Tudta, hogy Steve Martin zenészként is menő?

Olvasási idő kb. 2 perc

A 70 éves humorista tíz éve kezdett el aktívan bendzsózni, és ezúttal érdemes őt komolyan venni. Most jelent meg második lemeze Paul Simon nejével.

A megszállott Steve Martin rajongók bizonyára tisztában vannak vele, hogy a nemrég hetvenedik életévét betöltött színész nemcsak komikusként hanem zenészként is előszeretettel lép fel világszerte. Sőt, a wikipedia.org szerint ő a világ egyik legismertebb bendzsójátékosa, amiben minimum annyi igazság valóban kell legyen, hogy a bendzsózenészek közt relatíve kevés az olyan, aki hollywoodi filmekben is szerepel. Martin körülbelül tíz éve bukkan fel a különböző zenei eseményeken, leginkább dzsesszfesztiválokon, ahol általában a Steep Canyon Rangers nevű zenekarral áll színpadra énekesként és bendzsósként. Első albuma 2009-ben jelent meg The Crow: New Songs for the Five-String Banjo címmel.

Steve Martin legújabb zenei anyagára, a 'So Familiar” című albumra a RollingStone.com zenei lap hívta fel a figyelmünket. A karácsonyi szezonra időzített, október 30-án piacra kerülő lemez érdekessége, hogy a humorista immár másodszorra ad ki közös lemezt Paul Simon 49 éves nejével, az énekes-zeneszerző Edie Brickellel. „ A második stúdióalbumot a 2014-es közös zenéléseink ihlették.” – mondják a zenészek, akiknek két éve jelent meg első közös lemezük „Love Has Come For You” címmel.

Fotó: stevemartin.com

„Minden bendzsójátékos barátom egyetért abban, hogy ha szerzel egy új bendzsót, akkor annak a felfedezésével egy új dal is születik majd. Én most éppen egy új bariton bendzsóval kísérleteztem, ami a hagyományos bendzsótól eltérően egy jóval alacsonyabb hangfekvésű hangszer. Ezt Bela Fleck vezette be, ő a műfaj egyik legjobbja. ” – mondja Steve Martin. (Az 1958-ban született jazz zenész, Fleck Béla a jelen legismertebb bendzsóművésze. Simonyi András avatta „tiszteletbeli magyarrá” 2007-ben.)

„Egy hosszú reggeli séta alkalmával hallgattam meg Steve bendzsójátékát a telefonomon, és magamban már dúdoltam is a dalt” – emlékezik vissza a közös munka kezdetére a széles körben ismert énekesnő. A legújabb, javarészt country, folk és bluegrass (a dél-amerikai népzenéhez szorosan kötődő zenei stílus) stílusban készült albumot a szaklapok szerint hamar elkapkodják majd, a kingroadmerch.com oldalán egy LP-ért 24.99 dollárért (kb.6789 forint), egy digitálisan letölthető verzióért 9.99 dollárt (kb.2710 forint) egy CD-ért pedig 14.99 dollárt (kb.4066 forint) kérnek a kiadónál. Ha ezek után kíváncsivá tettük, ide kattintva belehallgathat a színész és az énekesnő második albumába.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.