A felütés legyen egy fekete öves bölcsész coming-outja: nem tehetek róla, világ életemben – oké, a világ életemben itt leginkább a bűnös és ízléstelen kora gimnáziumi éveimet jelenti – szerettem a musicaleket. Művészetfilozófiai fanyalgás ide, giccsontológia oda, azt azért hadd szögezzem le, hogy baromi jó zenés darabot igenis lehetséges csinálni. Csak hát baromi nehéz. A Budapesti Operettszínháznak az Átrium Film-Színházban mégis kis híján sikerült.
Kis híján
A hangsúly viszont itt sajnos a kis híján-on van. Eleve magas labda (kemény dió, vékony jég, ingoványos talaj stb.) egy Almodóvar filmből zenés-énekes darabot csinálni, ráadásul ha az egész nem a végletekig kikarikírozott, rikító, harsány és még az eredetinél is ordítóbban abszurd, akkor tényleg érthetetlen, hogy miért. Nos, Varró Dani kisujjból kirázott magyar szövegeivel a Nők az idegösszeomlás szélén (amelynek az alapjául szolgáló 1988-as film Magyarországon az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén címmel várt ismertté) egy lineárissá butított dramaturgia mentén gyakorlatilag másról sem szól, mint arról, hogy Ivan (Szomor György), a már nem annyira fiatal férfi egy skalpvadász puhapöcs, a nők meg – kortól, foglalkozástól, ideg-, valamint családi állapottól függetlenül – jé, mennyire el tudják veszíteni a fejüket, ha el akarják hinni, hogy egy férfi – jelesül Ivan, a puhapöcs – őket, és csakis őket szereti. Ugye emlékszünk még, hogy a kultikus spanyol rendező filmje ennél mennyivel többről és másképpen szólt?
A film leírása 1988-ból
Pepa, a másodvonalbeli színésznő az igazi kihívások helyett jószerivel csak reklámfilmek forgatásából és szinkronizálásból él. Egy nap az élete fenekestül felfordul, amikor szeretője, az idősödő Ivan bejelenti, hogy elhagyja. Ahogy lenni szokott, a baj nem jár egyedül, hamarosan beállít Pepa barátnője. Candela nála keres menedéket, mert a barátjáról kiderült, hogy valójában terrorista. Mindennek betetőzéseként felbukkan még Ivan volt felesége, a neurotikus Lucia, valamint fiuk, Carlos és annak menyasszonya is.
A hangok a fejemben
A musical-lelkesedésem periodikusságával ellentétben Pedro Almodóvar filmjeit tényleg mindig és kiegyensúlyozottan bírtam. A legelső fim, amit láttam tőle, éppen ez volt, és bár utána évekig nem néztem újra, volt valami, ami nagyon mély nyomot hagyott bennem: Almási Éva Pepája és Tábori Nóra Luciája. Bizony, a magyar női szinkronhangok. Itt, a színpadon Janza Kata az öregecske és elhagyott feleség szerepében kétségkívül nagyon odateszi magát, a hangja jó (ezt tudtuk eddig is), ám hisztérikussága mégis leginkább csak dzsungelmintás és rikítósárga ruhákba csomagolt külsőség marad. Peller Anna, azaz Pepa viszont képes egészen drámai húrokat pengetni. Jó, Almási Éva az mégiscsak Almási Éva, de azért Peller hangja is sokáig csengett még a fülemben az előadás után. Külön jó pont (és szerintem ez az egyik legnehezebb dolog, ha az ember énekes színész): Peller Anna Pepájának tökéletesen érthető minden elénekelt sora. Varró Dani dalszövegei néhol egészen költőiek, néhol viszont a tényleg butácska asszonáncok (hasi-pasi, szünet-tünet stb.) képesek agyoncsapni a maradék reményt is egy mélyebb iróniával kecsegtető dalnál.
Húsbavágás helyett szájbarágás
Fel nem foghatom, miért kellett projektorral nagy betűkkel kivetíteni az egyes jelenetek előtt, hogy most éppen kinek a lakásában, munkahelyén, erkélyén vagyunk – és úgy egyáltalán, nem nagyon értem, miért van szükség az előadásban projektorra. Pepa és Ivan, a két szerelmes szinkronszínész emblematikus szinkronizálós jelenete a színpadon filmvetítés nélkül is tökéletesen érthető lett volna. Almodóvarnál valahogy ez a "film a filmben, vászon a vásznon" dolog jobban működött. A színpadon rendhagyó módon nem az árokban, hanem felül, egy üvegkalitkában kapott helyet a zenekar, ami sokszor szerephez is jut az előadásban, csak sajnos az üveg tükröződése miatt nem mindig lehet látni, mi történik ott éppen. És túl színpadképen, élőzenén, díszleten, naná, hogy a teljesség igénye nélkül, de van itt még egy fontos dolog: Rossy de Palma, meg az ő orra. Ugye, hogy az mennyire hiányzik?!
A jelenlegi musical-változatról
A spanyol mester Oscar-díjra jelölt alkotásából David Yazbek és Jeffrey Lane készített musicalt, mely 2010-ben debütált a Broadway-n. 2015-ben a szinte teljesen átdolgozott és az Almodóvar film szellemiségét még inkább tükröző darab a West Enden mutatkozott be, ahol jelenleg is nagy sikerrel fut, főszerepben az Olivier-díj jelölt Tamsin Greiggel, a hazánkban is vetített Sikersorozat (Episodes) sztárjával. A Budapesti Operettszínház ez utóbbi változatot tűzi műsorára Varró Dániel (Túl a Maszat-hegyen) fordításában és dalszövegeivel, Réthly Attila rendezésében.
