Ritkán látni ennyi jegyre ácsingózót egy alternatív színház közelében, párnajegyért könyörgő értelmiségieket és szomorúan a fejét csóváló pénztároslányt – pedig ez a kép fogadta a és a belőlük létrejött AlkalMáté Trupp Dömötör András című új előadásának csütörtök esti premierjén a Jurányi Inkubátorház előterébe bepillantókat. A híres Horvai-Máté osztály végzőseiből létrejött társulat sok éve futó nyári színházában minden évben más osztálytárs élete elevenedik meg a színpadon, hol úgy, hogy a címszereplő része a darabnak, hol úgy, hogy köszöni, de nem kér belőle. Külön izgalmat ad a dolognak, amikor pályaelhagyóra kerül sor, ilyen volt tavaly Gál Kristóf, aki a színészmesterség helyett azóta inkább a bűnt üldözi, és szépen artikulálva kommunikálja, mi minden történt a budapesti utcákon.
Mindig az előző évi utolsó előadáson sorsolják ki, ki legyen a következő "áldozat": idén Dömötör Andrásra került a sor. Őróla nagy vonalakban annyit érdemes tudni, hogy egykori tanárával, Máté Gáborral együtt tanít a főiskolán, és jelenleg inkább rendez, Budapest és Berlin közt osztva meg az életét.
Vannak jobban és kevésbé kitárulkozó színészek, Gál Kristóf házassági problémái vagy Száraz Dénes reménytelen hazakeresése erős tartalmat adtak azoknak az előadásoknak. Szerencsére (vagy sajnos) Dömötör András életének valódi drámái – persze ha vannak egyáltalán – rejtve maradtak. Hiába egy családállítás a nyitókép, hiába bontakozik ki a sváb nagymamával való szoros viszony és a halála, amely láthatóan nagyon mélyen érintette őt, valahogy mégsem érezni, hogy Dömötör valóban felfedte volna magát, megmutatott volna valami igazán személyeset. Pedig több jelenetből is kiderül például, hogy a párkapcsolataiban is voltak nehézségek, de csak a felszínbe enged bepillantani.
A darab persze folyamatosan reagál az aktuálpolitikára, és egy csomó belső színházi poénnal is tele van tömve – amiket ha valaki nem ért, csak bután néz ki a fejéből, miért röhög mindenki –, de ezek az előadások alapvetően elég belterjesek, nyuszi rokonai, barátai és üzletfelei ülnek be rá.
Az egyetlen, talán átgondolandó része az előadásnak a kórus és a dalok, amelyek meg-megtörik a jeleneteket, viszont nem igazán tesznek hozzá a darabhoz. Egyszer elmegy, kétszer elmegy, de egy idő után azért túl sok.
A díszlet mindig egyszerű, olcsó, könnyen alakítható, idén például csak legókból állt a színpad. A hatalmasra felnagyított elemek bútorként, virágként vagy épp rózsafüzérré alakultak át, de az autópálya-elemekből készült ravatal is erős – vizuálisan is.
A további előadásokról itt találhat több információt.
