Elég 12 hét hét a felemelkedésre?

Almási Tamás a Puskás Hungary című filmje után merőben más témához nyúlt, nevezetesen egy cigányfiú életének 6 hetét mutatja be. A történet viszonylag egyszerű: adott egy mélyszegénységben élő edelényi fiú, Anti, aki anyjával egy ágyban alszik, és több rokonával egy szobakonyhás viskóban él a falu szélén. Ám valahogy megtudja, hogy a Snétberger Zenei Tehetség Központ meghallgatást tart. Anti bekerül 59 másik fiatallal a képzésbe, és Felsőörsre utazik, hogy elkezdjen egy 12 hetes képzést. A csoda helyett azonban rájön: rajta kívül mindössze 4 olyan diák van, aki nem tud kottát olvasni, a többiek szinte mind képzett zenészek, egy részük zeneművészeti iskolába is jár. 

Ebbe a történetbe kapcsolódik be Almási, aki Snétbergerrel együtt ment el a meghallgatásokra, hogy kiválassza filmjének főszereplőjét. Szerencséje volt, Antal izgalmas, érdekes személyiség, aki látja és érzi, hogy egészen máshol is tarthatna. Az ő napi életét mutatja be a film, sok-sok zenével. Talán pont ez az, amit a mellettem ülő Dés László nagyon élvezett én viszont kíváncsi lettem volna azokra a helyzetekre, interakciókra, melyben a főhős meg tud nyilvánulni. Mi történik a központban? Milyen a viszonya a többiekkel? Tehetséges-e ő egyáltalán, és ha igen, hogyan tovább? Nagyon kis szelet jut csak Antiból, amiből azért kiderül, hogy az érzelmi intelligenciája nagyon fejlett, és felismeri, hogy mi az, ami akadályozza a továbblépésben. Mégis ott áll magányosan, a többiek jóval előbb tartanak mint ő, akikbe beleverték, hogy gyakorolni még a zseniknek is kell. 

Pont ez a legnagyobb bajom a filmmel, hogy túlzottan elmozdul a zene irányába, de nem derül ki tisztán, mit is kapott itt az anyjával egy ágyban alvó, az útra a pénzt összekaparó srác, hogyan éli meg a másságot a sajátjai közt.

A történet egy darabon dramaturgiailag is megreked, Anti arról beszél, hogy Pestre költöztek, mert Edelénynél minden csak jobb lehet, de erről aztán soha többet egy szó sem esik, és Anti ugyanabba a házba tér vissza a képzés végén, mint ahonnan elindult. Azon túl, hogy megnézve a filmet teljesen bele lehet szeretni Snétbergerbe, és kiderül, hogy a zene mindenkit megszépít, hiányzott nekem a mélység, amiből megismerhettem volna Antit igazából.

Ugyanakkor nagyon jó érzékkel kiválasztott főszereplő, a kamerát szerencsére észre sem vevő gyerekek és tanárok, a megfelelő dinamika miatt egy percig sem éreztem úgy, hogy most már elég. Az azonban kiderült, hogy 12 hét nem feltétlenül elég ahhoz, hogy egy ilyen háttérből érkező, hátrányos helyzetű gyerek új életet tudjon kezdeni.