Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Krisztina királynő nem volt sem légies, sem különösebben szép: mély hangja, nagy orra, rosszul összeforrt válla igencsak férfiassá és érdekessé tette. Erre még rátett egy lapáttal, amikor díszes abroncsos szoknyák helyett férfiruhában kezdett járni, és esze ágában sem volt férjhez menni.
Krisztináról, a svédek 1626-ban született királynőjéről nyugodtan állíthatjuk, hogy egyfajta antikirálynőként élt. Kiválóan vívott, lovagolt, vadászott, a legutolsó kocsist is megszégyenítette káromkodásával, nagyszerűen értett a tudományokhoz és a politikához. Különös életmódja mellett szerette és pártolta a művészeteket, de még jobban a botrányokat. Kétségtelenül a svédek egyik legérdekesebb uralkodójaként vonult be a történelembe.
Egy kislány, akit nagyon fiúnak vártak
Krisztina 1626. december 8-án jött világra Stockholmban. Anyja és apja megszállottan fiút szeretett volna a családba, aki örökölheti a trónt, de gyerekeik közül egyedül Krisztina maradt életben. A svéd törvények szerint ugyan nők is örökölhették a trónt, de nyilván lényegesebben könnyebb dolga lett volna egy fiúnak. Egy fiúnak, aki csak nem érkezett meg – bár az édesanya, Brandenburgi Mária a szülés után abban a hitben élt, hogy kisfiúnak adott életet, hiszen a bábák ezt mondták neki. Boldogan üzente meg a királynak, II. Gusztáv Adolfnak az örömhírt, ám a tévedésre hamar fény derült. Gusztáv Adolf csak nevetett egy nagyot, és azt jósolta, okos kis felnőtt lesz a gyerekből, ha már most be tudta őket csapni. Mária azonban vigasztalhatatlan volt. Nem elég, hogy fia helyett lánya született, de a baba nem is úgy nézett ki, ahogy várta. Bőre sötét volt, szeme fekete, orra nagy, háta kicsit púpos, Mária pedig mindezt olyan borzasztónak találta, hogy szörnyszülöttnek bélyegzett csecsemőjét látni sem akarta.
Ha fiú kell nekik, megkaphatják
A szerencsétlen kislány, akit valószínűleg azért néztek fiúnak, mert erős magzati szőr fedte a testét, úgy nőtt fel, hogy anyja szinte egyáltalán nem foglalkozott vele. Mária amúgy is hajlamos volt a depresszióra, a dühkitörésekre – élete végére meg is őrült –, és egyetlen életben maradt gyermekét is meg akarta öletni csupán a neme miatt. Sorozatos balesetek kezdtek történni a kislány körül, leesett egy egész lépcsősoron, leejtették a kőpadlóra, hogy válla tört, de Krisztina mindent túlélt. Apja, a király viszont nagy örömmel mutatta meg cseperedő lányának az élet általa ismert férfias oldalát: lovagolni, vívni, vadászni tanította, megismertette a művészetekkel, a politikával. A női erőt a király testvére, Katalin jelentette Krisztina életében, ő volt az, aki anyja helyett anyjaként foglalkozott vele. Ugyanakkor esélye sem volt nőies viselkedésre bírni az egyre fiúsabb gyereket, aki szinte aszkétaként, napi pár óra alvással és állandó tanulással töltötte az életét.
Horrorfilmbe illő gyerekkor
1632-ben Gusztáv Adolf a lützeni csatában életét vesztette. Mária teljes őrületben gyászolta férjét, holttestét nem volt hajlandó kiadni temetésre, inkább bezárkózott vele és a lányával együtt egy fekete leplekkel borított szobába. Krisztinát arra kényszerítette, hogy vele aludjon, miközben ágyuk felett ott függött a király szíve egy kis ereklyetartóban. Több mint egy év telt el így, mire Mária hajlandó volt kiadni kezei közül férje bomló holttestét. Döntéséhez az is hozzájárulhatott, hogy Krisztina testén veszélyes és fájdalmas fekély jelent meg, aminek gyógyulásához orvosokra, friss levegőre, és egyáltalán: egy halottaktól és őrültektől mentes lakhelyre lett volna szüksége.
Igazi királynővé vált
Krisztina apja halála után törvényesen is Svédország királynője lett, ám amíg kiskorú volt, a régenstanács hozta meg helyette a döntéseket. Ez idő alatt a fiúsan öltözködő fiatal lány kiművelte magát. Rendkívül széles körű ismereteket szerzett, több nyelvet kiválóan beszélt, ismerte és szerette a matematikát, a filozófiát, a művészeteket, de értett a politikához és a diplomáciához is. 18 éves korától rá lehetett bízni az ország kormányzását. Az ifjú uralkodó nem félt szembeszállni a tanácsot irányító Axel Oxenstierna kancellárral, és 1645-ben határozottan lezárta a Dániával vívott harmincéves háborút. Krisztinának két fő célja volt: békét biztosítani Svédországnak, és Stockholmot Észak-Európa kulturális fővárosává tenni. A békét megkötötte, de második terve nem teljesült.
A művészetek nagy pártolója
Pedig mindent megtett a kulturális élet felvirágoztatása érdekében. Egyik palotájában színházat hozott létre, két alkalommal maga is színészi feladatokat vállalt. René Descartes-tal levelezett, sőt az udvarába is meghívta, ahogy más külföldi zenészeket, tudósokat, írókat is. Descartes-tal akadémiát akart létrehozni, ám nem volt szerencséje. Egyrészt nemigen jöttek ki egymással, másrészt a híres filozófus a hideg éghajlaton végzetes tüdőgyulladást kapott.
Inkább a halál, mint a házasság
Krisztina felnőtt életét egyre inkább megkeserítette a tanács. Mindenáron férjhez akarták adni, hogy örökösöknek adjon életet, ám Krisztinának esze ágában sem volt házasodni. Valójában a nőkhöz vonzódott. Legnagyobb szerelme Ebba Sparre udvarhölgye volt, akit a megkoronázása után rendeltek mellé. Krisztina gyakran dicsérte nyilvánosan a lány szépségét, Belle-nek szólította, sőt még a lány férjét is ő segített kiválasztani – azzal a céllal, hogy Belle minél közelebb maradjon a királyi udvarhoz.
Egyértelmű volt, hogy a tanács hiába szeretne házasságot kicsikarni a királynőből. 1651-ben Krisztina kifejezte abbéli szándékát, hogy unokatestvére, Károly Gusztáv javára lemond a trónról. A tanács ezt sokáig nem fogadta el, ahogy azt sem értették, miért nem akar a királynő férjhez menni. Végül a szigorúan evangélikus svéd udvart azzal győzte meg, hogy titokban áttért az országban betiltott római katolikus hitre, és 1654-ben egy külön ceremónia keretében átadta a koronát és a trónt unokatestvérének.
A botrányok királynője
A kötelezettségeitől megszabadult Krisztina férfinak öltözve utazott Dánián keresztül Hollandiába, ahol végre pihent, társasági eseményekre, színházi előadásokra, koncertekre járt. Új vallását nem hozta nyilvánosságra, attól tartott, akkor hazája nem folyósítaná többet azt az összeget, amiből gondtalanul élhet. Amikor a pénze így is kezdett megfogyatkozni, 1655-ben Rómában telepedett le, ahol szívesen látták új vallásának köszönhetően, és ahol vendégül is látták (azaz fedezték a költségeit). VII. Sándor pápa eleinte igen lelkesen fogadta a külföldi vendéget, ám amikor az a tiltás ellenére női színészeket engedett színpadra lépni, ráadásul a fejébe vette, hogy megszerzi magának a Nápolyi Királyságot, már egyik későbbi pápa sem támogatta, sőt birodalom nélküli királynőnek, vallás nélküli kereszténynek és szégyen nélküli nőnek nevezték.
Ennél még rosszabb lett a helyzet, amikor a svéd exkirálynő két veszekedő udvaronca közül Krisztina egyiküket egyszerűen megölette a helyszínen anélkül, hogy törvényes ítéletet hoztak volna az ügyben. Ez a kegyetlenség rendkívül népszerűtlenné tette az asszonyt. Ekkor úgy döntött, megpróbálja visszaszerezni a svéd trónt 1660-ban elhunyt unokatestvére után. Ez a terve sem sikerült, ahogyan a lengyel trón iránti küzdelmében is legyőzetett. 1668-ban ismét Rómában találjuk, ahol egy évvel később betegségben, 62 éves korában hunyt el.
Pápák közt nyugszik
Krisztina több mint húsz éven át volt fontos résztvevője a római kulturális életnek, ráadásul katolikus vallásra áttért exkirálynő volt, így kifejezett kérése ellenére a pápa hatalmas temetést szervezett neki. Az asszony testét bebalzsamozták, és ugyanabban a vatikáni temetőben helyezték örök nyugalomra, ahol a pápákat is – ez hatalmas kegy volt akkoriban. A tiszteletére emelt emlékmű a mai napig látható a Szent Péter-bazilikában.
