A svájci diplomata neve és tevékenysége alig-alig ismert, pedig a budapesti zsidóság legalább annyit köszönhet neki, mint a jóval ismertebb Raoul Wallenbergnek.
A XIII. kerületi Carl Lutz rakpart, amely az újpesti alsó rakpart Margit híd és Dráva utca közötti szakasza, 2010 óta viseli a svájci diplomata és alkonzul nevét, aki több mint hatvanezer embert mentett meg a deportálástól a német megszállás időszakában, ezzel a fővárosi zsidóság mintegy egyharmadának megmeneküléséhez járult hozzá. Hazájában mégis megrovásban részesült a háború alatti tevékenységéért.
Carl Lutz 1895. március 30-án született a svájci Walzenhausenben. Textilipari munkásnak tanult, egy gyárban szerzett gyakorlatot, majd belekóstolt a kereskedelmi tanulmányokba. Tizennyolc éves fejjel hajóra szállt és az Egyesült Államokban próbált szerencsét, kezdetben kétkezi munkásként keresve a kenyerét. Később beiratkozott a George Washington Egyetemre, ahol jogot és történelmet hallgatott. Tanulmányai alatt, a nyári szünetben felvették dolgozni hazája washingtoni nagykövetségére, így indult diplomatakarrierje. Diplomája megszerzése után a svájci konzulátus tanácsosa volt St. Louisban és Philadelphiában. 1935-től Palesztinában, Jaffa városában lett konzul, ahol saját szemével tapasztalta meg, gyakran milyen kegyetlenül bánnak az arabok a helyi zsidósággal. 1939 őszétől a német érdekek képviseletét látta el Tel-Avivben.
1942-től élt és dolgozott Budapesten, ahol a svájci konzulátus irodáját vezette, amely külföldi érdekeket, a Magyarországgal hadban álló 14 ország, köztük az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok érdekeit képviselte. A Zsidó Ügynökséggel együttműködve magyar zsidó gyerekeknek tette lehetővé, hogy svájci papírokkal kivándorolhassanak Palesztinába. A német megszállást követően, látva, hogy Adolf Eichmann a budapesti zsidóság teljes deportálására készül, elhatározta, kapcsolati tőkéje felhasználásával megpróbál minél több embert megmenteni. Megállapodott a magyar kormánnyal és a nácikkal, hogy nyolcezer ember kivándorlásához állíttat ki védelmet biztosító papírokat. Szándékosan félreértelmezte a megállapodást, és nyolcezer személy helyett nyolcezer családnak adott olyan okmányt, amely meggátolta, hogy birtoklóját deportálhassák vagy kényszermunkára hurcolják.
Svájci védelem alá helyezte a Vadász utca 29. szám alatti ún. Üvegházat – Weiss Artúr üvegkereskedő raktárát és bemutatótermét –, ahová a magyar és német hatóságok nem léphettek be. Munkatársaival itt állították össze a kivándorlási listákat és készítették el a védelmi leveleket. Lutz szorosan együttműködött más diplomatákkal, például Raoul Wallenberggel és zsidómentő szervezetekkel, és a többi semleges ország képviselőit is arra ösztönözte, hogy hasonló védett házakat hozzanak létre. Amikor 1944 novemberében elindultak Nyugat-Magyarországra a gyalogmenetek, Lutz és munkatársai – köztük felesége, Gertrud – több embert is személyesen mentettek ki a menetből. Budapest ostromát Lutz feleségével és munkatársaival a követség rezidenciája alatt kialakított bunkerben élte túl, ahol szintén bújtattak üldözötteket.
A háború után a szovjet megszálló erők szemében Lutz nemkívánatos személynek számított. Hazatérve ahelyett, hogy humanitárius tevékenységéért kitüntették volna, kiderült, hogy szinte senkit sem érdekel a budapesti munkája, sőt zsidómentő tevékenysége majdnem a karrierjébe került. A svájci kormány ugyanis megrótta, amiért túllépte a hatáskörét és ezzel veszélyeztette az ország kényesen őrzött semlegességét. 1945-től külföldi érdekképviseleti munkát folytatott a Szövetségi Politikai Osztályon Bernben és Zürichben, emellett a Lutheránus Világszövetség különmegbízottja volt Izraelben. 1961-ben vonult vissza a szolgálattól. 1964-ben az izraeli Jad Vasem Központ tevékenységéért a Világ Igaza kitüntetést adományozta neki. 79 éves korában, Bernben érte a halál. Napra pontosan harminc évvel Budapest ostromának vége után hunyt el, 1975. február 13-án.
A sokáig mellőzött diplomata emberbaráti tevékenységét igazán csak halála után ismerték el. 1991-ben az egykori budapesti gettó bejáratánál emlékművet emeltek a tiszteletére. Az egykori Üvegházban 2005 óta emlékszobát tart fenn a nevét viselő alapítvány. Diplomatatevékenysége mellett Lutz amatőr fotósként is jelentős életművet hagyott az utókorra, a Fortepanon fellelhető számos fényképe, melyek az 1940-es évek első felének Budapestjéről nyújtanak érzékletes képet.
Térfigyelő sorozatunk előző részében azt nyomoztuk ki, hogy ki volt Ráday Gedeon, a pesti sétálóutca névadója:
