábban és hogyan jutottak el odáig, vagyis számos nagyon hasznos szemszöggel tud gazdagítani. Ahhoz az ismerethez is hozzásegíthet, hogy mi magunk hogyan kerültünk kapcsolatba az adott témával. Hogyha ezenfelül szeretnénk megérteni az aktuális, egyéni működésünket, és ez alapján tudatosan változtatni az életünkön, akkor abban a filozófussal való beszélgetés és együttgondolkodás nagyon sokat tud segíteni.
Ha érdekel a filozófia, olvasd el sorozatunk többi részét is!
