Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egyesek meg vannak győződve róla, hogy tanulás vagy egyéb szellemi munkavégzés közben jobban fog az agyunk, ha muzsika szól a háttérben. Mások szerint inkább csak eltereli figyelmünket a zene. Mi az igazság?
Számos különböző kutatás született már a témában, melyek gyakran egymástól igencsak eltérő következtetésekre jutottak. Érdemes megemlítenünk például a Mozart-effektus nevű jelenséget, mely szerint a klasszikus zene hallgatása segíti bonyolultabb gondolkodási képességeinket – ennek létezését sokan megkérdőjeleztek már. Ellenben, több szakértő úgy véli, a zene inkább megakadályoz benne, hogy az adott dologra koncentráljunk. Manuel Gonzalez és John Aiello amerikai pszichológusok egy nemrég publikált kutatásukban – melyet a Research Digest vesézett ki – igyekeztek utánajárni a tényeknek.
Személyiségünktől függ, hogy segíti vagy szétszórja figyelmünket a zene
Gonzalez és Aiello kísérletükben 142 egyetemi hallgatót vizsgáltak, akiknek háromnegyede nő volt. A résztvevőknek két szellemi feladatot kellett elvégezniük a vizsgálat alatt. Először meg kellett találniuk és bekarikázniuk az összes „a” betűt egy szövegben, majd különböző szavakat kellett egymáshoz társítaniuk, később, mikor csak a pár egyik tagját nevezték meg nekik, visszaemlékezniük a másik szóra. Mindkét feladatot végre kellett hajtaniuk teljes csendben, illetve úgy is, hogy két különböző zene szólt a háttérben, melyek közül az egyik jóval bonyolultabb volt (plusz dob- és basszussávok is hallhatóak voltak benne), mint a másik. Mindemellett a kutatók megállapították, hogy mely résztvevők tűrik jobban a monotonitást, és kik azok, akik hamar elunják magukat egy adott feladat végzése közben.
Az eredmények azt mutatták, hogy az első, egyszerűbb feladat elvégzése során a monotonitástűrő személyek jobban haladtak, mikor bonyolultabb zene szólt a háttérben, és kevésbé, mikor egyszerűbb muzsika vagy csend volt a teremben, míg az unatkozásra hajlamos résztvevők ellenkezőleg, akkor teljesítettek jobban, ha semmilyen zene nem szólt munka közben. Mikor a tudósok különböző hangerőkön játszották alanyaik számára a már vázolt zenéket, úgy találták, hogy a kevésbé unatkozó alanyok jobban elvoltak a hangosabb, komplexebb dallamokkal, míg agyilag hamarabb elfáradó társaik inkább a csendesebb muzsikát preferálták. A nehezebb feladat esetében hasonló eredmények születtek, azzal a különbséggel, hogy itt nem tett különbséget az adott zene hangereje.
Ennek oka, hogy a monotonitást kevésbé tűrő személyeket bármilyen új érzéki stimuláció, még ha csak halk és egyszerűbb zenéről van is szó, könnyen elcsábítja, elterelvén figyelmüket az eléjük tornyosuló, nem túlságosan élvezetes feladatról. Ezzel szemben azok, akik szeretnek kitartóan monoton munkát végezni, a zene segítségével még inkább kordában tudják tartani elméjüket, könnyebben oda tudnak figyelni az adott dologra.
A tudósok szerint tehát legfőképpen tőlünk függ, hogy segít vagy éppen hátráltat minket a zene, ha egy vizsgára kell tanulnunk vagy mondjuk, egy beadványt kell megszövegeznünk. Ha úgy találjuk, hogy munkavégzés könnyen elkalandozik figyelmünk, a zene csak felerősíti ezt a hatást, még kevésbé tesz minket képessé rá, hogy az elvégzendő feladatra koncentráljunk. Ellenben, ha kifejezetten szeretjük a monotonitást, a háttérben megszólaló muzsika segít összeszedni gondolatainkat.
A vázolt kutatással kapcsolatban természetesen jogosan merülhetnek fel kételyek, már csak amiatt is, mert nem volt objektív mérce, mellyel a tudósok a résztvevők monotonitástűrő képességét vizsgálhatták volna. Az alanyok által a kísérlet során végzett feladatok esetében szintén megkérdőjelezhető, hogy azok mennyiben felelnek meg a valóságban felmerülő tanulási vagy munkafolyamatoknak, illetve azt is érdemes megemlíteni, hogy többségében nem számunkra ismeretlen, hanem ellenkezőleg, általunk kedvelt dalokat hallgatunk, ha azt szeretnénk, hogy zene szóljon a háttérben, miközben az agyunkat dolgoztatjuk. Mindezektől eltekintve Gonzalez és Aiello kutatása nagy előrelépést jelent a témát érintő tudományos diskurzus tekintetében, és arra ösztökéli a tudósokat, hogy elkezdjék szisztematikusan vizsgálni a zenének elménk működésére gyakorolt hatásait.
