A téma most sem más, mint a vidéki sötétség. Azon belül is kiemelten: a szabadsághiány.
Ha felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon miért énekelteti el Pintér Bála a Katona színészeivel A bajnok című választási rémbohózatát, természetesen megmozdul bennem a kisördög, és eszembe juttatja Beaumarchais elhíresült mondását, miszerint, ha valami akkora ostobaság, hogy az elmondhatatlan, akkor eléneklik. És ha belegondolunk, ez igaz is a zenés műfajokban (legyen az opera, operett, musical, bohózat) született művek nagy többségére. De éppen Pintér Béla máig nagy sikerű Parasztoperájára talán nem. Ott az operai stilizációra van szüksége a szerzőnek ahhoz, hogy az ősi vándormotívum - az idegenből hazatérő testvér, gyermek megölése és kirablása, amelyet Camus is feldogozott a Félreértésben - mai aktualitást kapjon.
Alighanem A bajnok esetében (is) a történet trivialitása követeli ki, hogy zenébe burkolva emeljenek rajta. Puccini pedig egészen kézenfekvő választásnak tűnik fel: verista opera, ám a belcantót idéző szépséges dallamokkal. Illeszkedik is a cselekmény brutalitásához, de szemben is áll azzal. Dallam és szöveg, harmónia és helyzet között időnként hatalmas szakadék tátong, groteszk feszültség keletkezik. Puccini zenéjének operai drámaisága szembe megy, kontrasztot képez a magyar falusi hangadók szenvedélyeinek alantasságával.
Mert a téma most sem más, mint a vidéki sötétség. Azon belül is kiemelten: a szabadsághiány.
Abból az alkalomból, hogy a falusi elit a választási győzelmet ünnepli, Pintér Béla a választás lehetetlenségéről beszél. Nem a politikai, hanem az életmódbeli, a morális választásra való képtelenségről. A szokások rabságából nemhogy az egyszerű kisember, de az elithez tartozók, a polgármester felesége és a világsikert maga mögött tudó bajnok sem szabadulhat. Leszbikus szerelmükkel még világgá sem futhatnak. Éppen az elithez tartozásuk, a rájuk eső reflektorfény tartja őket fogva. És egyáltalán nem az erkölcsről, hanem a szokásokról van szó. A férfinak, a polgármesternek mindent lehet, hajkurászhatja a szoknyákat, csak az asszony van megfosztva a szexuális szabadságtól.
A cselekmény csak főmotívumában hasonlít Puccini egyfelvonásosáéhoz, ez a szeretőnek állított csapda. De a végkifejlet eltér. A férjnek nem sikerül megölnie a szeretőt, a bajnok csak elájul. Így könnyebb elsikálni, szőnyeg alá söpörni, meg nem történtté tenni a diadal éjszakájának eseményeit. Ezt a szürke eminenciás, a király-, illetve polgármester-csináló kampányfőnök erélyesen el is intézi. Az a világ, amelyet a darab bemutat, nem érdemli meg még a groteszk tragédiát sem.
Az előadás kulcsa természetesen az éneklés. Operaparódia esetében persze nem lehet követelmény a képzett énekhang, a Parasztopera első előadásában, még a Pintér Béla Társulatéban, nem is volt kérdéses, hogy a paródiához tartozik a fahangú megszólalás. Azóta más előadások bizonyították, hogy a tisztességes hangzás csöppet sem árt a darabnak, sőt emelhet is rajta. Igazi, operai hangokat azonban aligha viselne el. Bár lehet, hogy azt is érdemes volna kipróbálni. A bajnok esetében a Katona színészei éppen úgy énekelnek, ahogyan az előadás megköveteli: színházian. A szöveg értelme fontosabb, mint a hangzása, az éneklő hangképzés nem nyeli el az artikulációt. Nagy Ervin hangján érződik, hogy tanult operai éneklést, de ettől még nem rí ki zavaróan az előadás zenei világából, amit az egy szál zongora lehetőségei szabnak meg, amelyre Kéménczy Antal transzponálja Puccinit.
A Katona színészei Pintér Béla színházának sajátos stílusában is remekelnek. A kissé brutálisan elnagyolt, szatirikus-parodisztikus történetet gondos jellem- és helyzetrajzokkal finomítják. A címszereplő Jordán Adél mozgásában, minden gesztusában a magabiztos szabadságtudat dolgozik, Rezes Judit az elithez tartozás sztereotípiái alól fokozatosan hozza elő a polgármesterné belső bizonytalanságát, félelmeit, sérülékenységét. Bezerédi Zoltán, mint a falusi elit esze éber manipulátorként ügyel az elbitangolásra hajlamos nyájra. Pálmai Anna riporternője este készséges mikrofonállványként, éjszaka készséges testként szolgálja a polgármestert. Nagy Ervin kimerült, túlhajszolt, élvezetekre is csak droggal képes polgármestere meg inkább rabja, mint élvezője a hatalomnak.
Nem állítom, hogy A bajnok Pintér Béla legjobbjai közé tartozna, és azt sem, hogy a Katona kimagasló produkciója lenne. De új, eredeti, érdekes színnel gazdagítja a palettát.
