Napközben autót ment, esténként kőkeményen edz a versenyekre, gyereket nevel és háztartást vezet. A finnországi világbajnokságra spártai stílusú edzőteremben készül, ahová, ha kell, kislányát is magával viszi. Míg az anyuka 100 kiló fölötti súlyokat nyom ki, kislánya lila hajú pónikkal játszik. Palágyi Zsanett országos és Európa-bajnok erőemelővel töltöttünk egy napot, hogy megtudjuk, hogyan egyensúlyoz a feladatok között, és mit jelent ma Magyarországon dolgozó, élsportoló anyának lenni.
Apró termetű, bájos, mosolygós fiatal hölgy fogad minket egy újpesti kis kertes házban, ahol már javában zajlik a reggeli készülődés. A négyéves Larát szülei együtt viszik el az óvodába, visszafelé bevásárolnak és megbeszélik a napi teendőket, a közös reggeli után pedig mindenki megy a dolgára. A családi autómentő, autókölcsönző vállalkozásban Zsanett nagyrészt az otthoni és a vidéki telephelyen tartja a frontot, de ha egyszerre több kapás is van és menni kell, akkor minden más várhat.
Kivéve a konditermet, ahol a 31 éves anyuka heti négyszer órákon át koptatja a fekvenyomó padot, hogy a május 18-i világbajnokságon magabiztosan ki tudja nyomni a 117 és fél kilót. Szerinte nem csak fizikailag, hanem mentálisan és pszichikailag is bírni kell az iramot ahhoz, hogy az ember összeegyeztesse a magánéletet, a munkát és a sportot, de nem lehetetlen megtalálni az egyensúlyt. Ő már el sem tudná képzelni másként a mindennapjait.
A magyar női erőemelő színtér körülbelül 150 versenyzőt jelent, akik zömmel Budapesten kívül edzenek. Sikereket főként a 84 kg feletti súlycsoportban érnek el, a nemzetközi mezőnyben is jegyzik a magyarokat. Az orosházi Szabó Ágnes például 2011-ben megnyerte a fekvenyomó vébét. Zsanett édesapja, Palágyi József pedig a sportág egyik veteránja. A legutóbbi Európa-bajnokságról a magyar csapat öt arany-, és egy bronzéremmel jött haza.
Munka, sport, magánélet – hogy fér meg együtt ennyi minden?
„Zárcsere, irodanyitás, papírmunka, alkatrészek beszerzése, önkormányzat, szadai telephelyről kocsiajtók és kerekek, hirdetések kezelése, autómosás, Lara, ügyféllel biztosításkötés és ami még menet közben jön. Este pedig edzés” – sorolja a menetrendet Zsanett, miközben szendvicseket és kakaót készít reggelire, a tűzhelyen pedig már fő a csülök az ebédhez.
„Nem szoktam ilyen részletesen átgondolni az intéznivalókat, de a sorrend miatt néha listát írok, hogy ne kelljen kétszer fordulnom, ha nem muszáj. Minden napunk ilyen pörgős, de viszonylag rugalmas is. Nem tudnék egy irodában ülni reggeltől késő délutánig, mindig is szerettem jönni-menni, tenni-venni és szerencsére Larika is remekül alkalmazkodik ehhez az életvitelhez. Ha Lacit is és engem is elszólít a munka, akkor a nagyszülei vigyáznak rá, vagy jön velünk autót menteni, de néha az edzőterembe is elkísér, ha éppen ahhoz van kedve. Olyankor hozza magával a babáit meg a pónijait, és játszik, amíg én a súlyokkal vagyok elfoglalva.
Vannak, akik megszólnak, hogy a megszállott edzés helyett inkább a gyerekemmel kellene foglalkoznom, de ezek a kritikák ma már leperegnek rólam.
Larika soha semmiben nem szenvedett hiányt, nem is erőltetünk rá semmit, és a család többi tagja is elfogadja és tiszteletben tartja, hogy nekem lételemem a sport. Mások munka után már csak otthon lazulnak, én ilyenkor indulok el edzeni, akár mínusz tíz fokban, akár kánikulában. Az erőemelésben tudok kiteljesedni, így kerek az életem” – meséli a fiatal anyuka, majd hozzáteszi: a hétvége viszont szigorúan a családi kirándulásoké és a baráti összejöveteleké. Szenvedélyéről és sportsikereiről a nappali polcán sorakozó kupagyűjtemény is sokat elárul.
„A tavaly augusztusi Európa-Bajnokságon elért eredményemre vagyok a legbüszkébb. A 63 kilogrammos súlycsoportban 112 kg kinyomásával nyertem, de a magyar abszolút címeimet sem szégyellem. Felejthetetlen élmény volt, amikor tavaly nekem játszották a Himnuszt.
Jó lenne minél többször lobogtatni a magyar zászlót ilyen eseményeken!
– árulja el Zsanett, aki tavaly is és idén is abszolút magyar bajnok lett. Ez azt jelenti, hogy a női versenyzők közül a testtömeg és a kinyomott súly arányát kifejező Wilks-formula alapján ő teljesített a legjobban.
„Igyekszem minél több versenyre benevezni, hogy tanuljak a hibáimból és fejlődjek. Ha pedig még jó eredményt is érek el, az még több erőt ad. A világbajnokságon is nagyon szeretnék majd a dobogón állni!“ – fűzi hozzá.
Laci már munkásruhában, egyik kezében telefon, a másikkal felmarkol egy szalámis szendvicset és elköszön. Visszazökkenünk a jelenbe, nekünk is indulnunk kell. Bepattanunk a kisteherautóba és a másik telephely, Szada felé vesszük az irányt. Útközben az autómentésről faggatjuk sofőrünket.
Volt, aki a száját húzta, más felvette a telefonjával az autómentést
„Édesapám autószerelő, ezért mindig is közel állt hozzám az autók világa, és miután összeköltöztünk Lacival, elkezdtem besegíteni neki a vállalkozásba. Így szép lassan beletanultam az autómentésbe is. Láttam már sok balesetes járgányt, de totálkáros autót azért még nem vállalok be, ahhoz az enyémnél nagyobb szaktudás kell. Többször előfordult már, hogy amikor kiértem a helyszínre, az ügyfél először húzta a száját, mert nő vagyok, de nem sértődtem meg, csak csináltam a dolgomat.
És olyan is volt, hogy a pasi úgy tett, mintha a telefonját nyomkodná, de közben engem fotózott vagy videózott.
Biztos azt gondolta, hogy ha ezt bizonyíték nélkül elmeséli a haveroknak, nem hisznek neki. Megszoktam már és nem igazán érdekel, de azért titkon remélem, hogy egyszer majd az lesz a természetes, hogy az emberek nem lepődnek meg egy női autómentő láttán” – vallja.
A telephelyre érve Zsanett mókás dudaszóval jelzi Zoltánnak - egyetlen alkalmazottjuknak -, hogy megérkeztünk. Miután bepakolnak a kisteherautóba, megyünk is vissza felvenni az autómentő trailert, mert menet közben jött egy hívás, hogy Tolmácsról el kellene szállítani egy kocsit a negyedik kerületbe.
„Tegnap is csak fél hétkor estem be az edzőterembe, mert hatkor még autómentővel araszoltam hazafelé a Váci úton. Délután hívtak, hogy ki kéne menni a repülőtérre, ott meg közölték, hogy irány Csepel. No, ezért sem szoktam nagyon előre tervezni, mert bármikor átírhatják a programomat. De hát ilyen ez a szakma, csak a ma van meg a holnap. Izgalmas, nem?” – kommenteli az eseményeket Zsanett, majd gondos háziasszony módjára megnyugtat minket, hogy az akció után jön a jól megérdemelt főtt csülök mustárral és kenyérrel.
„Kizárt dolog, hogy csirkemellet egyek rizzsel meg salátával"
Ma még viszonylag nyugis nap van, Zsanett és Laci együtt tudnak ebédelni. (Persze ki tudja, hogy éjjel mi vár még az autómentő brigádra.) Miközben Laci megterít a teraszon, Zsanett a konyhában serénykedik.
„Amikor nincs időm főzni, akkor előre megrendeljük a kaját, a lényeg, hogy egy óra körül főtt étel kerüljön az asztalra, mert ha elhúzódik minden és edzés előtt már nem tudok enni, akkor késő estére úgy megéhezem, hogy hazafelé a mekiben kötök ki. Hát az a legrosszabb!” – mondja Zsanett, aki mindig is a magyaros ételek híve volt, és bevallása szerint kizárt dolog, hogy ő valaha szigorú fitneszdiétákon éljen.
„El nem tudom képzelni, hogy menetrendszerűen csirkemellet egyek rizzsel meg salátával, soha nem is próbálkoztam semmilyen speciális étrenddel. Egyszerűen azt eszem, amit megkívánok és ami jólesik, legyen az marhapörkölt nokedlivel és savanyúsággal vagy palacsinta. Kell az erő, és általában simán benne is maradok a súlycsoportomban. Ha pedig mégis fogyasztani kell egy kicsit, akkor fájó szívvel visszaveszek az édességből és a kenyérből, de fölöslegesen soha nem sanyargatom magam” – mondja Zsanett, akiről lerí, hogy szereti vendégül látni az embereket. Lacival is egy kerti sütögetés alkalmával ismerkedtek meg közelebbről.
„Amikor még apukámnál laktam, edzések után mindig átjött hozzánk a banda grillezni vagy bográcsozni, és az egyik srác néha elhozta magával Lacit is. Már akkor is autómentőként dolgozott, de az ilyen alkalmakra mindig szépen kiöltözött, és igazi úrifiúként viselkedett. Aztán egyszer, amikor éppen halat sütöttünk, megkérdezte, van-e hozzá citrom. Mondom, van, erre ő: hű, feleségül vehetlek? No, hát később ugyan megfeledkezett erről a kérdéséről, de azért jól jött az a citrom a halhoz!” – nevet fel Zsanett, Laci meg pirul, aztán ő is velünk együtt kuncog.
A kiadós ebéd után Zsanették az ügyfelekkel foglalkoznak, majd együtt megyünk el Laráért az óvodába. A kislány nagyon örül, amikor apa és anya is ott tud lenni, és otthon még egy kis közös játékra is marad idő, mielőtt Zsanett összepakolja az edzőfelszerelését és átszellemül a nagy súlyokra.
Nem sokkal később már egy spártai stílusban felszerelt újpesti edzőteremben találjuk magunkat. Zsanett másik törzshelye a XV. kerületi AST Fitness, ahol gyerekkora óta otthon érzi magát, hiszen ott szeretett bele az erőemelésbe. De ha igazi versenypadon szeretne gyakorolni, ebbe a kis szuterén terembe jön le edzeni.
„Nem tudnék egy modern konditerem gépein összevissza táncikálni. Biztos jó, de én ezekhez a szabad súlyokhoz szoktam hozzá. Tizennégy éves koromig kajakoztam, akkor még betonból voltak kiöntve a súlyok, és vaskereten húzódzkodtunk, kiegészítő edzésként pedig pingpongoztunk. Szóval nekem ez a két terem tökéletes a felkészüléshez” – magyaráz lelkesen.
Példaképének az édesapját tekinti (Palágyi József a sportág veteránja – a szerk.), aki felkészíti és el is kíséri Zsanettet a versenyekre. Ennek tudatában már nem hitetlenkedve, de azért csak megkérdezem, hogy mégis hogy lehet belehabarodni ebbe a sportágba. Zsanett töviről hegyire megoszt velünk minden lényeges mozzanatot az előzményekről.
„Kilenc éves koromban kezdtem el kajakozni, de nem volt benne sok sikerélményem. Hiába járult hozzá apukám nagyon menő lapáttal, az sem segített, alig súroltam a dobogót. A suliban persze folyton szekáltak a többiek, mert erős voltam, mert láb nélkül, függeszkedve másztam fel a kötélre és mert a fiúkat is mindig lealáztam fekvőtámaszban. Az edzések lekötötték minden szabadidőmet és energiámat, a tanulás is háttérbe szorult emiatt, mégsem éreztem magam eredményesnek a sulin kívül sem” – emlékezik vissza.
„Aztán amikor apukám azt hajtogatta, hogy télen is formában kell tartanunk magunkat, elkezdtem vele és az edzőtársaival erősíteni a XV. kerületi teremben. Ezek voltak kajakos pályafutásom utolsó hetei, mert annyira megtetszett az erőemelés világa és az a közeg, hogy úgy döntöttem, én is indulok a felnőttek következő versenyén. Tizennégy éves voltam ekkor, és negyedik helyezett lettem azon a bizonyos versenyen, fekvenyomás számban, ami hatalmas öröm volt nekem is és a családnak is. Ott, akkor rájöttem, hogy ez nekem állatira tetszik és fekszik is, ezért felkerestem az egyik hazai egyesületet és elkezdtem versenyekre járni. Igyekeztem bezsebelni minden elismerést, amit csak lehetett” – folytatja a sportoló, aki már izgatottan várja a finnországi világbajnokságot, de nem ez lesz az egyetlen verseny, ahol helyt kell állnia.
Júniusban a Balaton Kupán indul, augusztusban az Európa-bajnokságon már 122 és fél kiló kinyomása a cél, év vége felé pedig még egy magyar bajnokság vár rá. Bevallása szerint ahhoz, hogy valamennyi versenyen jól teljesítsen, egész évben szorgalmasan kell edzenie. Ehhez azonban nem elég erősnek lenni, hiszen a fekvenyomás lelke a technika.
„A mai napig minden egyes versenyen iszonyatosan izgulok, hányingerem van, ver a víz, alig kapok levegőt és majd' kiugrik a szívem a helyéről, de amikor már a padon fekve csak a bíró instrukcióira és a megfelelő technika bevetésére koncentrálok, akkor sikerül kizárni minden mást az elmémből. Szeptemberben mehetnék egyébként Barcelonába is az Arnold Classic kupára.
Ha fizikailag és anyagilag bírom, akkor ott leszek, ha pedig nem fér bele a keretbe, akkor itthon maradok és megnézem a tévében, hogy valaki öt kilóval alattam megnyeri a versenyt. Tavaly legalábbis így volt, mert a texasi vébére elég húzós lett volna kijutni
– meséli egy-egy fanyar mosoly kíséretében, de annak ellenére is szívvel-lélekkel csinálja, hogy saját zsebből fizet mindent, hiszen a sportág támogatottsága gyakorlatilag nulla: még a válogatott mezt is a versenyzők szerzik be maguknak.
„Idén először kaptam valamennyi anyagi hozzájárulást a kerületi önkormányzattól, de bízom benne, hogy lesz még sokkal jobb helyzetben ez a sportág, és én is próbálok több időt szánni a kalapolásra, szponzorok felkutatására” – fűzi hozzá.
Százhúsz kilót készül kinyomni
Családias légkör uralkodik a teremben, itt mindenki jól ismer mindenkit, de az új látogatóknak is önzetlenül segítenek a sportolók. Így tett Zsanett is, amikor egy mozgássérült srác megkérte, hogy készítse fel a parafekvenyomó versenyekre.
„Viktor nagyon lelkes és céltudatos, szeretek vele dolgozni, és nagy öröm, hogy már a második helyet sikerült elérnie a magyar bajnokságon parafekvenyomóként. Tetszik a hozzáállása, hogy nem egy tehetetlen fogyatékosként tekint magára, és én sem úgy kezelem őt. A közös munka pedig még több sikerélményt ad, és ez így pont elég is nekem. Többen kérdezték már, hogy nem akarok-e edzősködéssel egy kis plusz pénzt keresni, de az annyira nem vonz, és azt hiszem, hosszú távon nem is lenne hozzá türelmem. Egyébként is dolgozom én eleget, az edzéstervem titkait, a varázsszeremet pedig amúgy sem szeretném világgá kürtölni” – kacsint egyet, visszafekszik a padra, nagy levegőt vesz és megmarkolja a fekvenyomó rudat. Százhúsz kilót készül kinyomni. Édesapja, edzője, példaképe lesben áll mellette, büszkén figyeli és segíti a már jól ismert, nem mindennapi mozdulatot.
