Hivatalosan is befejező epizódjához érkezett az HBO hazai gyártású sikersorozata, az Aranyélet. Ha a kritikusok és a közönség az első évadról ódákat zengett, akkor nem túlzás állítani, hogy erről a másodikról szuperlatívuszokban beszéltek – különösen a híres ötödik rész óta. Ebben az epizódban lövöldözésekkel vegyített autósüldözéses meglepetéseket kapott az arcába a néző, amin annyira meglepődött, hogy gratulációkkal árasztotta el a közösségi oldalakat. És bár elég szomorú, hogy még mindig képes önmagában az is meglepetéseket okozni, ha egy hazai dolog mindössze "jól meg van csinálva", azért talán nem lenne hiábavaló utánajárni annak, mitől működik az Aranyélet.
Hogy rögtön a kályhától induljunk, mindenek előtt meg kell említenünk, hogy az Aranyélet ötlete az HBO fejéből pattant ki, ők pedig szerencsések abból a szempontból, hogy nagyjából azt csinálnak, amit akarnak. Van elég pénzük, így megengedhetik maguknak, hogy olyan dologról forgassanak, ami érdekli őket, és ami még inkább lényeges: ami a nézőiket érdekli. A nézőt pedig az érdekli, ami körülötte van, ha mégoly elrugaszkodott módon is.
Legfontosabb tehát a jó forgatókönyv (vezető író: Tasnádi István) volt, és be is jött, hiszen az első évad gyakran kiszámítható és szájbarágós jeleneteit a másodikra egy bevállalósabb stílus váltotta. Ám a földtől elrugaszkodás mellett a sorozat rengeteg ismerős helyzettel ajándékozta meg az x generációból érkező nézőt – nagyon helyesen. Ennek oka a szereplők múltjának megismerésében rejlik (az időutazás mindig jót tesz egy sztorinak), az Aranyélet kellékesei pedig gondosan ügyeltek arra is, hogy a két idősík közötti váltás pillanatában előkerüljön elő egy Sony walkman, vagy bármi, ami a nagyon konkrétan utal a korra, így nem csak a hülye frizurákból következtethettünk arra, hányat is írunk valójában.
Az már az első évadban is kiderült, hogy a színészválasztással nincs gond, Thuróczy Szabolcs és Anger Zsolt simán elvisz a hátán egy teljes sorozatot, ám idén Janka (Ónodi Eszter) múltját is megismerhettük, tehát női vonalon is erősödött az évad. Ettől függetlenül Janka nekem még mindig kicsit elrajzolt karakternek tűnik, de kellenek a túlzások is, ha az ember izgalmakat akar és hát, ha eddig nem is, az évad végére azért kiderül, hogy ez egy igazán kemény család.
Nem lehet nem méltatni a rendezést sem, Dyga Zsombor és Mátyássy Áron az első évad alatt kitanulták a sorozatkészítés fortélyait: Mátyássy a feszültségkeltés, Dyga pedig az akciójelenetek nagymestere; jó beugró lehet nekik ez a munka akár egy még ennél is nagyobb szabású akciófilmhez is. A stílusjegyeik egyértelműen fellelhetőek a sorozat részein, és az is látszik, hogy az ötödik, leglátványosabb epizódnak együtt futottak neki.
Persze mit sem ér a rendező, ha nem jelenik meg a gondolat a vásznon. Marosi Gábor operatőr megtalálta az összhangot mindkét rendezőjével, de ehhez az is kellett, hogy a film látványvilága a kamerája alá dolgozzon. És bár nem tudtunk nem észrevenni az autósüldözős-lövöldözős részben az utca zombitámadás utáni kietlenségét, mégsem haragudtunk, mert végre egy film(sorozat), amiben nem idegesítő a miliő, hanem teljesen homogénen illeszkedik a történetbe. A helyszínek, ha olykor hatásvadászak is (mint a kietlen uszoda), nem tolakodók, sőt inkább csak a hangulatot erősítik; és a lakások, amikben a szereplők élnek sem egy alul- vagy felülpozicionált Ikea-katalógusból kerültek ki, hanem el tudom hinni, hogy élnek így emberek.
A kulcsmondat valószínűleg, hogy élnek így emberek, mert az HBO-nak láthatóan fontos, hogy a helyzetek ismerősek legyenek a nézőknek, néha túl ismerősek is. Mindenesetre a nagy sikerre való tekintettel hülyék lennének nem folytatni az amúgy láthatóan drága mulatságot, így nagyon valószínű, hogy lesz harmadik évad is. Ha ezt a másodikat überelni tudják, akár el is kezdhetünk örülni. Nem mintha amúgy nem kezdhetnénk el.
