A jótékonyság nekik nem érdem, hanem természetes dolog volt: zsidó nőegyletek Magyarországon

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A zsidó nőegyletek fontos központjai voltak a jótékonykodásnak, és vallástól függetlenül is próbáltak segíteni a rossz szociális és anyagi körülmények között élő embereknek.

A magyarországi nőegyletek története az 1870-es évekre nyúlik vissza. Ezek olyan társadalmi egyesületek voltak, amelyeknek csupán nők lehettek a tagjai, fő céljuk a rendszeres kulturális és hitbuzgalmi jótékonykodó tevékenységek megszervezése volt, és általában hangzatos programokkal hívták fel magukra a figyelmet. A zsidó nőegyletek fontos központjai voltak a jótékonykodásnak, és vallástól függetlenül is próbáltak segíteni a rossz szociális és anyagi körülmények között élő embereknek.

Szerzőnkről

Czingel Szilvia szabadúszó író, kultúrantropológus, évekig volt a Centropa Alapítvány munkatársa. Két könyve, a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért után nemrégiben jelent meg új könyve, A női test alakváltozatai 1880–1945. Tudását és tapasztalatát a hétköznapokra adaptálta, így jelenleg storytelling kurzusokat, városi sétákat és walking coachingot tart. 

A rászorulók gondozása a zsidó gyülekezetekben

A jótékonyság a mózesi könyvek etikáján alapul, és már a bibliai korban megvalósult. A jótékonyság nem érdem vagy erény, hanem alapvető vallási és erkölcsi kötelezettség mindenki, gazdag és szegény számára egyaránt. Már a bibliai törvényhozás fölhívja a figyelmet a szegények és megalázottak, az özvegyek és árvák sorsára, továbbá az idegeneket és szegényeket támogató törvények célja az, hogy biztosítson a rászorulók számára valamilyen minimális védettséget.

A zsidó fölfogás szerint a gyámoltalannak és nincstelennek joga van segítséget kérnie szerencsésebb sorsú testvéreitől. A jótékonyság gyakorlásánál fontos, hogy szívből jövő, önzetlen legyen, és fontos a diszkréció, hogy a nyilvánosság ne sértse, ne alázza meg a támogatásra szorulót. Legtökéletesebb formája, ha mind az adakozó, mind az elfogadó névtelen marad. A Talmud szerint a hitközség kötelessége gondoskodni arról, hogy a tagjai között ne legyen szűkölködő. A szükséges pénzt a község két legtekintélyesebb vezetője hetenként szedi be, és a jótékonyság intézményesített formája az országutak mentén létesített menházak rendszere volt idegenek, hajléktalanok, üldözöttek részére.

Ingyenes hébertanítás egy ingyenes londoni zsidó iskolában 1908-ban
Fotó: Heritage Images / Getty Images Hungary

A Talmud a jövedelem egytizede arányában határozza meg a jótékonyság mértékét: ezzel biztosítja a szükséges támogatást, anélkül, hogy az adakozó egzisztenciális biztonságát veszélyeztetné. A zsidóság körében léteztek szegénytámogató, ruhakiosztó, nevelési-oktatási, hozományosztó, árvasegélyező, betegsegélyező, gyermekágyasokat segélyező, hajléktalanoknak menhelyet nyújtó, aggokat gyámolító, valamint foglyokat megváltó jótékonysági egyesületek.

A saját gyülekezet szegény tagjai a támogatásban és segítésben elsőbbséget élveznek más gyülekezetek rászoruló tagjaival szemben, azonban még a nem zsidó szegényekkel is jótékonyságot kellett gyakorolni.

Zsidó polgári egyesületek a rászorulókért

A 19. század óta a legfontosabb intézményesült zsidó jótékonysági tevékenységek a következők voltak: üldözöttek és emigránsok támogatása; a szűkölködő családok élelemmel, tűzifával és téli segéllyel való ellátása; az elhagyott, elhanyagolt és bűnöző gyerekek és ifjak, valamint rossz útra kényszerült nők munkára nevelése; kórházak, orvosi rendelők fenntartása, betegek és gyermekágyasok segélyezése; testi fogyatékosok támogatása; aggok menhelyeinek és szeretetházak fenntartása; a szegénység enyhítése (ingyenes ebéd, élelmiszer-juttatás, ünnepi segély, főzőiskolák, leányegyletek szegény sorsú leányoknak, ipari nevelés szegény gyermekeknek).

Jótékony adománygyűjtés a Liszt Ferenc téren 1931-ben
Fotó: Fortepan/ Rothman család

Ezeket a tevékenységeket Magyarországon 1945 előtt a Pesti Izraelita Hitközség, a Pesti Ortodox Hitközség, az OMIKE, a MIKÉFE és nőegyletek végezték. A kiegyezés után, az 1870-es évektől a polgárosodás történelmi változásaival egyre több modern értelemben vett egyesület jött létre. A nők karitatív tevékenysége, a vallásból adódó jótékonykodás egyre jobban kezdett terjedni a jómódú neológ zsidó asszonyok között. A különböző jótékonysági egyletek nagyon sokszínűek voltak.

Bischitz Johanna, az első önkéntes szociális munkás

A Pesti Izraelita Nőegylet 1866-os megjelenése Bischitz Johanna vezetésével, népkonyháival, leányárvaházaival, mintát mutatott a vidéki zsidó asszonyoknak is. A Magyar Izraelita Nőegyletek Országos Szövetségét (MINOSZ) 1922-ben alapították. Célja volt, hogy országosan fogja össze a működő izraelita nőegyleteket, és közös jótékony munkára ösztökélje őket. Fontos célkitűzése volt emellett a zsidó kultúra terjesztése, leányegyletek szervezése és a vallásos élet elmélyítése. Ebben az évben nyílt meg az Izraelita Nőegylet keretében az a leányotthon, ahol hajadon lányoknak biztosítottak lakhatást, a Vilma nőotthon pedig idősotthonként működött: megözvegyült, szegény sorban élő asszonyok lakhatását biztosította.

Bischitz Dávidné Fischer Johanna
Fotó: Wikimedia Commons/ Strelisky Lipót

A Bischitz Johanna vezetésével 1867-ben létesített leányárvaházat Erzsébet királyné is meglátogatta 1871-ben. Tevékenységének köszönhetően alapították a Fővárosi Gyermekkert Egyesületet. 1870-ben népkonyhát is nyitott, ahol minden felekezetű szegénynek ellátást tudtak biztosítani. A jómódú mecénás, Hirsch Mór által nyitott Jótékonysági Iroda elnöke lett, mely szervezet évente 120 ezer forintot osztott szét a szegények között, szintén felekezetre való tekintet nélkül. Az országnak alig volt jótékony célú egyesülete, melyben tevékenyen részt ne vett volna. Áldozatos munkája nem ismert határokat. Megszállottan járta a népkonyhákat, pincelakásokat, hajléktalanok menhelyét. A nyomort ugyan nem tudta felszámolni, de emberfeletti munkájával megpróbálta enyhíteni. 1898-ban bekövetkezett haláláig aktívan próbált segíteni. Az általa létesített egyesület a mai napig jelentős karitatív tevékenységet végez.

Nőegyleti „fundraising” Kolozsváron

A módosabb zsidó közösségek nőtagjai fontos feladatként élték meg a karitatív munkát, amivel számos visszaemlékezés is foglalkozik. Egy kolozsvári zsidó árvaház életében aktívan tevékenykedő jómódú zsidó nő családjának visszaemlékezésében a következő olvasható a szervezet működéséről, anyagi hátterének biztosításáról:

„Kolozsváron volt egy zsidó árvaház vagy inkább napközi otthon, körülbelül 150–200 gyerekkel. Valójában kevés volt köztük az árva, inkább szegény gyerekek voltak. Az édesanyám a nőegyletnek, amelyik fenntartotta a napközi otthont, volt az alelnöknője évekig. Még emlékszem, hogy amikor a kolozsvári zsidó kórházat felépítették és kezdték berendezni, akkor ott beállítottak vagy tíz-tizenkét szobába varrógépeket, és varrónők szabták és varrták a kórház részére a párnákat, párnahuzatokat, lepedőket. Édesanyám ott felügyelt, és adta ki a munkát nekik. Az anyagiakat adományokból biztosították. Labdaszerű, mindenkit bevonni akaró teadélutánokat rendeztek, amelyeken kellett fizetni.

Például édesanyám meghívta öt nőismerősét, és mindenki kellett fizessen egy előre meghatározott, nem komoly összeget, és egy-két órát beszélgettek. Az öt meghívott pedig köteles volt még öt-öt személyt hívni, akik szintén fizettek. Az volt az elv, hogy a következő öt meghívott sohase legyen olyan személy, akinél már voltak, hanem terjedjen ki a város  egész  zsidóságára. Csak a kimondottan nagyon szegény rétegeket hagyták ki, azokat segélyezték az összegyűlt pénzből.”

Kolozsvár látképe a Fellegvárból 1900 körül
Fotó: Fortepan/ Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége

Teljesen természetes volt, hogy zsidók más felekezeti-közéleti rendezvényeken is jótékonykodtak. Mivel a jótékonykodás gyerekkortól fogva hozzátartozott a zsidó családok életéhez, így a tapasztalatuk is nagyobb volt egy-egy jótékonysági rendezvény megszervezésében.

A zsidó közösségekben különféle jótékonysági egyletek általában a zsinagóga bejáratánál található – sokszor beépített –, illetve rendezvényeken körbevitt, magánházaknál, zsidó tulajdonosok üzleteiben elhelyezett jótékonysági, úgynevezett cedakaperselyekben, valamint adománykönyvekben gyűjtötték a pénzt. A cedaka jótékony célú adomány, minden zsidó kötelessége függetlenül attól, hogy gazdag-e vagy szegény. Az ember nyilván mindig a lehetőségeihez képest adakozik, de ha csak egy kicsi esélyük is volt rá, a szegények is megpróbáltak megfelelni a jó cselekedet kívánalmának.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Czingel Szilvia
Czingel Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.