Az ember, aki 200 tagot léptetett ki a Ku-Klux-Klanból

Lehet arról vitatkozni, hogy Daryl Davis bátor vagy botor volt, amikor teljesen védtelenül odalépett a Ku-Klux-Klan tagjaihoz, és beszédbe elegyedett velük a rasszizmusról, az elért eredmény azonban vitathatatlan. A kilépett tagok még az egyenruhájukat is neki ajándékozták, egyikük gyermekének pedig ő lett a keresztapja.

Az épp hatvanadik évében járó Davis foglalkozását tekintve profi blueszenész, aki egész Amerikát bejárta már fellépései során. Ám igazán ismertté különös hobbija tette: a férfi az elmúlt harminc évet azzal töltötte, hogy a Ku-Klux-Klan (KKK) tagjaival beszélgetett, barátkozott. A titkos szervezet ugyanis 1865-ös megalapítása óta sem szűnt meg létezni, az Egyesült Államok számos városában tartanak ma is gyűléseket, és üldözik a feketéket, spanyolokat, katolikusokat. A tagok száma 1920-ban elérte a négymilliót, de 2018-ban is még 12 000 KKK-tagot regisztráltak. A szervezet tagjai hisznek a fehér, protestáns emberek felsőbbrendűségében, és ennek fitogtatása közben szinte semmilyen eszköztől nem riadnak vissza.

A gyűlölet gyökerének nyomában

Hogy pontosan mi áll a rasszizmus mögött, azt talán maga Davis tudja a legjobban, aki mindenféle álca vagy fegyver nélkül sétált oda a tagokhoz, és meggyőződéseikről beszélgetett velük. Bár egyértelműen különbözött tőlük, nem bocsátkozott parttalan vitákba: bírálat helyett a kommunikáció és a figyelmes hallgatás erejében hitt. Tette mindezt annak ellenére, hogy gyerekkorától megtapasztalta a rasszizmus erőszakos oldalát. Még csak 10 éves volt, amikor az utcán sétálva egy csapatnyi fiatal kövekkel és üvegekkel dobálta meg. Davis életében ez volt az első alkalom, amikor a rasszizmus megnyilvánulásával szembesült. Szülei leültették, és elmagyarázták neki, hogy mindez a bőre színe miatt történt. Davisnek egyetlen kérdése maradt: Miért? Felfoghatatlan volt számára, hogy valaki, aki életében akkor látja őt először, aki soha nem is beszélt vele, és nem tud róla az égvilágon semmit, fájdalmat akar okozni neki egyedül a bőrszíne miatt. Nem értette, hogy utálhatja valaki, aki még csak nem is ismeri.

Daryl Davis
Daryl DavisThe Washington Post / Getty Images Hungary

A zene mint összekötő elem

A gyerekként feltett kérdések felnőtt éveiben is elkísérték Davist. Könyveket olvasott a rasszizmusról, de válaszokat nem talált bennük, így elkezdett a KKK tagjai iránt érdeklődni.

Ha valakik, akkor ők csak el tudják neki magyarázni, miért gyűlölik a feketéket...

Először akkor találkozott KKK-taggal, amikor a Silver Dollar Lounge bárban vállalt fellépést zongoristaként. Egy férfi odalépett hozzá, megdicsérte a játékát, mire Davis hálásan kezet nyújtott. A férfi elfogadta, és leültek beszélgetni. Az idegen bevallotta, hogy életében először hallott afroamerikai férfit ilyen jól zongorázni, sőt ez életében az első alkalom, amikor egyáltalán leült beszélgetni egy fekete férfival. Amikor Davis meghallotta, hogy beszélgetőpartnere a klán tagja, felnevetett – nem hitte el, azt gondolta, meg akarják tréfálni. Egészen addig nevetett, amíg a férfi meg nem mutatta a tagsági kártyáját. Ennek ellenére tovább beszélgettek a zenéről, ami összehozta őket, és telefonszámot cseréltek. Többször is találkoztak, majd a klántag megadta Davisnek más rasszista ismerősei elérhetőségeit. Daryl ekkor határozta el, hogy utazni fog, felkeresi az állam különböző városaiban élő klántagokat, és ha teheti, változtat a véleményükön.

Kések és érvek

Nem volt nála fegyver, ő a rasszizmusról, a KKK-ról összegyűjtött tudását vitte harcba találkozói során:

Tisztelettel, emberi lényként bánok velük, annak ellenére, hogy nem értek egyet a nézeteikkel.

Meghallgatom őket, és bebizonyítom, hogy alaposabb tudásom van a témában, mint nekik maguknak. Ők pedig ezért elkezdik tisztelni a tudásomat, akkor is, ha a bőröm színét megvetik” – mondta módszeréről. A KKK tagjai rendszeresen szóba elegyedtek vele, miközben rájöttek, hogy vannak közös pontok az életükben. Davis szerint ez azért fontos, mert amikor két ellenség beszélget, akkor nem harcolnak. Az erőszak éppen akkor kezdődik, amikor a beszélgetés megszűnik.

Scott Shephard, Daryl Davis és Noah Ornstein az Accidental Courtesy: Daryl Davis, Race & America című film stábjának tagjai
Scott Shephard, Daryl Davis és Noah Ornstein az Accidental Courtesy: Daryl Davis, Race & America című film stábjának tagjaiHutton Supancic / Getty Images Hungary

A kapcsolatokból szép lassan barátságok születtek. A keresztény vallású Davis úgy véli, nem ő változtatta meg az egykori klántagokat, hanem azok látták meg a fényt, és ettől ők maguk változtak meg. Kiderült, hogy előítéleteik miatt a klán tagjai úgy gondolták, a feketék genetikai értelemben kevesebbet érnek: agyuk kisebb, képtelenek jól teljesíteni, az erőszakosság pedig a génjeikbe kódoltan rejlik bennük. Davis minderre csupán személyes jelenlétével és érveivel rácáfolt. Természetesen nem mindegyik KKK-tag fogadta ugyanilyen békésen: Davis megtapasztalta, hogy késsel, fegyverrel vagy ököllel támadnak rá, üvöltöznek vele, volt, hogy az életét féltette, de súlyosan egyszer sem sérült meg.

A klánvezér lányának keresztapja

Davis több mint kétszáz egykori KKK-tagnál érte el, hogy kilépjenek a szervezetből. Hálából sokan neki ajándékozták a csuklyájukat és a palástjukat, többükkel igazi baráti kapcsolatot tudott kialakítani. Ám talán ő maga sem gondolta volna, hogy magát a marylandi KKK vezetőjét, a Grand Dragont, Roger Kellyt is közéjük számíthatja majd, aki börtönben is ült feketék meggyilkolásáért. Ezen a 2017-es TEDx előadáson Davis Roger Kelly egykori egyenruháját is megmutatta:

Kellyvel Davis titkárnője vette fel egyébként a kapcsolatot, és kért tőle találkozót, de főnöke kérésére azt már nem említette meg, hogy Daryl fekete. A férfi azért a titkárnőjét kérte erre a feladatra, mert ő fehér, és Davis tapasztalatból tudta, hogy aki a klán tagja, nem gondolná, hogy egy fekete főnöknek dolgozik. A találkozó egy motelban zajlott, igen feszült hangulatban, ráadásul Kelly egy katonai ruhát viselő, fegyveres testőr kíséretében érkezett. Davis személyisége és érvei azonban megtették hatásukat, Kelly nemcsak kilépett a KKK-ból, de jó barátja lett a fekete férfinak, még lánya keresztapjának is felkérte. Egy másik egykori klántag, Richard Preston, akit korábban letartóztattak, mert tüzet nyitott egy fekete férfira – nem mellesleg Davis tette le érte az óvadékot – az esküvőjén arra kérte újdonsült fekete barátját, hogy vezesse az oltárhoz a menyasszonyt.

„A tanulság nyilvánvaló – mondja Davis:  A tudatlanság félelmet kelt. Félünk azoktól a dolgoktól, amiket nem ismerünk.

Ha ezt a félelmet nem tartjuk kordában, akkor gyűlöletet terem.

Mert irtózunk azoktól a dolgoktól, amelyek megfélemlítenek. Ha a gyűlöletet nem tartjuk kordában, pusztításhoz vezet.” Ezt megakadályozandó Davis a mai napig tart előadásokat, beszédeket a rasszizmus témakörében.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek