Hat méteres legószobor készült a legkultikusabb lövöldözős játékból

Olvasási idő kb. 2 perc

Idén ünnepli 20. évfordulóját a Doom, ami legóból kirakva kicsit pixelesebb ugyan, mint az eredeti, de közel olyan látványos. Ahogy az Ochre Jelly nevű művész egyéb munkái is.

Gondolta volna, hogy már húsz éve annak, hogy a világ egyik legismertebb videójáték-programozója, John Carmack megírta a világ legelső lövöldözős játékát, a Doomot, amit olyan legendás agyszülemények követtek a sorban, mint a Quake vagy a Wolfenstein 3D? A 44 éves programozó zseni korszakalkotó műve előtt tiszteleg az internetes oldalak legnépszerűbb Lego mestere, Iaian Heath, ismertebb nevén Ochre Jelly is, aki három hónapot töltött azzal, hogy 15.000 Lego darabból kirakja a Doom látványos diorámáját, illetve annak olyan ikonikus hőseit, mint a lidércszerű Cacodemon vagy Pinkydémon.

Galéria ikon

13

Galéria: Ochre Jelly legói
Fotó: flickr.com/ochre_jelly

A Lego Doom néven futó, hat méter hosszú és három méter széles alkotást többfelé is kiállítják a közeljövőben, látható lesz többek között Seattle-ben, az októberi BrickCon-on, valamint 2015 márciusában az Emerald City Comincon rendezvényen. – írja a szoborszerű látványosságról a techly.com.

Galéria ikon

13

Galéria: Ochre Jelly legói
Fotó: flickr.com/ochre_jelly

Ochre Jellynek természetesen nem ez az első műve, az okostojások egyik kedvenc legósa ugyanis több, mint öt éve készíti elborultabbnál elborultabb szobrait, a végeredményt pedig rendszeresen feltölti Flickr oldalára is. Kollekciója láttán le voltunk nyűgözve, ugyanis a mester kirakta már Legóból a popkultúra ismert figuráit, olyan politikusok furcsa karikatúráit, mint Arnold Schwarzenegger vagy Sarah Palin, de megemlékezett már a Monty Python, a Star Wars valamint Hajao Mijazaki kultikus szereplőiről is az elmúlt években. Nézze meg a videóban, hogyan is néz ki gyerekkorunk egyik első számítógépes játéka Legoból kirakva!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.