Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Svédország kórházaiban gyógyul Lili és Miklós, akiknek levélváltásaiból megszületik egy életre szóló kapcsolat, majd hatvan évvel később egy világsikert arató regény. Elolvastuk Gárdos Péter Hajnali láz című könyvét.
Gárdos Péter rendező és író Hajnali láz című könyve szembemegy a holokausztregények megszokott sztenderdjeivel. Iszonytató jelenetek helyett mindenki számára befogadható love storyval teszi kézzelfoghatóvá történelmünk egyik legbrutálisabb népirtását. Bár regényében mindvégig ott ólálkodik a halál és a közelmúlt borzalma, történetének mozgatórugója mégis a mohó élni vágyás, a szerelem rögeszméje és a jövőbe vetett, már-már érthetetlen hit. Olvasói tapasztalatunk következik.
A Balázs Béla-díjas filmrendező Hajnali láz című regényének sikere végigszántotta a fél világot, az idei Londoni Könvvvásáron az év legfontosabb könyvének nyilvánították, majd' 30 ország vásárolta meg a kiadás jogát, és már készül belőle a film. Gárdos Péter filmrendező regényében szüleinek rendhagyó szerelmi története bontakozik ki, amelynek részleteiről maga az író sem tudott ötven évig, egészen édesapja 1998-ban bekövetkezett haláláig, amikor is édesanyja átnyújtott neki két, selyemszalaggal átkötött levélköteget.
Kedves Nóra, kedves Erzsébet, kedves Lili, kedves Zsuzsa, kedves Sára, kedves Szeréna, kedves Ágnes, kedves Gizi, kedves Baba, kedves Katalin, kedves Judit, kedves Gabriella....
1945. A 25 éves Miklóst a Bergen–belseni koncentrációs tábor felszabadítottját, egy svéd kórházban kezelik. A 27 kilósan megmenekült fiú már jó úton halad, hogy visszanyerje eredeti súlyát, de heveny tüdőbetegsége nem akar tágítani. Egyik vizsgálat után a svéd orvos kínlódva, de kimondja, a baj nagy, maximum hat hónapja van hátra. A szikár fiú, aki nemrég túlélte a majdnem lehetetlent, nem vesz tudomást a diagnózisról és elhatározza, feleséget keres magának. Összesen 117 levelet ír és küld el olyan lányoknak, akik hozzá hasonlóan valamely svéd kórházban lábadoznak.
Gyöngybetűivel mindenkinek ugyanazt írja, csak a megszólítás változik. Szép számmal jönnek is a válaszok, de Miklóst egy bizonyos Lili írása fogja meg igazán. Szaporodnak a levélváltások egymás között, írásaik hangvétele egyre bensőségesebb, egyre kíváncsiskodóbb. A levéltöredékekkel megtűzdelt cselekményfolyamban betekintést kapunk a lábadozók mindennapjaiba, kirajzolódnak a mellékszereplők karakterei, barátságok dinamikái és tetten érhetőek olyan emberi gyarlóságok is, mint a szeretettel magyarázott birtoklási vágy. Gárdos le sem tagadhatná, hogy filmrendező, filmszerű epizódleírásai szinte megelevenítik a cselekmények hangulatát és helyszíneit. A rendező elmondása szerint ebben sokat segített édesanyja, aki apró részletességgel tudta visszaidézni a kórházi barakkok atmoszféráját, szituációkat, illatokat és érzéseket.
"Apám mosolygott. Lényegében majdnem az összes foga vipla volt. A vipláról azt illik tudni, hogy orvosi fémötvözet, saválló, ronda és olcsó. Amint Apám megérkezett Larbroba, már másnap meglátogatta egy fogorvos, mintát vett, intézkedett. Figyelmeztette, hogy ideiglenes fogazatot kap, ami inkább praktikus lesz, mint esztétikus. Aztán ripsz-ropsz, beépítette a szájába ezt a fémgyárat.”
Bár az egész történetet mélyen átszövi a trauma élménye és a közelmúlt eseményei, Gárdos nem szűkmarkúskodik a humorral, ügyesen és finoman adagolja azt, így még a tragikus epizódoknál is mosolyra húzódik a szánk. Az apa, Miklós alapjában véve mókás fiú, a maga savanyú, magányos módján, nincs híján az öniróniának sem, ezt gyakran be is veti a levelezései, na és persze Lili befűzése során.
Lili és Miklós, Lili és a lányok, Miklós és a fiúk között sem a levélváltások, sem a kórházi beszélgetések során nem jönnek szóba a koncentrációs táborok borzalmai. Ez a makacs felejteni vágyás, a szembenézés elutasítása a valóságban is megtörtént, Gárdosnak szülei sosem meséltek a holokausztról. Az író elmondása szerint (vele készített interjúnkat itt olvashatják) édesanyjában csak a könyvírás során szakadtak fel az emlékek: "Mintha egy zsilipet nyitottak volna meg, úgy kezdtek mögüle kizuhanni az emlékek.” Bár a regényben csak egy-egy elejtett mondatként bukkan elő a közös múlt, azok annyira érzékletesek, hogy felérnek egy egész fejezetnyi borzalommal.
Három emberrel beszéltem, akik határozottan állították Belsenben, hogy látták, amikor agyonlőtték...
A Hajnali láz szuggesztív ereje részben a történet valódiságában rejlik: ez teszi egyszerre iszonyatossá és széppé a szárba szökkenő szerelmet; másrészt a feszes és mégis részletes írói munka, az izgalmas karakterek, a filmkockaként pergő, egymásba folyó fejezetek miatt. Ez egy igaz történet két fiatal egymásba és az életbe kapaszkodásáról, ne várjunk tőle nagy fordulatokat, szívhez kapós izgalmakat, rendkívüli eseményeket. Már ha önmagában nem elég az, hogy egy holokausztot megjárt, zörgő csontú srác fityiszt mutat a halálos kórnak, majd leveleivel behálóz egy szép lányt, akit még a viplás mosoly sem tud elriasztani.
A könyvből film is készült Gárdos Péter rendezésében, amelyet a tervek szerint decemberben láthatunk majd a mozikban.
