Előre kell bocsássam, valószínűleg be vagyok oltva az ilyen típusú darabok ellen, amilyen A gát is. Conor McPherson másik műve, a Tengeren, amelyet Budapesten a néhai Bárka Színházban láthattam 2008-ban, főképp azért maradt meg az emlékezetemben, mert ritkán unatkoztam annyira három órán át. Pedig Mucsi Zoltán hatalmasat alakított benne, de ez sem tudta felkelteni bennem az érdeklődést a darabban megjelenített világ iránt. Sem a benne szereplők halmozott nyomora, sem a mögötte ólálkodó misztikus költőiség nem fogott meg. Pedig abban a történetfélében a Mucsi játszotta vak szörnyeteg, aki terrorizálja a környezetét, folyamatosan keltette a feszültséget. A gát című darabjában, amelynek kaposvári előadását most vette át a Nemzeti Színház, még ilyesféle feszültség sincsen. Mindössze tündérmesék, kísértethistóriák utalnak ilyesmikre. Azok a történetek, amelyeket egy este egy ír kocsma vendégei mesélek egymásnak.
Az este egyetlen különössége pedig a kocsmában, hogy a turistaszezon előtti pangás közepette az esti italára betérő autószerelő és segédje mellett megjelenik két váratlan vendég is. A helybeli gazdagodó, ügyeskedő, lehetőségeket kihasználó figura ismeretlen nőt hoz magával. Akiről hamarosan kiderül, hogy egy uszodai balesetben elvesztette a lányát, és most házat bérel a faluban, nyilván feledni szeretne. Ám a ház, amelyet a pártfogó üzletember kiközvetített számára, éppen a tündérek útvonalán fekszik, amire valaha titokzatos kopogások hívták föl a figyelmet.
A beszélgetés minduntalan hasonló helybeli legendákra, mendemondákra terelődik, amelyekben mindig fölbukkannak tündérek, kísértetek és különféle természetfölöttinek tetsző jelenségek. Ám mindig kétértelműen. Minden elbeszélt történetnek, jelenségnek meg lehet a természetes, ésszerű magyarázata is. Fenyegetők is lehetnének ezek a mendemondák, a férfiak röstelkednek is miattuk, minden alkalommal, amikor egyet-egyet kikotyognak. De csak nem áll be a szájuk. Mondják, mondják a kétértelmű, talán félrehallott, vagy lázálomban képzelt eseteket. Mígnem a jövevény is előáll a magáéval: ő halott lánya telefonhívását hallotta, aki azt állította, hogy a nagyanyjánál van. Az asszony pedig odarohant. És mintha azóta sem tudna éles határt vonni a hallucináció és a valóság között.
A darab vége felé pedig, amikor ketten már távoztak, az idegen nő meghallgathatja az idősödő autószerelő egyetlen szerelmének történetét, amelynek az vetett véget, hogy a lány nem akart megmaradni a faluban, el is ment a fővárosba. A férfi pedig képtelen volt követni, nem tudta elhagyni a vidéket. A társalgás folyamán emlegetnek egyszer vagy kétszer valamilyen gátat, de a cím nyilván nem arra vonatkozik, hanem arra a belső akadályra, ami nem engedi el az embert, még ha rámegy is az élete.
Cziegler Balázs kupola alá helyezi a kocsmát, közepén kör alakú poronddal igyekszik még messzebb távolítani a naturális valóságtól. A szegényes belső tér múltjába rekedt, múltjába forduló világot érzékeltet, Cselényi Nóra ruhái praktikusan, egyszerűen, célszerűen öltözködő embereket mutatnak. Bérczes László aprólékosan kidolgozott, átgondolt rendezése nem törekszik az áttételes, a háttérben sejtelmeskedő jelentések hangsúlyozására, a játék egyszerű, sallangmentes, természetes. Legföljebb az tűnik föl a kötözködésre hajlamos nézőnek, hogy a szereplőkön csöppet sem látszik meg az elfogyasztott rengeteg ital. Ám ez összhangban van a szöveggel, azon sem mutatkozik az alkohol hatása. Nyilván ez is a naturalizmus módszeres kerülésének része. Persze a lassan növekvő mámort úgy megjeleníteni, hogy közben ne sérüljön a lényeg, ne terelje el a figyelmet a történetek, érzések, hangulatok vonulatáról, az hatalmas bravúr lehetne. Ám ezzel nem is próbálkoznak. Nyilván helyesen teszik.
Így nagyon korrekten kidolgozott, megbízható alakításokat láthatunk. Mészáros Sára udvariasan ragyog a férfiak között. Fájdalmát titkolni sem akarja, de rátelepedni sem akar a társaságra a maga bajával. Sarkadi Kiss János jól használt testességével pontos képet ad az ügyes, lehetőségeit mindig megragadó, különben jó szándékú, a vidék lelkét is érző üzletemberről. Váncsa Gábor igazi segéd, színes, de nem rikít, jelen van, de nem túlzottan feltűnő. Pedig éppen az ő története szólhatna a legrémisztőbb kísértetjárásról, ha nem fogná vissza a maga értékére. Kalmár Tamás igazi segéd, színes, de nem rikít, jelen van, de nem túlzottan feltűnő. Pedig éppen az ő története szólhatna a legrémisztőbb kísértetjárásról, ha nem fogná vissza a maga értékére. Váncsa Gábor kocsmárosként illőn szerénykedik a vendégei között.. A főszerep Szarvas Józsefé, aki körültekintő részletezéssel enged bepillantást a megbicsaklott sorsú autószerelő lelkébe. Egy durva kéz finom gesztusai, markánsra edződött arcra íródott érzelmek, ki-kitörő, de azonnal elfojtott indulatok sora beszéli el, amit nem foglal szavakba a szerző.
Minden részletében nagyszerű előadás A gát. Csak a súlyát nem érzem. Szerzője tanult író, a Dublini Egyetemen tanulta a drámaírást. Talán ezt is érzem rajta.
