Amikor ez a cikk íródik, még nem értük el a harmadik hullám csúcsát, de már átbillentünk az évfordulón. Azon az évfordulón, amely azt tartja nyilván, hogy mikor érkezett meg a vírus, és nem sokra rá a „karantén” is Magyarországra. 2020-ban március 16-án állt át az ország a digitális oktatásra, vagyis több mint egy éve élünk egy olyan világban, melyet korábban szinte elképzelhetetlennek tartottunk.
Ez az immár több mint egy esztendő óriási lelki terhet rótt emberek millióira: nemcsak az idősekre, de a diákokra, a munkájukat elveszítő felnőttekre és a kisgyerekekre is. Az elhúzódó járvány komoly mentális kihívás elé állította gyakorlatilag az egész társadalmat, és bár már látszik a fény az alagút végén, sokaknak okoz még most is nehézséget megbirkózni a helyzettel. Olyan új fogalmakat ismerhettünk meg az elmúlt hónapokban, mint például karantén- és Zoom-fáradtság vagy pandémiás kiégés.
Szerzőnkről
Bialkó László Gergő az A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán diplomázott vallástörténeti és filozófiai szakirányon. Jelenleg robotikát oktat egy digitális élményközpontban és összehasonlító filozófiát tanul mesterszakon, emellett a Schopenhauer-kávéház nevű filiobiblio-csoport alapítójaként a biblioterápiát, a filozófiai praxist és a buddhista attitűdöt ötvöző terápiás foglalkozásokat tart.
Milyen vigaszt tud nyújtani egy ilyen helyzetben a filozófia?
A mentálhigiénés problémák kezelésével elsősorban a pszichológia (betegségek esetén pszichiátria) foglalkozik, így elsőre furcsának tűnhet, hogy a filozófiához fordulunk tanácsért. Pedig ennek a mintegy 2500 éves bölcseleti hagyománynak nagyon is van keresnivalója ezekben az úgynevezett határhelyzetekben. Sőt! Ott van rögtön Karl Jaspers 20. századi német filozófus, aki a pszichiátria területéről érkezett a filozófiába, és ez meg is látszik életművében. Neki köszönhetjük – többek között – a határhelyzet fogalmának leírását.
A pandémia mint határhelyzet
Jaspers azokat a szituációkat, amelyek a kudarc realitásával szembesítenek bennünket, határhelyzeteknek nevezte. Ilyen szituáció lehet például a halállal, a bűnnel, a változással, vagy éppen a világ bizonytalanságával való szembesülés. A Covid-19-világjárvány tehát nagyon is határhelyzetnek mondható, amelyben a mi fizikai szabadságunk ugyan korlátozva van, magához a helyzethez való viszonyunkat viszont mi választhatjuk meg. Ha úgy tetszik: egyedül a választás szabadságát nem tudják elvenni tőlünk. Amit egy ilyen helyzetben is uralni tudunk, az a helyzethez való viszonyunk.
Hogyan viszonyulhatok a kialakult helyzethez?
- Az egyik lehetőség, hogy egyszerűen nem veszek róla tudomást. Ennek egy szélsőséges változata, amikor a kialakult helyzetet már tagadom is. Emlékezzünk csak, nem is volt olyan rég, amikor még sokan úgy vélték, hogy valójában nincs is vírus. Aztán hogy nem is annyira veszélyes, majd hogy nincs szükség maszkokra, most pedig az a régről jövő tagadás a legújabb, hogy nincs szükség oltásra. Mondani sem kell, hogy ennek a lehetőségnek a választása nem kecsegtet sok jóval.
- Nem sokkal jobb az a lehetőség sem, amikor „fantasztikus” megoldások és vigaszok után kezdek kapkodni. Könnyen belátható, hogy a kapkodásból ritkán sül ki jó dolog, s bár időleges megnyugvást hozhat ez a hozzáállás, hosszú távon inkább csalódáshoz és még nagyobb elveszettséghez vezet.
- A jó választás abban áll, hogy egy ilyen helyzetben felismerem a létezésem korlátait, és őszintén szembenézek vele. Felfogom a kudarc reális lehetőségét, világosan átlátom a helyzetet és megbékélek vele.
A határhelyzetből – a rácsodálkozással, kételkedéssel és a kommunikációval együtt – eredhet egyébként maga a filozofálás is, vagyis az ilyen helyzetekben, amikor ennyire közel jön a halál s bizonytalanná válik a világ, erőt meríthetünk magából a filozófiából, amely így gondolkodásunkra és kreativitásunkra is jótékony hatást gyakorolhat.
Amikor a világ belezuhan a semmibe
A pandémiát s a vele járó karantént, félelmet és szorongást megfogalmazhatnánk úgy is, mint azt a helyzetet, amiben megszűnnek az automatizmusok, vagyis megszűnik a világ magától értetődősége és ezzel együtt otthonossága. Ezt mindannyian megtapasztalhattuk az elmúlt egy évben, s néha biztosan éreztük is úgy magunkat, mintha a világ így belezuhant volna a semmibe.
A 20. század egyik legnagyobb hatású német filozófusa, Heidegger szerint az ember alapvető állapota, hogy bele van vetve a világba, teszi a dolgát, s nem gondol arra, hogy mindez akár semmi is lehetne. Amikor azonban ezzel szembesül, elöntheti a szorongás. Erre a mindennapok során is ráébredhetünk, a pandémia azonban egészen egyértelművé teszi ezt.
És hogy hogyan győzhetjük le a fentiek miatt kialakult szorongást? Nagyjából ugyanúgy, mint Jaspersnél: tudatosan kell vállalnunk a helyzetet. Be kell látnunk, hogy a világ nem magától értedődő, ezért minden egyes pillanatban jelen kell lennünk.
Mit tanított a Buddha?
Érdekesség, hogy valami hasonlóról beszélnek az ősi keleti tanok is. A Buddha szerint nincs olyan ember, aki élete során ne találkozott volna már a szenvedéssel. Tanítása szerint létezésünk egy folyamatos kibillentségi állapot (dukkha), egyfajta boldogtalanság, amikor úgy igazán sosem kerek teljesen semmi.
A hagyomány szerint mielőtt a Buddha megvilágosodott volna, még ifjú hercegként szembesült a betegséggel, öregséggel, halállal. Ez indította el spirituális útján, amelynek köszönhetően olyan meditációs technikákat és módszereket adott tovább tanítványainak, amiket ma is használ az egész emberiség. Legismertebb éberség- és belátásalapú (szatipatthána-vipasszaná) módszerének segítségével megtapasztalhatjuk például a dolgok mulandóságát, vagy a jelen pillanatban való létezés örömét.
Az éberségközpontú és belátásmeditációk jótékony hatása, stresszcsökkentő képessége ma már közismert, és a karanténfáradtság leküzdésére is ajánlják a szakemberek. Tudományosan bizonyított, hogy erősíti az immunrendszert, sejtszinten képes visszafordítani a stressz okozta károkat, és ha úgy van, akár még újra is huzalozza agyi pályáinkat.
