Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Toldi Klubban mutatták be a Müskinn és a Zina együttműködésében készült, vadonatúj dizájnerhátizsákokat. És mi közük ezeknek a jövőképhez, a Föld védelméhez és a kultúrához?
A budapesti Toldi Klubba belépve őserdei hangulat fogad minket. A térben hatalmas cserepes növények állnak, rajtuk pedig hátizsákok lógnak. Működik az installáció, ahogyan a hátizsákok is. A müskinn csapata 2015 óta tervez táskákat, a ZINA grafikusai pedig többek között az azonos című című képregény- és rajzantológiát tervezik. A két formáció együttműködésében született meg a Müskinn x Zina hátizsák-kollekció, amelynek darabjain egy fiktív szuperhős-lány, Zina látható különböző akciók és cselekvések közben.
A határokat átszabod
Zina szuperhős, Zina környezettudatos, Zina a jövőből érkezett, vagy talán a jövő felé tart, Zina feminista is meg nem is, Zina vagány és figyel, Zina mindez egyben, és egyik sem, kicsit más, kicsit erős, de semmit nem visz túlzásba és semmit nem vesz túl komolyan. Legfőképpen önmagát nem veszi túl komolyan, ami a legújabb kori szuperhősöknek mindenképpen sajátja.
Mostanában egyre több női szuperhős van, és ez sem véletlen – miért is lenne a szuperhősködés kizárólag a fiúk privilégiuma? Carter ügynök, Jessica Jones és a Wonder Woman mellett pedig itt van nekünk Zina, aki ugyan nem rendelkezik olyan látványos tulajdonságokkal, mint az előzőekben felsoroltak, viszont sokkal közelebb van hozzánk, a szuperhős halandókhoz. Zina olyan, mint mi, vagy legalábbis olyan, amilyenek mi szeretnénk lenni, megfelelő fékekkel és ellensúlyokkal, megfelelő öniróniával, és persze megfelelő színekkel. Zina megmutatja, hogy a szerepek és sztereotípiák igenis változhatnak, ahogyan alakul egy hátizsák íve vagy egy grafika vonala is. A határokat, mint a táskát, átszabod.
A bolygó kapitánya
Az együttműködés bármilyen terülten mindig kicsit kockázatos, hiszen ami elvben-tervben jól hangzik, az lehet, hogy a gyakorlatban egyáltalán nem működik. Nem megy, nem szól, nem jön át, hogy néhány népszerű pop- és trashkulturális kifejezést idézzek. A Müskinn és a Zina tervezőinek, alkotóinak kollaborációjával – úgyis, mint Müskinn x Zina – szerencsére nem ez a helyzet. Egy nagyon népszerű formátumba töltenek új tartalmat: olyan hátizsákokat készítenek, amikben egyszerre van ott a pop-art vibrálása és a fenntarthatóság szép gondolata, az egyediség csábító exkluzivitása és a könnyedség ezen túlmutató attitűdje.
Végy három lányt, akik táskákat terveznek, és tegyél melléjük öt grafikust, akik rajzantológiákat jelentetnek meg. A 2015 óta létező Müskinn tervezői előremutató megoldásokkal dolgoztak eddig is, és az új kollekciót látva reméljük, hogy ez még sokáig így is marad. A Girlsfrombudapest csapata és a ZINA már eddig sem féltek keverni a stílusokat, a színeket és a zsánereket, és ez most is remek hatásokat eredményezett. Zina tervezőinek látványai egyszerre idézik fel az újhullámos képregényeket, a mangába hajló szubkultúrákat, a felkelő nap házát és országát, harcos hercegnőket és magukat kiröhögő kanapéhuszárokat, a videoklipek és magazinok mindannyiunk számára ismerős képi világát.
A figura azonban mégis egyedi, minden egyes megrajzolt cselekvésében megállásra és elindulásra buzdít, figyelemre és fegyelemre, iróniára és öniróniára, hogy basszus, szétlövöm a szemetet, megvédem a jegesmedvét, megvédem a Földet, és közben még menő is vagyok. Öt táska, öt rajz, öt lány, öt Zina. Mintha csak a Bolygó kapitánya című rajzfilmet látnánk, csak éppen igazán kreatív anyagokból és formákból összerakott hátizsákokon. PVC-fólia, bársony, szitanyomott lepedő és lézervágott zipzárhúzók bukkannak fel a kollekcióban, éppen annyi nyomot hagyva, amennyi szükséges. Emellett a dizájelméleti relevancia sem mellékes, hiszen a divatkiállítások azért modelleznek kiválóan kortárs művészetelméleti dilemmákat, mert a kiállított alkotások egyszerre funkcionálnak műtárgyként, használati tárgyként és reklámfelületként.
Seholországból sohaországba
Az együttműködésről szóló sajtóközlemény címe: A fenntarthatóság disztópiája. A disztópia éppenséggel nem a legvidámabb szó – itt, a legvidámabb barakkban – hiszen negatív jövőképet sugall. A helyzet azonban az, hogy nem véletlenül ez az egyik legnépszerűbb szubzsáner az elmúlt évtizedekben, a Mátrixtól Az éhezők viadaláig. A jövő már egy ideje nemcsak a szép álmok, hanem a fenyegető rémálmok terepe is. Reálisabb, mint az utópia, kisebbet csalódunk végül. Azonban azt se felejtsük el, hogy a disztópia Seholországot is jelent, ami egyrészt kioltja magát, másrészt visszhangzik benne Pán Péter birodalma, Sohaország neve. Sehol helyett legyen inkább soha, azt javaslom.
A hátamra veszem Zinát, a hátamra veszem a világot, így hajózunk ki nagyvilágba, ami egyre rémisztőbb és sötétebb, a fenntarthatóság ábrándjával együtt. De ha sokan leszünk olyanok, mint Zina, akkor táskánként hordjuk bele vissza a színeket, színes hátizsákokról álmodva.
