Zetor Leila 2002-ben kezdte írni a Combfikszet, idén övé a Petri-díj, jövőre jön a saját kötet. Ha neki ment, másnak is sikerülhet?
Bizony, a dolog egyáltalán nem reménytelen, ott van például a Combfikszet Zetor Leila álnéven író Szaniszló Judit, aki 2002-ben Neszharisnya néven kezdte a teljes ismeretlenségből, aztán tessék, idén ő kapja a Petri György díjat, Kornis Mihályt is a rajongói közt tudhatja, jövőre pedig kötete jelenik meg - igen, többek közt a blogján megjelent szövegekből. Ha neki ment, másnak is sikerülhet? Mutatunk négy olyan blogot, amelyek szerzői irodalmi igényességgel rögzítik, ami történik velük és körülöttük, szóval igen, akár nekik is lehetne kötetük. És Önnek?
Irodalom és pörkölt
„olyankor is, amikor. akkor is, ha. annak ellenére is, hogy. még úgy is, pedig. buda az már a felhők fölött, de még a fák alatt.” – írta november 27-én szintén régi bloggernek számító Agnus. A rövid bejegyzések, apró reflexiók mestere az irodalmi területen dolgozó lány, aki hol életképekkel („és amikor kiderült, hogy a vegán étteremben szív alakú a narancsos-sütőtökös ravioli, elszabadultak a női sikolyok.”), hol aktualitásokkal („korunk tragikus hőse az ember, aki "csak gyorsan át akart szállni" a moszkván.”), hol csipetnyi lírával („két részeg szendvicsember próbál összeölelkezni a nagykörúton. ó. sírok.”), hol pedig megindító vallomásokkal („nem akarok én mindennek a középpontjában lenni, jól elvagyok itt a kiborulás szélén.”) örvendezteti meg alkalmi olvasóit és hű követőit. Megszívlelendő megállapítások is vannak, tán még Szent István királyunk intelmeinél is súlyosabbak: „az ideális férfi nem virágot hoz a randira, hanem pörköltet.”
Amikor a pszichiáter impulzusvásárol
„Csak, hogy írjak valami szezonális különcséget is: nemrég impulzusvásároltunk a húgommal közösen egy sírhelyet. Elsősorban magunknak, de korlátozott számú szerettünk is befér” – olvasott valaki ennél nagyobb punkságot a közelmúltban? Ugye, hogy nem. Szerzője minden blogok egyik ősanyja, Isolde, polgári foglalkozására nézve pszichiáter. Ez szerencsére nem üt át a szövegek szövetén, csak egy szellemes, okos nő higgadt hangját halljuk, jó, persze, néha impulzusvásárol egy sírhelyet, de amúgy minden bejegyzését érdemes elolvasni, az aha-élmény nem marad el: „Onnan tudom, hogy felnőtt vagyok, hogy míg régebben egy-egy ellazázott, halogatással, pótcselekvéssel és értelmetlen netezéssel töltött nap estéjén vettem észre, hogy úristen, mennyi elintézetlen teendőm és munkám maradt, addig manapság egy-egy rendkívül fókuszált, szinte folyamatos, hatékony munkával töltött nap estéjén veszem észre pontosan ugyanezt.”
Szelfiirodalom
Mélyrepülés is az egyik kedvencem, rendszeresen megnézem, mit alkotott ez a vélhetően történész végzettségű, magáról mindig kétségbeesett arcú szelfiket posztoló lány, aki szerelmese az épületeknek és az alkoholnak. Bámulatosak a fotói a pesti házak szobrairól, ornamentikáiról, az ablakokról és kapukról. És viccesek a berúgásairól szóló bejegyzések is, bár aggódva figyelem, mennyire rendszeresek ezek. Persze ami engem igazán vonz benne, azok a szövegei, ezek a sok fájdalommal és legfőképpen lírával átszőtt prózai szövegek, legfőképp régvolt szerelmekről, együttlétekről, elmúlásról. Az egyiket ki is nyomtattam a szerkesztőségben, és hazavittem a gyereknek, hogy olvassa el, aztán én is felolvastam neki. Az a címe, hogy „...most látom, milyen órás ő...”. Ne hagyják ki.
Csendélet átbaszással
Mindenekelőtt karácsonyi könyvajánlónkat szeretnénk Julisom orra alá tolni, ha már azt írta december 2-án: „Nincs bajom a karácsonnyal. Majd olvasok.” Amúgy ebben csatlakozunk a fiatal dramaturghoz és forgatókönyvíróhoz, aki Agnushoz és Isoldéhez hasonlóan régi blog-bútordarab. Nála üdítően váltják egymást a rövid („Csendélet: répa és Biblia.”, illetve „Jó időérzékkel rendelkező férfit keresek élet leélése céljából.”) és a hosszabb bejegyzések (A barack kompót beosztása, Évtizedeken átívelő kapcsolat). Rendszeres olvasása, akárcsak a többieké, tanulságos és üdítő, kockázatokkal, mellékhatásokkal nem jár.
