Újabb fontos szempont az emberiség kettéválasztására: van, akinek van kutyája, és van, akinek nincs. Svéd és brit kutatók most úgy találták, a gének határozzák meg, ki melyik táborba tartozik.
Az ember és legjobb barátjának közös története az őskorba nyúlik vissza. A kutyák azóta is a legnépszerűbb házi kedvencnek számítanak – de nem mindenkinél. Az Uppsalai Egyetem kutatói szerint egyesek születésüktől fogva erősebb hajlammal rendelkeznek arra, hogy kisállatot tartsanak.
Ikreket vizsgáltak
A tudósok több mint 35 ezer svéd ikerpár adatait fésülték át. Mint dr. Patrik Magnusson epidemiológus, a svéd ikerregiszter vezetője magyarázza, az ikerpárok összehasonlító vizsgálata gyakori módszere annak, hogy megállapítsák, egy adott jelenség vajon genetikai eredetű, vagy inkább a környezeti hatásoktól függ.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a vizsgált egy-, illetve kétpetéjű ikerpárok mindkét tagja, csupán az egyik, esetleg egyikük sem tart kutyát. Mint kiderült, az egypetéjű ikrek esetében, akiknek a teljes génállományuk megegyezik, sokkal gyakoribb jelenség, hogy mindkét testvér kutyatulajdonos, mint a kétpetéjű ikerpároknál, akiknél a génkészlet csupán mintegy ötven százaléka közös.
A tudósok szerint mindez bizonyítja, hogy más tényezők mellett örökletes hajlam is szerepet játszik a kutyák iránti szeretetben. Dr. Tove Fall, az említett egyetem molekuláris epidemiológusa, a tanulmány egyik szerzője szerint ez árnyalja azokat ismereteket, amelyek az emberek és kutyák közötti, tizenötezer évre visszanyúló bensőséges kapcsolatról a rendelkezésünkre állnak.
Egyelőre persze nem tudni, pontosan mely géneknek köszönhető a feltételezett örökletes hajlam. A kutatók szerint a következő lépés ennek kiderítése, továbbá az olyan összefüggések feltárása, amelyek fényt deríthetnek arra, vajon mindez mennyiben befolyásolja a kutyatartás pozitív és negatív hatásait az emberek egészségére.
