Olyan testet akarok, mint Ronaldóé!

Olvasási idő kb. 3 perc

Az ideális, de elérhetetlen testalkatra való törekvés a férfiakra éppannyira jellemző, mint a nőkre, ráadásul ugyanolyan súlyos pszichés következményekkel járhat. Egy új kutatás most célzottan a férfiak testképzavarát vizsgálta, mely sokkal inkább az izmos testről, semmint a vékony alakról szól.

Hol végződik a testtudatosság és az önmegvalósítás, és hol kezdődik a testkép- és evészavar?

Nem csak a nők küzdenek testképzavarral. Ahogy ugyanis a nők a fogyást, a férfiak úgy vágyják a  minél izmosabb testet.

Első ízben a Harvard és a Norvég Tudomány és Technológia Egyetem (NTNU) vizsgálta a férfiak testképzavarát. Beszámolójuk szerint pedig az ideális, de elérhetetlen alkatra való törekvés a fiúkra, férfiakra éppúgy jellemző, mint a nőkre. A torzult testkép, és az örök elégedetlenség miatt ráadásul a testképzavaros férfiak körében a depresszív tünetek kialakulásának kockázata is nő. Sőt, azok, akik elégedetlenek az alakjukkal, hajlamosabbak a nagy hétvégi ivászatokra, vagy arra, hogy totál felesleges diétákat folytassanak – írja a Science Alert.

A fiúk sem mentesülnek a média által rájuk kényszerített testideál nyomasztó hatása alól

„A lányoknak vékonynak kell lenniük, karcsú, hangsúlyos derékkal, a fiúknak pedig széles vállakkal és nagy izmokkal kell rendelkezniük – ezek azok az eszmények, melyeken a fiatalok ma felnőnek” – mondja Trine Tetlie Eik-Nes, az NTNU szociálpszichológusa.

Idézőjel ikon

Az irreális testkép ugyanolyan nyomasztó kihívást jelent a férfiaknak, mint a nőknek

„A férfiak testképzavara jó eséllyel azért nem derült ki idáig, mert mindig a nőkre és a soványság iránti vágyra vonatkozó kérdéssorokkal mérték őket. Pedig ők nem vékonyak vagy szálkásak akarnak lenni, hanem pont ellenkezőleg: ők nagy izmokat akarnak” – mondja Eik-Nes.

A kutatásban részt vevő 2460 18 és 31 év közötti fiatal, amerikai férfinak ezért kimondottan olyan kérdéseket tettek fel, amelyek az izomméretre és a mezomorf testideálra vonatkoztak. A férfiakra szabott kérdőíven magas pontszámot elérő válaszadók pedig valóban négyszer nagyobb valószínűséggel használtak izomépítő szereket és anabolikus szteroidokat – függetlenül attól, hogy azok legálisak voltak-e. Azért ha már izmos valaki, legyen szálkás is: háromból egy fiatal férfi mondta, hogy az elmúlt évben akkor is diétázott legalább egyszer, ha ezt a testsúlya amúgy nem tette volna indokolttá.

„Cristiano Ronaldo testét akarják 

– és nem veszik figyelembe, hogy hivatásos sportolóként neki az a napi fő elfoglaltsága, hogy edz, ráadásul évtizedek óta. A férfiak úgy akarnak Ronaldóhoz hasonlatos testet gyúrni maguknak, hogy ők nem hivatásos sportolók, általában van egy 8 órás munkájuk, családjuk, egyéb más elfoglaltságuk. A heti néhány alkalommal, néhány óra alatt edzőtermekben elérhető alak természetesen soha nem lesz pariban azzal a testtel, amit főállásban, a lehető legprofesszionálisabb módszerekkel edzenek nap mint nap” – mondja a kutatás vezetője.

„A legtöbb fiatal férfi nem is azért jár rendszeresen edzeni, hogy javítson egészségi állapotán, növelje teljesítményét vagy kondícióját, ehelyett a külsőségekről, a megjelenésről szól minden. Izmot építenek, de nem törődnek az izomfunkcióval” – teszi még hozzá.

Idézőjel ikon

Nem hiszem, hogy a mellkasom elég izmos. Bűnösnek érzem magam, ha kihagyok egy edzést

– gondolják gyakran a testképzavarral élő férfiak, akik a kutatók szerint meglehetősen sokan vannak – csak eddig nem figyeltünk oda erre. Ha egy fiatal minden nap hosszú órákat tölt az edzőteremben, csak csirkét és brokkolit hajlandó enni, és folyamatosan fehérjetartalmú étrend-kiegészítőket használ, lehetséges, hogy az egész élete a kinézetéről és az edzésről szól.

A kutatók azt remélik, hogy tanulmányozva a problémát, azonosítani tudják majd a kockázati tényezőket, és találnak néhány lehetséges kezelési módot is.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

JéBé
JéBé
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.