A Délibábból nem lesz kultfilm

Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Pedig Hajdu Szabolcs új filmje jó lett. Csak épp nem eléggé ahhoz, hogy évek múlva is erről beszéljünk majd.

Hajdu Szabolcs az utóbbi időben annyira meghatározó alakja lett a magyar filmművészetnek, hogy restrospektív vetítést is rendeztek a filmjeiből, mintegy felvezetni a csütörtökön debütáló Délibábot. Ennyiben ki is merült a reklámkampány, mert talán a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlannak is nagyobb sajtója volt, mint Hajdu új filmjének. Az ok talán a Filmalappal való feszült kapcsolatában keresendő, talán csak elfogyott a pénz, mindenesetre ennyire halkan kevés magyar film kerül a mozikba.

A történet alapja egy Tarr Sándor novella, a Ház a térkép szélén amit Hajdu egy merész húzással westernnel vegyített, és előtúrt hozzá egy ismert színészt, Isaach De Bankolét, néhány erős román karaktert, meg persze a feleségét, és egyben filmei állandó szereplőjét, Török-Illyés Orsolyát.

A történet alapja, hogy egy magyar csapatnál játszó, Elefántcsontpartról származó fekete focistának egy bundaügy miatt menekülnie kell, de végül a magyar pusztán találja magát, a semmi közepén, ahol gonosz románok teszik tönkre emberek életét. Egészen addig, míg a főhős, azaz Francis (Isaach De Bankole) fel nem lázad.

Mint tudjuk, egy magyar westernt szinte kötelező a Hortobágyra helyezni, itt is a kietlen tájban, a napszemüveges focistával indul a történet, aki áll és néz. Mivel ez mégse a Volt egyszer egy vadnyugat, itt nem a szájharmonika szólal meg, csak a Kossuth rádió egy vidéki kocsmában, ahol megállt az idő, és értetlen arcok merednek a belépő főhősre. Lassan, vontatottan, hosszú svenkekkel indul a film, lassan bontakozik ki a történet. Beszéd alig van, mégis érteni lehet, kik és miért tartanak fogva embereket, éhbérért dolgoztatva őket. A gonosz románok lóval és gépfegyverrel érkeznek, és pont úgy kínozzák az embereket, akárcsak a gyerekkori mesekönyvekben az indiánok.

A hallgatag, magyarul beszélő főhős némán dolgozik, bár erejét hamar összeméri a főnökkel, Ciscóval, akit a román színész  Răzvan Vasilescu alakít. A kemény – és belül a hatalmáért rettegő –Cisco jó érzékkel lát konkureciát a focistában, akit így különösen gyorsan igyekszik megtörni. Elég hamar el is jutunk az első verekedésig, a leharcolt tákolmányok mellett folyik a vér, és sorjáznak a pofonok.

És sajna a film nagyjából ezen a szinten reked meg. Mintha csak Nagy András (Hajdu állandó operatőre) írta volna a történetet, hogy megmutassa, milyen szép felvételeket lehet készíteni a kies pusztaságban, ahová a libatoll, a marhák és a rabszolgaként tengődő, lesoványodott emberek közé eljött a Megmentő.

14

Galéria: Délibáb

Fotó: Szilagyi Lenke / Budapest FilmCompany Hungary

Furcsa ez, mert Hajdu talált egy erős alaptörténetet, jó színészeket is hozzá, tehetséges is, valahogy mégis elcsúszik az egész. Pedig minden benne van a filmben, ami egy westernhez kell: piszkos férfiak, kegyetlen természet, sivár épített környezet, kemény tekintetek és jó sok lövöldözés. Meg persze nő, egy elképzelt (vagy talán meg is történt) szexjelenet, és csontig hatoló brutalitás. Mégis, mintha nem sikerült volna megérteni, mitől lesz egy film csak egy a sok közül, és mitől emlegetik még 30 év múlva is.