Bedrogozott sci-fi filmet írt a mesterséges intelligencia

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem igazán érthető, hogy hol játszódik, mikor és hogy mi a cselekmény, na de akkor is...!

Sunspring lett a címe annak a rövidfilmnek, amiben Thomas Middleditch kapta a főszerepet, Oscar Sharp rendezte, a forgatókönyvet viszont egy Jetson nevű algoritmus írta. A mesterséges intelligencia első dolga ráadásul az volt, hogy saját magát gyorsan átnevezte Benjaminra. Természetesen a film műfaja sci-fi. 

A program sci-fi filmekből, utasításokból és több mint 30 ezer dalszövegből merített ihletett, ezeket feldolgozta, majd megszülte a forgatókönyvet, a szerepeket és még zenét is írt az egészhez. 

A film története meglehetősen összefüggéstelen, de van benne három szereplő, név szerint H, H2 és C, akik (talán) egy űrhajón vannak, (talán) valamilyen romantikus kapcsolatban is állnak, a történet pedig (talán)  a jövőben játszódik, ahol a nagy munkanélküliség miatt a fiatalok a vérüket árulják. A párbeszédek és a fordulatok egyszerre viccesek és szürreálisak, mint amikor H egy beszélgetés közepén egyszer csak a semmiből kiköp egy játék szemgolyót. A rövidfilm egyébként 48 óra alatt készült el, a felvétel mellett az utómunkákat is beleértve. 

A szürrealitás (egyelőre) nem áll messze a mesterséges intelligenciától, a Google képalkotó algoritmusa is meglehetősen pszichedelikus festményeket álmodott meg a közelmúltban . Egyelőre tehát a művészeknek nem kell aggódniuk, a mesterséges intelligenciák alkotásai inkább tűnnek valami nagyon pszichedelikus tudatmódosító szerekkel folytatott pszichotrip kísérletnek, mint hétköznapi festménynek vagy forgatókönyvnek.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.