Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Rezes Judit, Jordán Adél és Ónodi Eszter mégis egy másik kertvárosban született feleségek.
A Katona József Színház Kamrájába kaptuk meghívást, Abigail bulijára. Ez nem egy hányós/dugós tiniparti, az a szomszédban zajlott, bennünket a Lilaakác köz egyik gazdagabb családjához invitáltak, bár Mike Leigh elképzelt kertvárosi közösségét nem pont így hívják. Az Abigail bulija nem Abigailről szól, ami azért nem baj, mert tényleg jóval közelebb áll hozzánk Beverly (Rezes Judit) és az ő agyonhajszolt ingatlanügynök férje, Laurence (Kocsis Gergely), ha másban nem is, korban mindenképp.
A történet szerint Beverly partit ad a környékre újonnan költözött Angie (Jordán Adél) és Tony (Ötvös András) köszöntésére, amire meghívja szomszédját Suzyt (Ónodi Eszter) is. Nos, pont az ő lánya az az Abigail, aki a másik, jóval vadabb bulit rendezi, szereplőink nem kis izgalmára. A közel két óra pont elég arra, hogy megismerjük mindhárom családot, kicsit jobban is annál, mint ahogy szeretnénk. Mert nem Mike Leigh írásáról lenne szó, ha nem kerülne előtérbe az igazi emberi természet, ha nem mutatná ki este kilencig minden szereplő a maga fogának fehérjét.
A háziasszony az elvárásoknak megfelelően irányítja az eseményeket, az ízlés és a diszkréció halvány jele nélkül tölti állandóan újra a poharakat, miközben folyamatosan gazdagságát és képzelt felsőbbrendűségét fitogtatja. Férje az este nagy részében jelen sincs, az új szomszédok viszonylag friss házassága több sebből vérzik, Abigail anyja pedig a lúzerség összes jegyét (zseniálisan) hordozva várja, mennyire verik szét a bulizók a kéglijét.
Jó nem ismerni a darabot, amire van esély (bár Leigh 1977-ben már rendezett tévéfilmet belőle), hiszen először látható Magyarországon színpadon. Az Ascher Tamás rendezte előadás is olyan, mint egy jó tévéfilm: érthető, feszes és jó ritmusú, nem beszélve a szuper színészi játékról, ami nélkül csak egy gyengécske Nem félünk a farkastól utánzat lenne az egész.
Rezes Judit jó érzékkel itatja a társaságot, kiderülnek a kis titkok ugyanúgy, mint a gyengék, hogy Jordán Adél egysíkú libája nem is olyan egysíkú, vagy hogy ha a szükség úgy hozza, Ötvös András eltévelyedett alfahímje is könnyedén visszatalál az amorozó szerepkörbe. Kocsis Gergely szintén tartogat meglepetéseket amellett, hogy a feszültség közte és Rezes között az előadás alatt végig egyre fokozódik, hogy aztán a legjobb pillanatban robbanhasson ki, persze akkor már minek.
A jó értelemben vett ízléstelenség átitatja az előadást, már ami a színpadképet és a jelmezeket illeti, de ez is rendben van így, mint ahogy az is, hogy a sok borzalmasan ellenszenves szereplő ellenére Beverlyt és vendégeit igenis lehet szeretni. Szeretni is lehet, sajnálni is lehet, meg azt is el lehet hinni, hogy a mi életünk nem pontosan ugyanolyan, mint az övék. Mondjuk, ez utóbbi nem biztos, hogy igaz lesz.
