Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A Katona József Színház színésze nem lenne mc egy eseményen, és nem tudja elképzelni, hogy harminc év múlva nem fog állni a Katona. A zenélés annak ellenére is fontos neki, hogy már feloszlott a Könnyű Esti Sértés nevű színészzenekar, amiben ezt igazán kiélhette, és a Színművészetin tanítást az egyik legjobb dolognak tartja az életében.
A veled készült interjúk gyakran szólnak arról, hogy mostanra lenyugodtál, bölcsebb lettél...
Igen? Nem szeretem elolvasni a velem készült interjúkat. Leírva sokkal nagyobb súlya van a mondataimnak.
És például nincsen honlapod se, miért?
Nem tudom, lustaságból. A színháznak van honlapja, amit én ügyködök, azt ott mindig lehet látni. Nem érzem annak szükségét, hogy külön tudósítsak arról, hogy most éppen holnapután hol vagyok látható.
Igen, erről beszélhettél korábban, amikor azt mondtad, hogy korral háttérbe vonultál és csak a szerepekben akarod megmutatni magad...
Igen, ilyesmit mondhattam. Egyre kevésbé érdekelnek a nem színházi színpadon történő megnyilvánulások. Egyrészt egyre kevésbé érdekelnek, másrészt egyre jobban meg vagyok tőlük ijedve. Mostmár nem szeretem magam, Kocsis Gergelyt tukmálni. Szeretem a szakmámat nagyon művelni, de nem lennék mc egy eseményen, és saját magam jófejkedése sem hiányzik.
Igen, de ebben érzek valami befelé fordulást, jót tesz ez egy színésznek?
Szerintem a munkámban nem fordulok befelé.
Úgy értem, az oké, hogy nem akarod most holnaptól te vezetni az X-Faktort, de a Katonán kívül nem is lehet veled találkozni.
Sokszor fordul elő, hogy hívnak, de egyszerűen nem tudtam, nem tudok kimozdulni a Katonából. Vagy nem adtak ki, mert itt kellek. Szerencsére nem érek rá nagyon.
15 éve, az egyetem elvégzése óta vagy itt, sosem volt elég?
Soha. Én azért komolyan úgy fogom fel, hogy estéről estére mást csinálok itt. Természetesen elfogynak a kollégák, tehát egyszer csak ugyanazokkal csinálom azt a mást, de azért az eddigi tizenöt évben még mindig másnak bizonyult minden munka az előzőnél. Nem mondom, hogy nem esne jól, biztos nagy kaland lenne elmenni valamelyik színházba próbálni valamelyik rendezővel, akivel még nem dolgoztam, ez mind-mind izgat. Nem zárkózom el, csak eddig még nem volt rá példa, hogy összejött volna.
Mit jelent neked a szaxofonozás, meg úgy általában a zenélés?
Azzal, hogy feloszlott a Könnyű Esti Sértés kielégületlen vágyam maradt a zenélés, de nem tettem le róla, hogy ráfekszem még egyszer. Azért a színházban elég sokat kell zenélni szerencsére, tulajdonképpen most is játszunk olyan darabot, amiben szaxofonozom. Boldog vagyok, hogy egy picit ugatom a zenét, ez nagyon jó érzés, és hálás vagyok anyukáméknak, akik a kedvem ellenére elhajtottak annak idején a zeneiskolába, mert zenélni jó dolog!
Akkor miért oszlott fel a zenekar?
Mert nincs rá idő. Meg azok az évek elmúltak, hogy este tizenegytől éjjel kettőig próbáljunk. Ez már nem megy. És bár nem érzem magam öregnek, de ahhoz már igen, hogy éjjel kettőkor járjak haza. Amikor csináltuk, akkor ezt még bírtuk, most meg már nem.
Mesélj az Abigail bulijáról, amit most próbáltok Ascher Tamással és januárban lesz a bemutatója.
Nagyon jól szórakozom! Nagyon szeretem a reális időben, egyetlen lakásban játszódó színdarabokat, amikben nincsen semmiféle elrugaszkodás a valóságtól. Öt ember beszélget másfél órát, esznek, isznak, léteznek egy nappaliban. Nem váltunk dimenziót sem eszmeileg, sem térileg, hanem megbeszéljük, hogy mi van, és ez a beszélgetés lesz egyre élesebb. Az ilyen előadásokat nagyon szeretem, ebben az értelemben mélységesen hagyományos ízléssel rendelkező színész vagyok, nem ami a befogadását, hanem ami a munkát illeti. Szeretek elpepecselni a reális dolgok újrateremtésével. Ebben a színdarabban csak úgy kell tennem, mintha élnék a saját lakásomban.
És amikor hazamész le tudod tenni?
Persze. Az tök más fejezete egy napnak. Nincs olyan varázslat, hogy otthon nézegetem magam. Az hazugság, hogy nem gondolok rá, mert gondolok rá, de otthon a nappaliban nem jut eszembe, hogy jé, ez most pont olyan, mint a darabban vagy, hogy ezt vagy azt így vagy úgy kéne csinálnom. Azt sose felejtem el, hogy ez színház. Amúgy meg is hülyülnék. Nem is bírom a feszültséget a próbafolyamat alatt. Sosem érzem azt, hogy akkora lenne a tét, amekkora feszültség egy próbán esetleg tud lenni, végülis ez egy játék. Mondjuk mostanában nem is volt feszültség.
Még mindig azt vallod, hogy a Katona képes lesz megtartani a progresszivitást a kőszínházas csatákban? Most sok interjúban kerül elő ez a téma.
Még mindig, és egyre inkább így gondolom! És remélem, hogy nagyon sokan ebben a szakmában így gondolják. Nem szeretem ezt a rigorózus kategorizálást, hogy van a kőszínház meg a nem kőszínház. Ez önmagában már egy minőségi ítélet is egyben valami fölött.
Szerintem meg ez nincs már így. Ez csak az állami támogatás miatt van. Ha meg az nem lesz, akkor van a para. És abból a szempontból érdekes ez a kérdés, amit Göttinger Pál vetett fel nemrégiben, hogy ki lesz, aki igazgatni fogja a színházakat?
Pont ő az én példaképem ebben a gondolkodásban.
Te pedig ennek ellenére is azt gondolod, hogy meg fog tudni maradni.
Én hiszek benne, igen. De nem gondolom azt, hogy ezt én el tudnám intézni. Hiszek abban, hogy ebben vagy egy ilyen színházban fogok megöregedni. Nem tudom elképzelni, hogy harminc év múlva ez a hely, ahol most ülünk ne létezzen.
Szabadúszóként sem tudod magad elképzelni?
Bárhogy el tudom magam képzelni, de úgy látom, hogy akinek ez igazán jól megy, annak valamivel ismertebb, népszerűbb színésznek kell lennie. Nem mernék most kilépni a semmibe, mert sehová nem hívnának húzónévnek, ezzel tisztában vagyok, és nem fáj. Egyszerűen az, hogy az én nevem valahová ki van írva, az csak a Katonába járó embereknek jelent valamit.
Régi vágású színész vagy?
Nincs meg bennem a kényszer, hogy menjek. Érzem, hogy mindig kell újítani, de azon kívül, hogy tiszteletet érzek ezzel az ambícióval kapcsolatban, semmiféle újító ötletem nincsen a színházzal vagy a színjátszással kapcsolatban, és ez néha frusztrál, nyomaszt. Ilyenkor kicsit megijedek, hogy én már tényleg csak szerepeket akarok játszani a színpadon, tényleg ennyire elmaradott vagyok?
Például rendeznél?
Miért ne? Előbb utóbb majd biztos. Ezzel kapcsolatban is azt gondolom, hogy ha volna valami üvöltő kényszer bennem, akkor azt már megcsináltam volna. És ha holnap támad bennem egy ilyen, akkor esküszöm meg fogom csinálni, de csak azért, hogy én is rendezzek, és hogy ki legyen írva a színlap végére, hogy rendezte Kocsis Gergely, azért nem fogok rendezni, noha nagyon érdekes dolognak tartanám. Azért az egyetemen tapasztalom, hogy nagyjából milyen lehet rendezni.
És tanítani a Színművészetin milyen?
Az szuper. A legjobb dolog. Azt nem tudom, hogy én a szó klasszikus értelmében véve tanítok-e, de legalábbis tartok ilyen foglalkozásokat színinövendékeknek, és néha azt tapasztalom, hogy mondok valamit, és azt valaki felfogja, és attól valami jobb lesz. És ezek ilyen kis apró sikerecskék nekem mindig. Azontúl, hogy nyilván van benne valami narcisztikus is, hiszen az ember szereti, ha csillogó szempárok figyelik szavait, de ez a csillogás hamar kifakul, ha az ember időről időre valamit nem gurít. Egyelőre azt gondolom, hogy van valami haszna annak, hogy én ott teszek-veszek.
És nem veszed a lelkedre? Ez elég nagy felelősség.
Csak olyat mondok, amiben biztos vagyok. Nem hirdetem senkinek, hogy mi hogyan legyen, nem döntök sorsok felett, csak beszélek nekik a színészkedéstől, és tartózkodom az életet meghatározó nagy kijelentésektől. Felteszem, nem is nagyon tudok ilyet mondani.
