A szerző regényében egy gátlástalan kereskedelmi tévés és fiatalkori énje utazással keres válaszokat. Nem talál.
Fabricius Gábor reklámszakemberből lett íróként kedveli a média-politika-szerelem triumvirátusát abban az értelemben, hogy a Puha neon fejlövés után a Más bolygó is ebben a miliőben játszódik, megspékelve a történetet nem kevés nosztalgiával a rendszerváltás környékéről. Ha igaz, ahogy mondja, és számára a rövidfilm volt az út saját magához, akkor a Más bolygó minden bizonnyal minimum ennek a korszaknak a lezárása kell(ene) hogy legyen.
Ám úgy néz ki, mégsem találta meg a bölcsek kövét ebben sem a reklámszakember, hiszen a regény valamivel több mint háromszáz oldalán egy útkeresést olvasunk, ami egyben összegzés is. Fabricius szenvtelen főhőse folyamatosan kutat valamit, amit mindig máshogy nevez, de igazából ez mindig ugyanaz: egy jó pszichológus, aki kiveri a fejéből a kisebbségi komplexusokat. És bár erre a főhős nem jön rá, az író mégsem halad rossz irányba.
A Más bolygóban mindehhez rögtön egyben két főhőst is kapunk, mindkettőjük énje pont ugyanolyan elveszett, az öregebb ráadásul egy olyan világban él, ahol a Föld egyre lassabban mozog. Azért van kettő belőle, mert a könyv két idősíkon halad, az egyikben a fiatal, a másikban egy öreg Wunder utazik, de egyiket sem eresztik a gyökereik, meg az hogy egyáltalán nincsenek valódi gyökereik.
Wunder felnőtt világa egy kereskedelmi tévé népirtással megvádolt kreatív igazgatójának a menekülése, letiltott bankkártyák és kéretlen(?) emlékek ködében, míg a fiatal a rendszerváltozás évének nyarán először vág neki stoppal a Nyugatnak, hogy aztán csalódhasson mindenben, amit igaznak hitt. Utóbbi még tele van reményekkel, előbbi már csak pánikol, de mindkettőnek adekvát eljutnia addig, hogy az élet szar.
Ami a jó, az a rossz is a könyvben: pokolian ismerős a helyzet, amiben a főszereplőnk van. Kiváltképp amennyiben az olvasó az X-Y generáció tagja, akkor egyenesen szaglik a könyv a Zanussi mosógéptől, meg a "végre nem a Deli csoki a luxus (pedig a Gucci sem segít)"-feelingtől. A baj csak, hogy nem is több ennél, ezért sokszor megy a főszereplő céltalan kesergése az ember idegeire.
Pedig Fabricius figyelt az olvasmányosságra, gördülékenyen folydogál a sztori, mégis ha egyszer le kell tenni, nehezen akaródzik újra felvenni. Jó hír ellenben, hogy az ismerős helyzetek és helyszínek mellett a könyvön lehet nevetgélni is, valamint kifejezetten praktikus ajándék, ha az ember haverja éppen mostanában ünnepli majd a 40-45. születésnapját.
