Elhunyt Prince

Olvasási idő kb. 2 perc

Az énekes-előadó 57 éves volt.

Fotó: Földes András / Index

57 évesen elhunyt Prince énekes-előadó, a rendőrség egyelőre nyomoz - írja az Index. Az énekes váratlanul hunyt el, mert bár múlt héten kórházba került egy rövid időre, hamar jobban lett és ki is engedték. A Daily MAil szerint egy ideje influenzás volt, már két koncertet is törölni kellett emiatt. A mai napon a Paisley Park stúdiójához hívták a mentőket.

Prince 1958. június 7-én született Prince Rogers Nelson néven Minneapolisban, apja Lewis Nelson dalszövegíró és zongorista, anyja Mattie Della dzsesszénekes volt. A hetvenes években került a köztudatba olyan számokkal, mint a Wanne Be Your Lover vagy a Why You Wanna Treat Me So Bad. 1993-tól 2000-ig a T.A.F.K.A.P szimbólumot (jelentése: The Artist Formerly Known As Prince) használt neveként, így próbált függetlenedni a Warner Brothers nevű lemezkiadócégtől, amely levédette a Prince nevet, és nem biztosított neki teljes művészi szabadságot - írja a Wikipedia.

1984-ben készített "Purple Rain" című koncertfilmjének betétdalaiért Oscar-díjat kapott.Magyarországon a 80-90-es években szélesebb körben csak Purple Rain c. albumának dalai, azok közül is a címadó Purple Rain vált ismertté: 2011 járt először (és sajnos utoljára) nálunk, amikor a Sziget Fesztiválon adott koncertet. És most mondanánk, hogy hallgasson Prince-t a Youtube-on vagy a Spotify-on, de ő kitartóan harcolt az Internetre felkerült videói és számai eltüntetéséért, úgyhogy nem buzdítjuk kalóz verziók keresgélésére és mi sem teszünk ide videót.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.