Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A tévés újságíró könyvében részleteiben és komplexen is láthatjuk a menekültválságot.
A köztévéből az ATV csatornájára került Egyenes beszéd című műsor riportere, Kálmán Olga legutóbb írásra adta a fejét, könyvével pedig nem kisebb témát, mint a menekültválságot járja körbe. Hogy a könyv hiánypótló, az tagadhatatlan, a menekültkrízis mentén felvetődött kérdéskörök a mai napig megválaszolatlanok, nemcsak nálunk Magyarországon, hanem szerte Európában egyaránt. Bár Kálmán Álomországa elsőként reagál a felmerülő kérdésekre, válaszokat nem ígér, és persze nem is tudna adni, a szerző maga is leírja, hogy a végkövetkeztetést az olvasóra bízza. A könyv célja, hogy rámutasson: a menekültkrízist nem lehet anélkül vizsgálni, hogy ne ismernénk komplexitásának a főbb rétegeit.
"Rendet kell vágnunk a fejünkben uralkodó katyvaszban"
Írja könyvében a szerző, és ehhez mérten igyekszik úgy körbejárni a témát, hogy egy laikus számára is átláthatóvá váljanak menekültválság különböző aspektusai. A mélyinterjúk mellett szó esik olyan releváns dilemmákról, mint a menekültek integrálása, de egyebek mellett ír Európa vezető politikusainak csiki-csuki döntéseiről, a hazánkban lezajlott plakátkampányról, a hírhedt politikacsináló Arthur J. Finkelsteinről, aki a magyar kormánynak adja a tanácsokat, és bár nem mutatva teljes képet, de felvázolja a menekülteket kibocsátó országok tragikus politikai és gazdasági helyzetét. De menjünk sorjában, mire is számíthatunk a könyvben.
"Hogy bántottak-e? Ezt komolyan kérdezed?"
A menekültekkel készített mélyinterjúk, bár fontos szerepet töltenek be írásában, mégsem kizárólag rajtuk pihen a fókusz, arányaiban nagyjából annyit kapunk belőlük, mint a menekültválság egyéb aspektusait feszegető fejezetekből. Az interjúk egyébként vitathatatlanul a legerősebb részei a könyvnek, Kálmán a tőle megszokott profizmussal és természetes érzékenységével közelít beszélgetőpartnerei felé, akik meglepő nyitottsággal emlékeznek vissza a múltjukra vagy annak egyes részleteire. Többek között megszólal egy hazánkban élő eritreai származású férfi, Aman, akinek több, viszontagságos évébe került, hogy elérje Európát, vagy az idős Mizan, aki sosem gondolta volna, hogy egyszer elhagyja a hazáját. Az interjúk, bár egyértelműen az érzékenyítés szerepét töltik be, mégsem egyoldalúak, hanem teret adnak a kultúrák közötti különbségek kidomborodásának, olyan hiteles és nagyon emberi megnyilvánulásokkal, mint amikor Kálmán az interjúk alatt felkészültsége ellenére is rá-rácsodálkozik néhány, számára idegen kulturális, vagy gondolkodásbeli különbségekre. Ezek az őszinte beszélgetések tartják meg az egyensúlyt és fűzik össze az egyébként függetlennek tűnő, de a témát tekintve, egymással mégis szoros összefüggésben lévő fejezeteket.
"Nem tudtuk hogy lesz, nem tudtuk hová, hogyan, csak egy volt a biztos: megyünk"
Másik fontos alappillére a könyvnek Nedja, egy Szíriából menekült fiatal lány naplója, aki útjának budapesti állomása alkalmával Kálmánnak ajándékozta a hazájából idevezető útról írt jegyzetfüzetét, melynek részletei át-átszövik az egész könyv szerkezetét. Nedja apjával és húgával indult útnak, hátrahagyva édesanyját és csecsemő kistestvérét, hogy ők majd később, családegyesítés segítségével biztonságban utazva csatlakozhassanak hozzájuk. Ahogy sok ezer sorstársuk, ők is az úgynevezett nyugat-balkáni útvonalon indulnak el, viszontagságos útjuk során megtapasztalják, hogy a török hatóságok miként viszonyulnak a csónakokon nekiinduló menekültekhez, milyen egy túlzsúfolt lélekvesztőn a nyílt tengeren imbolyogni, és milyen századmagaddal felpréselődni egy vonatszerelvényre, miközben idegen kezek és testek elsodorják mellőled a szeretteidet. Nedja története megegyezik sok ezer menekült történetével, akik ha kell, gyalogolnak, ha kell, életveszélyes gumicsónakon próbálnak átevickélni a tengeren, ha kell éveket vesztegelnek köztes országokban, hogy végre elérjenek Németországba, amelyet a lány több alkalommal is Álomországnak nevez a naplójában. Nedja szövege kétségtelenül erős és jól van megírva, helyenként annyira, hogy jót lett volna néhány fotó is róla, ami még személyesebbé tette volna a leírtakat, hiányában így helyenként már-már úgy érezhetjük, mintha fiktív történetet olvasnánk.
"Ez a te menekülted, ez pedig legyen az enyém"
Kálmán az életutak mellett számos számos olyan fontos háttértémát is érint, amelyeknek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy kicsit madártávlatból tudjunk tekinteni a menekültkrízisre. Azzal együtt, hogy egyes topikokról olvastunk volna még akár többet is: ilyenek például a szíriai polgárháború eseményeit, háttereit feltérképező, vagy az Iszlám Állam megerősödéséről szóló részek. A szerző a menekülteket kibocsátó országok helyzetén kívül vizsgálja mind Magyarország vezetőinek politikai hozzáállását, mind az Európai Unió vezetőinek döntéseit, és Amerika vitatható külpolitikáját is. Obama pár évvel például új alapokra kívánta helyezni Amerika és az iszlám együttműködését: "Ennek a külpolitikai stratégiának számlájára írható az is, hogy azokat az erőket gyengíti meg a közel-keleti vagy az afrikai térségben, amelyek még valamennyire vissza tudták tartani a menekültek millióit.” – írja Kálmán.
Kultúra a kultúrához tart
Az egyetlen, számomra visszás érzelmeket generáló rész az a fejezet, amikor Hack Péter jogtudós beszél az iszlám kultúráról és a menekültek integrálásának lehetőségeiről. Mintegy iszlámszakértőként megszólaltatva sok olyan létező kulturális különbségről mesél, amely valóban nem könnyíti meg az integrációs folyamatokat, ugyanakkor sok helyen egészen sarkosan fogalmaz és egészen odáig megy, hogy szinte lehetetlennek nevezi, - a kulturális, vallási és történelmi hátterekből kifolyólag-, hogy az iszlám hitűek ilyen tömeges méretekben sikeresen beilleszkedjenek a befogadó országok társadalmába. ,,...És itt térünk vissza a kulturális alapfeltevésekhez; az iszlám vallású vajon békésen örül, hogy jólétben van, örül a megszerzett javainak és próbál toleránsan együtt élni más kultúrákkal: a gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy nem." - mondja a jogtudós, aki szerint ugyan nem szabad általánosítani, de ehhez képest ő maga mégis sok olyan kemény gondolatot fogalmaz meg, amelyek sajnos reflektálás vagy ellenvélemény nélkül maradnak a könyvben.
Közel sincs vége
A könyv karácsony előtt már a boltokban volt, így nem kerültek bele a párizsi véres támadások, de a szerző nem is kívánta az utolsó pillanatban belezsúfolni a tragikus eseményeket, ami érthető, hisz ennyi erővel még ma is várhatnánk azzal, hogy nyomdába menjen a könyv. Ugyanis azzal, hogy mi már nem látjuk a menekültek ezreit a Keletiben, és elkerülik a kormány felhúzott kerítéseit is, a folyamat nem állt meg: az embercsempészek még mindig túlzsúfolt hajókba préselik a menekülőket, egyre lehetetlenebb a helyzet a törökországi, jordániai vagy a libanoni menekülttáborokban, és még nem tudhatjuk, hogyan lehet, vagy hogyan fog sikerülni beilleszkedésük a befogadó országok társadalmába.
