Az utóbbi időben roppant népszerűek azok a könyvek, amelyek arisztokratákkal, Erdéllyel, vagy egykori történelmi szereplők magánéletével foglalkoznak. A legutóbbi ilyen siker Marianne Szegedy-Maszák Csókolom a kezét című regényes családtörténete volt, amely apja, a háborúból való kiugrást előkészítő egykori diplomata, Szegedy-Maszák Aladár, és anyja Kornfeld Hanna bárónő történetét dolgozza fel. Hulej Emese Egy Teleki gróf Afrikában című könyve egyszerre szól erdélyi arisztokratákról és ismert, vagy éppen árnyékban maradó történelmi figurákról is, az antropológus és etológus ifjabb Teleki Géza életén keresztül, aki a könyv elkészültében még segített a szerzőnek, megjelenését azonban már nem érhette meg.
Rejtett szobák
Ifjabb Teleki Gézát elsősorban Afrika-kutatóként ismerik. A Teleki-családnak volt már köze az emberiség bölcsőjének is nevezett kontinenshez, a felfedező Teleki Samuról egy vulkánt is elneveztek. A könyv tele van anekdotikus, a Távol Afrikától vagy a Gorillák a ködben című filmekből ismerős, elképesztő jelenetekkel: banános poszterre rárontó majmok, csúszkáló elefántok a Ngorongoro-kráterben, oroszlánok és antilopok olykor kéretlen társasága.
Sok, olykor meglepő információ derül ki a Teleki által évtizedekig kutatott csimpánzokról is, akik (amik?) tudnak két lábon járni, egymással az emberekhez hasonlóan háborúskodnak, és elkaphatják a gyermekbénulást is. Olyan szereplők is felbukkannak a könyvben, mint a világhírű csimpánzkutató Jane Goodall, vagy az angol beteg, Almásy László. Tragédiákkal, családi elfojtásokkal, érzelemmentes kapcsolatokkal, hazátlansággal és útkeresésekkel kikövezett életút rajzolódik ki az afrikai magyar gróf történetében, amelyben egymástól radikálisan eltérő világok találkoznak és ütköznek össze.
Teleki Géza különös élete jól mutatja Magyarország elmúlt évszázadának dicstelen történetét. Az első világháború, Trianon, a feudális Horthy-korszak, a második világháború, a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer, és a rendszerváltozást követő elhibázott évtizedek úgy rakódnak egymásra, hogy közben mindegyiket elrejti a felejtés, uralják őket a gőgös, buta klisék, egykori és vadonatúj rendszerek funkcionáriusai. Amikor Teleki Géza az 1960-as években Budapesten jár, nyomasztónak találja a legvidámabb barakkot. Az emberek fásultak, az élet szürke. Szász Imre Ménesi út című dokumentum-regényének egyik főhőse ugyanebben az időszakban azt mondja egyik barátjának, hogy azért akar disszidálni, mert az emberek itt olyan csúnyák. A történelem visszatér, vagy el sem múlik, hiszen ma újra több százezren hagyják el az országot, ahol az emberek továbbra is fásultak, az élet pedig továbbra is szürke.
Viselkedni tudni kell
Teleki Géza 1943-ban született, a második bécsi döntés nyomán akkor éppen Magyarországhoz tartozó Kolozsváron. A vitatott megítélésű miniszterelnök, Teleki Pál unokája, apja idősebb Teleki Géza geológus, anyja Mikes Hanna. Szerteágazó családjában ott van a legtöbb ismert arisztokrata, akik a második világháború alatt, és azt követően angolkertekből és könyvtárakból börtönbe és pincelakásokba kerültek, vagy külföldre szöktek. Még nincs kilenc hónapos, amikor teherautón, vonaton, erdőben bujkálva menekülnek Budapestre. Apja az ideiglenes kormány tagja, előbb a nyilasok, majd a kommunisták üldözték őket. 1949 tavaszán szöktek ki Amerikába. Az emigrációban ott van az újrakezdés, de a teljes talajvesztés lehetősége is. Szülei másként élték meg a hontalanságot, végül el is váltak. Teleki 1954-ben New Yorkba költözött az anyjával. Mikes Hanna ezután főzött iskolai menzán, volt bolti eladó, tanított franciát és németet, hogy eltartsa magukat. A könyvben szereplő egyik anekdota szerint azt mondta, hogy bár soha nem tanult szakmát, azért boldogul mégis mindennel, mert megtanították viselkedni – és ez mindenre elég.
Fiát magyar iskolába akarta járatni, ezért elküldte Buffalóba, ahol piaristák tanítottak emigráns gyerekeket, a hivatalos iskolaidőn túl. Levelei alapján az ott töltött rémisztő két évben a tíz év körüli kisfiú rémes körülmények között élt. Éhezett, fázott, a közösség leírása pedig olyan, mint egy katolikus thriller: kegyetlen, szívtelen apácák és gyerekeket molesztáló papok alázták meg a gyerekeket. Amikor anyjának elmesélte a körülményeket, elhozta Buffalóból, és kapcsolatai révén bekerült egy bentlakásos elitiskolába. Kamaszkorában újra felvette a kapcsolatot apjával, aki új feleségével Washingtonban élt és geológiát tanított.
Csimpánzok a ködben
Az ifjabb Teleki a George Washington Egyetemen tanult antropológiát. Louis Leaky közbenjárására 1968 elején érkezett meg először Afrikába, ahol végül összesen közel másfél évtizedet töltött. Csimpánzokat kezdett tanulmányozni Gombéban Jane Goodall munkatársaként. Akkori barátnője, Ruth-Ann Davis utánament, hogy ő is részt vegyen a kutatásban, 1969-ben azonban tragédia történt: a lány leesett egy szakadékba, testét csak egy héttel később találták meg. Halála máig tisztázatlan, Teleki Géza a könyvben leírtak szerint élete végén elkezdte összerakni a történetet, az igazság azonban már valószínűleg nem derül ki. Az 1970-es években amerikai egyetemeken tanít, majd egy krimibe illő történet miatt visszatér Afrikába, ezúttal Sierra Leonéba. Az amerikai állatkertekbe kerülő csimpánzkölykök után nyomozva rájön, hogy illegális, legalábbis etikátlan módszerekkel szerzik be az állatokat. Egy Franz Sitter nevű, valószínűsíthetően egykori náci katona orvvadászokkal gyűjtötte be az anyjuktól elszakított csimpánzkölyköket, és így adta el őket az állatkerteknek. Teleki addig lobbizott, hogy végül leállították a majomcsempészetet, és nemzeti parkot hoztak létre Sierra Leonéban, amit gyakorlatilag ő épített fel. Újabb négy évet tölt Afrikában, mielőtt visszatér Washingtonba.
Nem ez az egyetlen krimibe illő történet a könyvben, vagyis Teleki Géza életében. Egy építkezés során véletlenül derült ki, hogy washingtoni házuk helyén az első világháború utolsó éveiben a hadsereg vegyi fegyverekkel kísérletezett. Mintha csak az X-akták egyik epizódját látnánk, titkos kormánykísérletekkel és átvert lakossággal. A mérgező anyagok miatt a környéken rengetegen betegedtek meg, köztük az idősebb Teleki Géza, és harmadik felesége is. A miniszterelnök nagyapa öngyilkossága már a történelemkönyvek része, az azonban kevésbé közismert, hogy fia, az idősebb Teleki Géza szintén öngyilkos lett nyugat-virginiai házukban, amikor betegségük a végstádiumba ért. Előbb a feleségét lőtte le, aztán a kutyájukat, végül magával is végzett. Ifjabb Teleki Géza élete végén Magyarországra költözött, 2014-ben halt meg, a könyv írása közben – erről szól az egyébként is nagyon személyes és emberi hangvételű szöveg Intermezzo című fejezete.
Térkép e táj
A könyvben három olyan hely elevenedik meg, amelyek egymástól földrajzilag és kulturálisan is elképesztő távolságban vannak: Erdély, az Egyesült Államok, és Afrika. Mindegyik otthon, és egyik sem haza, a kulturális idegenség és az elvesztett identitás folyamatos újrateremtésének helyszínei egyetlen ember életében. Ez a történet arra mutat rá, hogy az otthon és a haza fogalmai mesterségesek és megteremthetők, de nem lehetnek kirekesztők, mert a hazához való viszonyban a saját és idegen megértésének vágya is kódolva van. Hiába sugallják hatalmi szóval, nincsenek értékesebb vagy értéktelenebb hazák, emberek, kontinensek.
