A Gestapo hiénája olimpiát nyert, de brutális kínzásai miatt lett világhírű

Olvasási idő kb. 4 perc

Képzelj magad elé egy rendkívül izmos nőt, aki haját hátrafésülve hordja, szívesen visel öltönyt, úgy vezet autót, ahogy te sosem mernél, és fél kézzel a falhoz vág bárkit. Ő volt Violette Morris, az egyik leghírhedtebb francia nő a történelemből.

Az 1893-as születésű Violette még Párizst is képes volt sokkolni. Nem felelt meg a karcsú, törékeny testalkatú nőideálnak, de nem is akart. Dagadó bicepsszel, cigivel a szájában, kocsisként káromkodva, aktív sportolónő volt, aki mintha mindenben meg akarta volna mutatni, hogy van olyan erős, mint bármelyik férfi. Ha nincs hozzá befolyásos és vagyonos családi háttere, akkor talán félnie kellett volna attól, mit szólnak hozzá az emberek, de Violette magasról tett a szörnyülködőkre, és inkább elment súlylökőnek. 

Sportlady 35 centis bicepsszel

Sorra nyert az érmeket, döntött világrekordokat, az 1924-es olimpián súlylökésben és diszkoszvetésben is aranyérmet szerzett, de ügyesen bokszolt, lovagolt, úszott, focizott, és elismerték autóversenyzőként, súlyemelőként is. Őszintén szólva nehezen tudunk olyan sportágat megemlíteni a baletten kívül, amiben ne ért volna el sikereket. Emiatt sokáig egyfajta nemzeti hősként tekintettek rá, pláne azután, hogy az első világháború alatt mentőautó-vezetőként és motoros futárként gyűjtötte össze a sebesülteket a legveszélyesebb zónákból. Családi nyomásra férjhez ment ugyan, de nem vette fel a hagyományos női szerepet. A franciák ezt is megbocsátották neki. Szerették, tisztelték akkor is, amikor éjszakai szórakozóhelyeket látogatott, vagy férfiakat ütött ki a ringből. Cserébe két női focicsapat vezetését is elvállalta, és ha kellett, a nemzeti vízilabda-válogatottban dobálta a gólokat. 1927-ben első nőként megnyerte a Bol d’Or autóversenyt, s innentől kezdve övé volt a világ. Senki nem gondolta volna, mire használja rendkívüli állóképességét és fizikumát pár évtizeddel később.

A 20 éves Violette
Fotó: Agence Rol / Wikimedia Commons

Josephine Baker és Jean Cocteau szeretője

Violette egy kicsit sem fogta vissza magát. Miután elismertségét folyamatos sportsikereivel tulajdonképpen bebetonozta, szabadidejében úgy vélte, azt csinál, ami csak jólesik neki. Például leveteti méretes melleit, amik akadályozzák az autóversenyzésben, vagy orgiát szervez a lakásába, amit a véletlenül hazatérő férj oly döbbenettel szemlél, hogy nem sokkal később beadja a válókeresetet. Pedig felesége nem titkolta nemi irányultságát, rendszeresen létesített viszonyt nőkkel, s úgy általában bohém művésztársaságban forgott. Műveltsége nem állt túl magas szinten, viszont érdekes volt, kihívó, s mindehhez előkelő társadalmi státuszú és gazdag. Úgy tűnt, még azzal sincs semmi baja a francia közvéleménynek, hogy közeli kapcsolatban állt az afroamerikai származású Josephine Bakerrel vagy a homoszexuális Jean Cocteau-val és Jean Marais-val. 1928-ban azonban Violette olyan pofont kapott léha életmódja miatt, ami még őt is megrengette.

Ha nem viselkedsz megfelelően, nincs olimpia

A Francia Női Atlétikai Szövetség ugyanis már nem volt olyan elnéző, mint az átlagemberek. A gőzerővel edző és készülő versenyzőt nemes egyszerűséggel eltiltotta a következő olimpiától, arra hivatkozva, hogy sem az öltözködése, sem az életmódja nem felel meg a nemes francia eszméknek, és rossz példát állít a fiatalok elé. A szövetség tett arról, hogy mindez a sajtóban is érzékletesen megjelenjen, Violette pedig igazi botrányhősnővé váljon. Derekasan küzdött ellene, de legendás ereje most nem volt elég: a bírósági pereket elvesztette, miközben az egész világon hírhedtté vált. Aztán csak megtalálta a módot, hogy kijusson a vágyott olimpiájára, de ezért az életével – ráadásul nem csak a sajátjával – fizetett.

1922-ben szeretett autójában
Fotó: Agence de presse Meurisse / Wikimedia Commons

Az összezavarodott, megbántott sportolónő az autóversenyzésben próbálta meg kiélni magát és visszaszerezni valamit a vágyott sikerből, de ehhez sem kapott engedélyt. Anyagilag akkor került bajba, amikor a nagy gazdasági világválság idején tönkrement az autóalkatrészeket forgalmazó üzlete. Teniszoktatóként próbált pénzhez jutni, közben pedig fortyogott a bosszútól. Ebben az állapotban találta meg Gertrude Hannecker női autóversenyző, nem mellesleg náci ügynök egy visszautasíthatatlan ajánlattal. Kémkedjen a németeknek, gyűjtsön katonai adatokat a francia ellenállókról, cserébe pedig kijuthat az olimpiára. Versenyezni nem engedték, viszont maga Adolf Hitler küldte neki a meghívót a díszpáholyba az 1936-os játékokra.

Oda ment, ahol ünnepelték

Miközben honfitársai megvetették, a németek továbbra is a sztársportolót látták benne, így Violette egyre több időt töltött köreikben. Rendkívüli hatékonysággal kérdezte ki és kínozta meg a francia ellenállás tagjait, nem riadt vissza semmitől. Ekkor kapta gúnynevét is, úgy emlegették, mint a Gestapo hiénája. Ugyanakkor nem tudjuk hitelt érdemlően bizonyítani, pontosan mit követett el, és mi volt az, amit csak ráfogtak. De miután így is épp elég ellenséget szerzett magának, nem csodálkozott senki, amikor 1944-ben, 51 éves korában saját autójában ölték meg a rá támadó francia ellenállók. Testét tömegsírba dobták, emlékezete pedig egyszerre szörnyű, botrányos és sikerekben gazdag. Nehéz lenne bármelyiket is elválasztani a többitől. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.