Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A költő és felesége vonzereje talán abban rejlik, mennyire "maiak" voltak. Most két új kötetből is kiderül, mennyire.
Vajon miért van olyan nagy reneszánsza a Radnóti-házaspár tragikus életének? Radnótiné született Gyarmati Fanni 2014-ben halt meg, még abban az évben kiadták a naplóját (amiből színpadi feldolgozás is készült), és biztos hozzájárult az újrafelfedezéshez a Nyáry Krisztián által újra a köztudatba emelt síelős fotó, majd az újra felfedezett történetek, amik kettejük nem is olyan egyszerű kapcsolatáról szóltak.
Úgy gondoltam, Fanni naplójának publikálása után már nem nagyon maradt olyan szegmense az életüknek, ami újat mondhatna. De az irodalomtudósok mindig meg tudják lepni az embert: a 2016-os év második felében, fura módon egymástól függetlenül két olyan kötet is megjelent, amik (főként) eddig nem publikált dokumentumokra támaszkodnak. A Könyvvel üzenek néked és az Árnyékban éles fény vagy olyan betekintést nyújtanak Radnóti és örök társa, Gyarmati Fanni életébe, mint eddig soha más.
A Radnóti házaspár sorsát sok szempontból lehet vizsgálni és körbejárni: szövegek felől, levelezés, napló felől, a költő versei felől, stb. Gyarmati Fanni halála óta ráadásul az irodalomtörténészek „könnyebben” tudnak a témához nyúlni, nem félő, hogy bárkit bármivel megbántanának, egy tragikus és szép szerelmi történet pedig mindig is érdekelte az embereket.
Radnótiékat a filmbe illően tragikus szerelmük mellett talán azért is szeretjük olyan nagyon, mert mindeközben rettenetesen maiak: elképesztően okos, művelt, tehetséges, nagyra hivatott és szép emberpár, és (bár talán kissé pejoratív ilyet mondani, de) látszik rajtuk, hogy mi minden állt (volna) még előttük az életben – abban az életben, amit végül aztán nem, vagy nem úgy éltek le, mint ahogy kellett és lehetett volna. Ők voltak a harmincas évek jó értelemben vett újlipóciai hipszterei, akik nemcsak abban azok, hogy kézműves sört isznak, bicikliznek és síelni járnak, de értelmiségi barátaik vannak és szűkös anyagi helyzetük ellenére is sokat költenek könyvre. Minden egzisztenciális küzdelmük ellenére (ami jobbára abból származott, hogy alsó-középosztálybeliek és pályakezdők voltak) látszik, hogy tartalmas és izgalmakban bővelkedő életre számíthatnak. Csakhogy a történelem megfosztotta őket mindettől. A pályakezdők generációról generációra ugyanolyan egzisztenciális zavaraiból a zsidók száműzöttsége és kivetettsége lett, a túlélhető problémákból nyomor, a párkapcsolati küzdelmekből külső fenyegetés, a zavaros politikai helyzetből világháború és genocídium, az ígéretes közös jövőből ikonszerű tragédia és történelmi sors.
A két kötet egymástól függetlenül jelent meg a Szépmíves kiadónál és a Jaffánál, de tökéletesen kiegészítik egymást. Bíró Balogh Tamás szegedi irodalomtörténész munkája, a Könyvvel üzenek néked szárazabb ugyan, de elképesztően izgalmas: az irodalomtörténész tizenöt év szívós munkájával felkutatta az összes Radnóti-dedikációt (de legalábbis majdnem az összeset), és kötetbe rendezte azokat. Van egy pár, amiről tud, de nem találta meg, illetve olyanok is, amik még előkerülhetnek. A dedikációkból kiderül a költő körüli kapcsolati háló, és hogy ez hogyan változott, formálódott, terjedt az évek alatt; és mivel Radnóti nem volt egy trehány dedikáló (sőt: kifejezetten szerette a műfajt), ezért a jellegzetes gyöngybetűivel néha többoldalas ajánlásokat, sőt akár verseket írt a kötetek első lapjaira.
Kedves anekdota a kötetben, hogyan reagált az irodalomtörténész küldetésére az akkor még életben lévő Gyarmati Fanni. „Amikor munkámról először beszélgettem Radnóti Miklósnéval, két dolgot kérdezett. Először azt, hogy miért is érdekes egy dedikáció, másrészt hogy hol tartok a kutatásban, mennyi ajánlást sikerült összegyűjtenem. Büszkén vágtam rá: kétszázat, kétszáz dedikáció van – akkoriban még csak ennyi volt –, mire Gyarmati Fanni elkezdett harsányan nevetni, és azt mondta: „Az nem lehet! Miklós nem adott el annyi könyvet!'.”
Egy-egy érdekesebb dedikációnak a történetét is megtudjuk ,ahogy maguknak a köteteknek a sorsát, jó pár dedikáció-, illetve kézirat- és kötetfotóval kiegészítve. Ez a könyv jó ajándék lehet minden Radnóti-rajongónak, főleg Az árnyékban éles fény vagy című másik kötettel kiegészítve.
Az Árnyékban éles fény vagy – a Radnóti házaspár fényképei ugyanis olyan tökéletes voyeurködés, hogy néha szinte szégyelltem magam a lapozgatása közben – nem a kötettől, magamtól, az egésztől, a súlyától, amihez én bármilyen közel megyek, sem tudom megérteni. Maga a könyv szép kiállítású, gazdag, érdekes kötet: csak éppen olyan, mint mohó kíváncsisággal szemlélni egy vidám piknik tagjainak arcát egy pillanatfelvételen, akik még nem tudják, hogy a következő pillanatban közéjük fog csapódni egy meteor.
A kötet összeszedi a Radnóti házaspár életének gyakorlatilag összes, dokumentálatlan és érdekes fotóját, kiegészítve némi leírással (nagyon érdekes egymás mellé tenni az arcokat a másik kötet dedikálásaival – és ha megvan, akkor még érdekesebb hozzáböngészni Fanni naplóját is). Két ragyogóan szép emberről, egy letűnt korról és egy közelgő világháborúról beszélünk, tehát mondani se kell, hogy a dokumentumkötet elképesztően izgalmas. A gyerekkori képektől kezdve végigkíséri a párt életük minden évtizedében. Már kamaszként megismerték egymást, és bár volt pár olyan év, amikor még nem köteleződtek el egymás mellett, amikor mégis, akkor nagyon gyorsan össze is házasodtak, annak ellenére, hogy Fanni szülei kezdetben nem lelkesedtek az álmodozó és élhetetlen költő gondolatáért. Végül megbékéltek vele. A képekből az idill valamiféle emberközeli képe rajzolódik ki: tudjuk, hogy nem volt egyszerű megélniük; és hogy később a közös életüknek része volt Radnóti bevallott kapcsolata Beck Judittal (erről a furcsa, nyílt titokról is jó pár fotó megőrződött). Nem tökéletes, hanem nagyon is emberi kapcsolatuk volt, amelynek fennmaradásáért sokat dolgoztak is: nem ők tehetnek róla, hogy mégis szétforgácsolódott. Elképesztően mai és modern alakok: bármelyik képük elmehetne Facebookra, Tumblerre, és sok mai húszéves önjelölt Insta-királylány csak szeretne olyan stílusos és öntudatos lenni, mint Fanni néhány, még fekete-fehérsége ellenére is perzselő fotóján.
A vége, a költő halála után előkerült, végig magánál tartott fotók, és a temetésen látható, szívszorítóan fiatal, és láthatóan teljesen kába Fanni fényképe ezért különösen fájdalmas. Ő akkor már sejthette, hogy ahogy azt a házasságkötéskor megfogadta, egész életében ebbe a szerelembe zárva él majd. Csak nem úgy, ahogy akkor gondolta – hanem olyan elcseszett és tragikus módon, ahogy csak történelmi léptékű bűnökkel tudjuk szétzilálni a mások és a magunk életét.
