Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az apró Liechtenstein királyság fővárosa, Vaduz nem várt figyelem középpontjába került 1892 augusztusában: itt vívták a történelem első teljesen emancipált női párbaját, melyen a felek – egyikük az Ördöglovas, Sándor Móric lánya – félmeztelenül rontottak egymásnak tőrükkel. Az összecsapásra okot adó vita virágok elrendezése körül robbant ki.
Az 1836-ban, Bécsben született Pauline von Metternich, vagyis Sándor Paulina osztrák–magyar grófnő a lehető legtekintélyesebb származást tudhatta magáénak: anyai nagyapja Klemens von Metternich kancellár, a Habsburg Monarchia befolyásos államférfija volt, míg apja Sándor Móric gróf, az életveszélyes mutatványairól híressé és zavaros elméje miatt hírhedtté vált Ördöglovas. Paulinát gyerekkorától kezdve – részben apja zavarodottsága miatt – édesanyja családja nevelte, így a legelőkelőbb „osztrák módi” neveltetésben részesült.
Ő uralta a francia divatot
Húszévesen a család akaratának megfelelően hozzáment saját (fél)nagybátyjához, Richard von Metternich grófhoz, aki nagykövetként szolgálta a Habsburgokat – a párnak három lánya született, és a férfi gyakori félrelépései ellenére is hosszú, szerető házasságban éltek, Paulina elkísérte útjaira férjét, így Európa legmagasabb köreibe nyílt lehetősége betekinteni. 1859-ben Metternichet kinevezték francia nagykövetnek, ezt követően a család tizenegy évig élt Párizsban, III. Napóleon császár udvarában, ahol Paulinából a társasági élet központi figurája, igazi divatikon lett, gyakran még a császárné is az ő öltözködését másolta.
Sándor-Metternich grófnő nem számított kifejezett szépségnek, műveltségével, intelligenciájával és szellemességével azonban bárkit könnyedén megnyert magának, az előkelő társaságok és a neves, illetve feltörekvő művészek előszeretettel keresték a társaságát. Fáradhatatlanul szervezte a bálokat, kulturális eseményeket, jó viszonyt ápolt többek között Liszt Ferenccel és Richard Wagnerrel – ő intézte el, hogy Wagner operáját, a Tannhäusert bemutathassák Párizsban –, Edgar Degas-val és Alexandre Dumas-val. Nem volt azonban szende, törékeny alkat: szókimondó, nagyszájú hölgynek ismerték, aki egymás után szívta a szivarokat, egy ízben pedig állítólag ököllel esett neki unokatestvérének.
A virágdekoráció miatt estek egymásnak
A Francia Császárság bukása után a Metternich házaspár hazaköltözött Bécsbe, ahol Paulina folytatta addig megszokott életmódját, a társasági élet meghatározó figurája lett, bár nem mindenkinek nyerte el a szimpátiáját – Erzsébet királynéval állítólag ki nem állhatták egymást, a korabeli bulvársajtó gyakran pletykált a két előkelő dáma gyűlöletig fajuló viszályáról. Az ominózus, szenzációt keltő párbajban azonban nem „Sissi”, hanem egy másik előkelőség, az orosz nemesi családból származó Anastasia von Kielmansegg, Alsó-Ausztria kormányzójának felesége volt Sándor-Metternich grófnő ellenfele.
Mindkét hölgy tagja volt az 1892 októberében megrendezésre kerülő Bécsi Zenei és Színművészeti Kiállítás szervezőbizottságának, mely esemény a császárváros legjelentősebb, legfényűzőbb kulturális eseményének számított, nem volt tehát mindegy, milyen dekorációt kap a város a kiállítás idejére. Az akkor ötvenhatodik évében járó Paulina és a nála huszonnégy évvel fiatalabb Anasztázia grófnő sehogy sem tudott megegyezni a Bécs főterét díszítő virágcsokrok elrendezését illetően – a nézeteltérés hamar vérre mentő vitává fajult, melyet csak egy módon, párbajjal lehetett elrendezni. A két befolyásos asszony között természetesen már régóta feszült volt a viszony, a „virágügy” inkább amolyan „végső okként” szolgált, hogy végre leszámolhassanak egymással.
Kizárták a férfiakat az eseményről
A párbajozás évszázadokig férfiak közötti „becsületbeli ügynek”, „úri huncutságnak” számított, és ugyan a 19. század végén már volt példa nők közötti párbajra, Paulina és Anasztázia minden korábbinál továbbment: úgy döntöttek, teljes mértékben emancipált párbajt vívnak, melyben nemcsak a két szemben álló fél, de minden résztvevő nőnemű lesz. Paulina Schwarzenberg hercegnét, Anasztázia Kinsky grófnét választotta maga mellé párbajsegédnek, az orvosi teendőket egy lengyel nemesasszony, Lubinska báróné látta el (aki tényleg rendelkezett orvosi végzettséggel), a férfiakat olyannyira száműzték az összecsapásból, hogy a társaságot a helyszínre szállító kocsisok és inasok is csak messze távolról figyelhették az eseményt.
Szintén fontos megjegyezni, hogy a korábbi női párbajok többségét a férfiak szórakoztatására, kvázi viccből vívták a felek, ezúttal viszont valódi vitás ügy rendezése volt a cél, az összecsapást pedig a lehető legkomolyabban vették. A Vaduzban megrendezett emancipált párbaj híre hamar bejárta a világot, Európa és a nyugati világ minden szegletében beszédtéma lett a két előkelő bécsi társasági hölgy közötti összecsapás, melyet még pikánsabbá tett, hogy a felek félmeztelenül vívtak meg egymással. Természetesen nem a szenzációhajhászás miatt, hanem egészségügyi okokból, Lubinska báróné javaslatára döntöttek így, nehogy a sebek esetleg elfertőződjenek a beléjük kerülő, nem mindig higiénikus szövetdarabok miatt.
Az első vérig vívtak
A tőrökkel vívott párbaj francia szabályok szerint zajlott, vagyis nem halálra ment, csupán az első vérig tartott, Anasztázia az orrán sebesítette meg Paulinát, míg utóbbi ellenfele karján ejtett vágást. Ugyan nem tisztázott, hogy az első találatot bevivő (Anasztázia) vagy a jelentősebb, nagyobb vágást ejtő fél (Paulina) számít-e nyertesnek, a legtöbben az utóbbi hölgyet tekintik a párbaj valódi győztesének. Ugyan a grófnő később cáfolta, hogy a párbaj valaha megtörtént, az eseményről a világ minden jelentősebb lapja beszámolt, a Los Angeles Timestól a Figaróig, sokan szimbolikus győzelemként, a női egyenjogúság fontos lépéseként ünnepelték (de legalább ugyanennyien csámcsogtak a párbajról készült, tucatszám megjelent fantáziarajzokon).
Pauline von Metternich grófnő az Osztrák–Magyar Monarchia bukása után három évvel, 1921-ben hunyt el Bécsben, nyolcvanöt éves korában. Családja és saját történetét két memoárban is megörökítette, az elsőben apja, az Ördöglovas életét meséli el, a második könyvben a francia udvarban töltött évekről ad visszaemlékezést.
