25 évig görcsöltem és 25 évig hallgattam, hogy minden a legnagyobb rendben van: Évi endometriózisa túl későn derült ki

Olvasási idő kb. 6 perc

Alhasi fájdalmak, kifejezetten fájdalmas menstruáció, görcsök: a laikusok szerint ezek csupán a menstruáció jelei. Amikor a beteg orvoshoz fordul, sajnos sokszor ugyanezt a választ kapja. Épp ezért maradhat rejtve évekig az igazi baj, az endometriózis.

Tény, hogy a betegséget nehéz diagnosztizálni, előfordul, hogy a vérképen és az ultrahangos vizsgálaton sem látszik olyan eltérés, ami erre utalna. Valódi, pontos diagnózist csak a szövettan ad, ám ehhez el kell jutni egy olyan orvoshoz, aki hajlandó a mintavételre. Hogy ez milyen kálváriával jár, arról K.-Sz. Éva mesél. Végül a műtőasztalon derült csak ki, milyen súlyos állapotba került, hiába járt egyik orvostól a másikig. Évi esete felhívja a figyelmet a korai diagnosztizálás fontosságára, hiszen ha időben felfedezték volna endometriózisát, nemcsak a fájdalmaktól kímélték volna meg, de a lehetősége is meglenne arra, hogy férjével gyereket vállaljon. 

„12 éves voltam, amikor először megjött. Már akkor is komoly görcseim voltak, maga a vérzés is nagyon erős volt, hosszú ideig tartott. Végül a háziorvostól kaptam fájdalomcsillapítót, később fogamzásgátló tablettát, utána kicsit jobb lett a helyzet. Miután férjhez mentem, néhány évvel az esküvő után úgy döntöttünk, hogy abbahagyom a gyógyszert és megpróbálkozunk a babával. Ekkor ismét kezdődött minden elölről. Nagyon erős, napokig tartó fájdalmam volt minden hónapban, amin a legerősebb gyógyszerek is csak két óra szenvedés után segítettek. Már nem csak a hasam fájt, egyszerre görcsölt mindkét petefészkem, a hólyagom környéke és a derekam. Összesen 25 évig görcsöltem, és 25 évig hallgattam, hogy minden a legnagyobb rendben van. Pedig nagyon sok orvosnál jártam ez alatt az idő alatt, és a húgomat kétszer műtötték endometriózissal.”

Az endometriózist nem szabad összekeverni a fájdalmas menstruációval
Fotó: Jelena Stanojkovic / Getty Images Hungary

Évi gyakori betegeskedése miatt végül az állását is elvesztette, és a várva várt baba sem érkezett meg. Nem is csoda: a meddőséggel küzdő nők majdnem fele endometriózissal küzd, akár tudtán kívül is. A méhen kívül megtalálható méhnyálkahártya-darabok, az általuk okozott gyulladás összenövéseket okoz, amelyek elzárhatják a petevezetékeket, így a petesejt megtermékenyülésére szinte nincs is esély. Emellett nagyon erős fájdalmak, görcsök jelentkeznek. 2019 áprilisában Évi már ott tartott, hogy szinte az egész ciklusát végighányta és -görcsölte. 

„Amikor egy ultrahangos vizsgálat során a húgyhólyagomban találtak »valamit«, nagyon megijedtünk, ugyanis az első diagnózis a hólyagrák volt. Amikor ezt a főnököm megtudta, úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződésemet a cégnél. Ezután jött a hólyagtükrözés, amelynek során az urológusomban végre felmerült a gyanú, hogy valóban endometriózisom lehet. Az MRI-lelet döbbenetes volt: az endometriózis szétterjedt az egész méhemre, mindkét petefészekre, a hólyagra, a környező zsírszövetre, a méhem össze van nőve a hólyagommal és a bal petefészkemmel. Ez az egész pedig nyomja a húgyvezetéket és a bal vesét. Ezenkívül sok kisebb ciszta, mióma, bevérzés tarkította a hasüregemet. Biztossá vált, hogy az endometriózisra adott gyógyszer nálam nem lesz elég. Az urológus főorvos úr szerint nagyon nagy műtétre lesz szükség, ahol a nőgyógyászati szerveket már nem is érdemes megmenteni.”

Miért nem veszik észre időben?

Évi ezután egy endometriózisspecialistához ment el, akitől megtudta, hogy ezt az állapotot tíz éve észre kellett volna venni. Mégsem tűnt fel az orvosoknak, pedig évente járt rákszűrésre és ultrahangra. Hogy akkor miért nem láttak semmit? A Pécsi Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője, Hideg Balázs kérdésünkre elmagyarázta, miért olyan nehézkes az endometriózis diagnosztizálása:

„A tünetek súlyossága egyénenként nagyon eltérő lehet, a fájdalmas menstruáció tüneteivel könnyen összekeverhető. Ebből fakadóan kevesen fordulnak a problémáikkal orvoshoz, pedig a korai felismerés, valamint a megfelelő szakemberhez való fordulás fontos lenne a ciszták, súlyos összenövések kialakulásának megelőzésében. Ezenkívül a tünetek mértéke nincs arányban az endometriózis súlyosságával (azaz fájdalommentes stádiumban is okozhat már meddőséget). Azért is nehéz a diagnosztizálás, mert a legmegbízhatóbb módszer a laparoszkópos hasi tükrözés, ami a szokásos, járóbeteg-ellátás során végezhető szűréseknél komolyabb szintű beavatkozás. A megelőzése nehéz, mert az orvostudomány előtt is ismeretlen, hogy mi okozza a betegséget, és nincs egységes álláspont a magyarázatra.”

Évi egyre rosszabb híreket kap

Miközben fájdalmait, panaszait Évinek is elbagatellizálták, olyan állapotba jutott, hogy már a veséi kerültek veszélybe.

„Kiderült, hogy vesetágulatom van, az endometriózis bejutott a méhem izmai közé, a bél felszínén, a csigolyáim körül, és ez annyira veszélyes, hogy a ciklusomat műtétig gyógyszeresen le kell állítani. Fél év telt el, mire műtéti időpontot kaptam a specialistától, addig pedig szedtem a hormont, követtem az ajánlott diétát, és stenttel próbálták megmenteni a veséimet. Mégis olyan állapotba kerültem, hogy a húgyhólyagom eltávolítása is felkerült a lehetőségek közé. Ekkor már nemcsak vér érkezett a vizelettel, de iszonyú fájdalmak közt szövetdarabok is.

Azt szokták mondani, hogy innen szép nyerni. Márpedig én nyerni akartam. A nőgyógyászok hanyagsága és maga a betegség már annyi mindent elvettek tőlem. Sorra nyerte a csatákat, miközben én nem is tudtam róla, hogy egy láthatatlan ellenséggel harcolok. De a háborút nekem kell megnyernem. Bíztam benne, hogy ez volt a mélypont, hogy létezik kiút ebből a 25 éve tartó pokolból, és hogy innen már csak jobb jöhet. Csakhogy a specialista, akire eddig vártam, kijelentette, hogy nem vállalja a műtétet. Szerencsére az urológus főorvos úrra továbbra is számíthattam. Felhívott, hogy talált nekem egy orvost, ott náluk a kórházban, aki ugyan daganatsebész, de látatlanban adott egy esélyt a hólyagomnak. Új gyógyszert kaptam, ami mesterséges menopauzát okoz, de legalább megvan rá az esély, hogy a különböző endometriumszigetek elhalnak.

Így néz ki az endometriózis: a pluszszövetek belepik a méhet, a petefészkeket, akár az egész hasüreget
Fotó: Henadzi Pechan / Getty Images Hungary

A koronavírus újabb akadályt jelentett

Tisztában vagyok vele, hogy ez a betegség olyan, mint a sakk: időként be kell áldozni néhány tisztet, ha az ember meg akarja nyerni a partit, de nagyon nem mindegy, hogy melyiket és mennyit. A mérleg egyik serpenyőjében ott volt a méhem és a petefészkem, a másikban pedig a hólyagom és a vesém. Márpedig a hólyagomat és a vesémet nem adom. Akkor se, ha nem rajtam múlik. Úgy döntöttünk, hogy lemondtunk a babáról, és belevágtunk a hólyagmegmentő projektbe. Novemberben végre sor került a műtétre. Laparoszkópos megoldásról már szó sem lehetett. Miután felébredtem, az orvosom elmondta, mit találtak. 

A hasban sok volt az összenövés. A jobb petefészket viszonylag könnyen ki tudta venni. A bal oldalon viszont a bal petefészekhez hozzá volt nőve egy csecsemőfej nagyságú ciszta, a cseplesz, a hasüreg egy része, a vesevezeték, a szigma bél, a méh izomzata. Ezeken kívül a méhem össze van nőve a hólyagommal. Amennyire tudta, a sebész szétszedte, kivették a másik petefészket is, de a méhem és a hólyagom megmaradt.” 

Évi felépülése nem volt egyszerű, fáradékonyságra, gyengeségre, fájdalmakra panaszkodott. Ennek ellenére igyekszik most, pár hónappal a műtét után pozitívan nézni a jövőbe – már amennyire lehet. Sorstársak az evacska82@gmail.hu e-mail-címen írhatnak neki.  

„Szerencsére a férjemre mindenben számíthattam, nagyon sok mindenben segített, nélküle még nehezebb dolgom lett volna. Nagyon hálás vagyok az orvosaimnak, mert nekik köszönhetően van esélyem meggyógyulni. Ha az urológus főorvos úr nem jött volna rá, hogy mi bajom van, szerintem én már halott lennék. Valószínűleg leállt volna a hólyagom és a vesém, miközben én még mindig azt hallgatom, hogy minden a legnagyobb rendben. Nagyon sok orvosnál jártam az elmúlt 25 évben. Aki nem értett hozzá, azt mondta minden a legnagyobb rendben. Aki felismerte, hogy mennyire komoly a helyzet, az inkább kihátrált belőle. Végül, de nem utolsósorban ott volt a daganatsebész főorvos úr, aki megoldotta. Megtervezett és kivitelezett egy nagyon nagy kockázattal járó műtétet úgy, hogy én a lehető legjobban jöjjek ki ebből az igencsak necces helyzetből. Az életemet köszönhetem nekik. Mindkettőjüknek.

Több mint két hónap telt el a műtét óta, és elég vegyes érzéseim vannak. Egyrészt örülök, mert megszabadultam a ciklusomtól. Nincsenek görcseim, nincs fájdalom, nincs vérzés, megszűnt a havonkénti hányás. Bármikor bárhova el tudok menni tartalék bugyi és fájdalomcsillapító nélkül is. És örülök, mert úgy tűnik, hogy a hólyagom és a vesém megmenekült. Másrészt viszont itt vagyok 38 évesen petefészkek nélkül. A méhem ugyan megmaradt, de nincs benne egy ép szövet, az egész tele van endometriózissal. Gyerekem nincs, és fogalmam sincs, hogy lehet-e egyáltalán. Még jó, hogy minden a legnagyobb rendben...”

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?