Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Hogy jönnek létre, és vajon mennyire ártalmasak ezek a képződmények? A természet csodái mai részéből kiderül.
Gubacs. Így nevezik azokat a furcsa, hegyesedő vagy gömbölyű, fajtától függően akár szőrös képződményeket, amelyek nyáron a cserjék és fák levelein megjelennek, és menedékhelyül, költőfészkül vagy táplálékul szolgálnak a bennük vagy rajtuk élősködők számára.
A gubacsok olyan rendellenes sejtszaporulatok, amelyek a fiatal, még fejlődésben lévő részekből, rügyből, fiatal gyökérből, szárból, levélből jönnek létre, méghozzá valamilyen más élő szervezet (vírus, baktérium, gomba, fonalféreg, rovar, atka) tevékenységének hatására. Váladékukkal arra kényszerítik a növényt, hogy hajlékot nyújtson nekik, táplálékkal lássa el és megvédje őket az ellenségtől.
A gombák közül néhány élősködő penészgomba és rozsdagomba okoz különböző gubacsokat, a rovarok által előidézett gubacsok pedig általában a gazdanövényben fejlődő lárva, vagy az ott élő kifejlett egyed által kibocsátott kémiai anyagok hatására jönnek létre – attól függetlenül, hogy azok okoznak-e fizikai sérülést, vagy sem. Ha tehát felnyitsz egy ilyen képződményt, nagy valószínűséggel egy kis lárvát találsz benne. Ez a gubacsszúnyogok, gubacsdarazsak vagy gubacstetvek kicsinye, mely életének nagy részét a burok belsejében tölti.
Ősszel, amikor a levelek elhervadnak, a kis lárvák bebábozódnak, és fajtától függően tél végén vagy tavasszal előbújnak, hogy kifejlett állatként megkezdjék rövidke életüket. Ekkor már nem táplálkoznak, csak szorgosan rakosgatják petéiket a különböző növényekre – aztán elpusztulnak. Jellegzetes gazdafajaik a tölgy, a bükk, a lucfenyő vagy a rózsa.
A gubacsnak nagy a gyanta- és csersavtartalma, ezért tinta és vérzéscsillapító kenőcs előállítására, valamint szövetfestésre és cserzésre használják. A gubacsokban található lárva hasznos lehet túlélőeleségként vagy horgászcsaliként is.
Károkat ritkán okoznak ezek az állatok, mert a leveleken vagy ágakon megjelenő fertőzéssel a fák és cserjék ügyesen megbirkóznak. (Na jó, a hazánkban mintegy tíz éve elterjedt szelídgesztenye-gubacsdarázs például pont nem ilyen.) Nem mondható el ugyanez a gubacsatkákról, ezek a pókszabású élősködők ugyanis szívótevékenységük során deformálják a leveleket, amitől azok elsatnyulnak. Néha csak apró, vöröses dudorokat okoznak, és azokban megbújva élvezik az életet a nyári hónapokban. Gyakran telepednek meg az éretlen gyümölcsökben, amelyek a fertőzött területeken nem feketednek meg, és élvezhetetlenné válnak. Az ilyen gyümölcsszemektől meg kell szabadulni.
Forrás:
- Wikipédia
- Peter Wohlleben: A természet jelbeszéde
Ha érdekelnek a természet csodái, olvasd el sorozatunk előző részét is!
