Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Azt vitán felül állíthatjuk, hogy az 1832-ben született Torma Zsófia hazánk első régésznőjeként vonult be a történelembe, sőt egyes források szerint az egész világ első régésznőjét adtuk a világnak, aki a magyar nép eredetéről derített fel olyan információkat, amelyek átrendezték a gondolkodásunkat.
Az erdélyi Csicsókeresztúron született tudós szinte az anyatejjel szívta magába a tudást. Nemes származású családjában apja, Torma József történészként dolgozott, míg testvére, Torma Károly régészként és országgyűlési képviselőként. Zsófia is kis kora óta kutatott, lenyűgözték a különféle leletek. Soha nem ment férjhez, vagyonát arra használta, hogy a segítségre szoruló üldözötteket és árvákat támogassa, és hogy hazai régészeti felfedezéseket tegyen. Bár nagyon sok gúnyolódással kellett szembenéznie, kitartóan állta a sarat, s olyan támogatókat tudhatott maga mellett, mint Rómer Flóris bencés szerzetes, régész. Mindezekkel együtt akkoriban az a nő, aki régészkedésre adta a fejét, meglehetős ellenállásban részesült. Sokuk csupán asszisztensként dolgozhatott, vagy ha fel is fedeztek valamit, azt a saját nevükön nem publikálhatták. Éppen ezért nehéz eldönteni, hogy Zsófia a magyarok között vagy az egész világon volt az első régésznő.
Azt biztosan tudjuk, hogy családjával Szászvárosban telepedett le, és a Hunyad vármegyében található Tordos és Nándorválya környékén kutatott. Hogy ez sokkal több volt számára, mint hobbi, jól mutatja, hogy folyamatosan képezte magát, tudományosan igazolt módszereket használt, és olyan tudósokkal levelezett, mint Heinrich Schliemann, Trója feltárója, Francis Lenormant francia régész, John Lubbock angol tudós vagy Archibald Sayce angol nyelvész, asszirológus. Haláláig tájékozott volt a hazai és külföldi szakirodalomban, művelt, tanult, szaktudósokkal folyamatosan konzultáló archeológusként élt.
Többek között neki köszönhetjük a sumér nyomok jeleinek bizonyítását Erdélyben, Tordos őstelepének feltárását. A Maros partfalából kerültek elő olyan cseréptöredékek, később a környékről szobrok, illetve egy sírhely is, amelyek komolyabb feltárást tettek szükségessé. Zsófia több ezer leletre bukkant, amelyekből azt a következtetést vonta le, hogy a képírásos jelek Európa legrégebbi írásos emlékei lehetnek, kapcsolatban állnak az asszír-babilóniai és sumér írásbeliséggel. Azt állította, hogy a turáni nyelvű sumérok jelen voltak a Kárpát-medencében, sőt, utóbbi népeinek emlékei hasonlítanak Mezopotámia korai kultúráira. Rávilágított az ősi székely-magyar rovásírás jegyeire, melyek feltételezése szerint azt mutatják, hogy a magyarok sokkal korábban a Kárpát-medencében élhettek, mint gondolták.
Mondanunk sem kell, hogy ezzel alaposan felkavarta az állóvizet, hiszen egyrészt megbolygatta a helyiek életét, aki nem féltek fizikailag is bántalmazni Torma Zsófiát attól való félelmükben, hogy kutakodásával valami bajt hoz rájuk, másrészt bizonyos értelemben szembeszállt az ősi finnugor örökség elméletével. Pedig a régésznő nem egyedül ragaszkodott igazához. Pár évtizeddel később Forrai Sándor íráskutató - tévesen - igazolni vélte a sumér származást a leleteken, majd a szerbiai Vinča falu közelében Miloje Vasić tárta fel Európa egyik legnagyobb és legjelentősebb újkőkori települését és igazolta a Vinča–tordosi kultúra létezését. Ezzel ugyan nem bizonyosodott be Zsófia elképzelésének igazsága, akkoriban azonban hitelt érdemlő elméletnek tűnt.
Eredményeit a Budapesten rendezett Nemzetközi Ősrégészeti Kongresszuson mutatta be. Itt nemcsak elismeréssel, de komoly szakmai féltékenységgel is találkozott, így lett ellensége például Hampel József régész, a Nemzeti Múzeum munkatársa, aki még Zsófia halála után sem tudta megállni a szekatúrát és gúnyolódást. Más magyar tudósok (például Hunfalvy Pál vagy Pulszky Ferenc) és intézetek pedig a szokatlannak ható elmélet terjedését szerették volna megakadályozni, ezért nem közöltek tudományos eredményeket, könyveket, tanulmányokat Torma Zsófia tollából. Eközben külföldön sokan támogatták és elismerték a magyar régésznő munkásságát. Hosszan sorolhatnánk azokat a neves külföldi tudósokat, akiket Zsófia inspirált, mégis amikor 1889-ben a német antropológusok bécsi kongresszusán tartott előadást, olyan kevesen voltak rá kíváncsiak, hogy csak a Kossuth Lajostól és más hazai nagyságoktól kapott vigasztaló levelek könnyítettek a lelkén.
Zsófia idős koráig jótékonykodott, kutatott és küzdött azért, hogy elismerjék. Ez csak halála évében történt meg részlegesen, amikor 1899 májusában a kolozsvári egyetem tiszteletbeli bölcsészdoktorrá nevezte ki. Erre ő első indulatában csak annyit akart válaszolni: „Ez már holt lóra patkó...” , de végül elfogadta a kinevezést. Leleteit a Kolozsvári Erdély Történeti Múzeum Érem- és Régiségtárának adta el, majd novemberben, 67 éves korában elhunyt. Elméleteit a mai modern kormeghatározási módszerek egyértelműen megcáfolták: tordos népe nem volt sem sumér, sem trák, de a maga korában Torma Zsófia valóban jelentőset alkotott.
A világ első régésznői: Zsófia mindenképpen az élen
S hogy miért nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy Torma Zsófia volt a világ első női régésze? Azért, mert az 1850-es évektől egyre több nő foglalkozhatott az archeológiával, tanulhatott akadémiai szinten, ám nagyban hátráltatta őket, hogy maximum asszisztensként tevékenykedhettek, vagy ha a saját lábukra álltak, eredményeiket nem közölték. Így a nagy úttörők pontos munkásságát nehéz nyomon követni. Az 1799-ben született Mary Anning angol fosszíliagyűjtő, kereskedő és paleontológus is számot tarthatna az első női régész megtisztelő címére is, bár főleg az őslénytanban és a földtörténetben ért el kiugró eredményeket. Ugyanígy Zsófia kortársa, a német Johanna Mestrof régész, aki az első női múzeumigazgató lett a Porosz Királyságban, és az első női professzor Németországban. Vagy az 1863-ban született Margaret Murray lenne az első, aki segítette az egyiptológia fejlesztését? Biztosan azt tudjuk, hogy ő volt az első nő, aki 1899-ben régészeti előadást tarthatott az Egyesült Királyságban, és akit régészoktatónak neveztek ki a szigetországban. Ugyanakkor ott van az 1869-es születésű Maud Cunnington, aki a Stonehenge-től 3 km-re északkeletre elhelyezkedő Woodhenge rituális építményt kutatta. A neveket még hosszan sorolhatnánk, a lényeg azonban az, hogy meglássuk, micsoda munkát végeztek: Torma Zsófia és a többi női régész a Föld számos pontján ellenszélben, vagyonát feláldozva küzdött azért, hogy jobban megismerjük világunkat.
