Háromszáz program várja a Színházak Éjszakáján!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

27 színház vesz részt idén a rendezvényen, amihez új, központi helyszínt is kialakítottak a szervezők.

Eddig tavasszal volt, most átkerült őszre, de a lényeg, hogy megint együtt örülhet a színházba járó közönség a harmadik Színházak Éjszakája elnevezésű rendezvénynek, amit idén szeptember huszadikán, szombaton déltől hajnali háromig tartanak a különböző színházakban Budapesten. Az esemény sajtótájékoztatóját, a rendezvény új helyszíneként szolgáló SzínházPONT helyiségében dr. Komáromi György, a Színházak Éjszakája projektvezetője nyitotta meg a rendezvénysorozat kulcsfiguráinak bemutatásával. 

Komáromi a legfontosabb újításokkal kezdte a sajtótájékoztatót, újításként megnevezve a SzínházPONT-ot, ahol az éjszaka új helyszíneit szeretnék népszerűsíteni, hiszen idén 27 színház 60 helyszínén mintegy 300 program mutatja be a most kezdődő évad előadásait, és a színházi háttérmunka olyan rétegeit, amik a "színházak iránt még nem elkötelezetteket is a műfaj barátjává tehetik". Beszélt még az új, őszi időpontról, ami a színházaknak is kedvezőbb, hiszen nem az évad végén, hanem annak elején, nagy frissességgel és lelkesedéssel kezdhetik az új évadot, rögtön új rajongók bevonásával; valamint arról, hogy idénre megduplázódott a résztvevő színházak száma, ami azt is jelenti, hogy az eseményen nemcsak fővárosi, de magán- és országos fenntartású színházak is részt vesznek.

Dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes is megjelent a sajtótájékoztatón, fényezte a városvezetést, és megnyugtatott mindenkit, hogy a nemzetközi felmérések szerint is élhetőbbé vált a Budapest, majd elmondta, hogy mennyire fontos az országos fenntartású színházak részvétele, hiszen ezekben fordul meg a budapesti színházi közönség hetven százaléka. Szót kapott továbbá Herner Dániel, a SzínházPONT programigazgatója, aki elmondta, hogy a belépőket is az új helyszínen (Budapest V., Szabadsajtó út 5.) lehet átvenni, valamint hogy a helyen lesznek kiállítások, előadások és megmutatta a terepasztalt, amin (virtuális eszközökkel) lehet bepillantani a különböző rendezvényhelyszínekbe.

Megtudhattuk továbbá Jobbágy Ervintől, az Interticket Kft. ügyvezető igazgatójától, hogy idén már telefon segítségével is vehetünk jegyeket az estére, ami viszont igazán érdekes volt, hogy az esemény nem rögzített jegyárakkal dolgozik, amelyek – akárcsak a fapados légi járatokon – foglaltság függvényében mozoghatnak mindkét irányba (bár ez utóbbiról még most sem tudjuk eldönteni, jó-e vagy rossz). Végül mondott érdekes dolgot is, történetesen, hogy "az összes hazai labdarúgómeccs éves bevétele nem éri el egyedül az Operettszínház éves jegybevételét", ezt persze érthetjük úgy is, hogy mégse haldoklik a musical műfaja, meg úgy is, hogy a focinézésé viszont igen.   

No, és akkor dióhéjban a rendezvényről, amin 300 program lesz látható 28 helyszínen, ami egészen pontosan 27 színházat és az idén bemutatkozó SzínházPONT információs központot és rendezvényhelyszínt tartalmazza. A színházak azonban nem csupán a hagyományos teret, azaz a színpadot kínálják a programsorozat során, eseménnyel telhet az előcsarnok, a próbaterem, a backstage, a büfé-kávézó, az igazgatói iroda, a padlás, a parkoló, az udvar – sőt, színpaddá változnak Budapest bizonyos terei, utcái, de még maga a Duna is.

A résztvevő színházak, név szerint az Átrium Film-Színház, Bárka Színház, Bethlen Téri Színház, Budapest Bábszínház, Budapesti Operettszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Játékszín, Jurányi Inkubátorház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Magyar Színház, MU Színház, Nemzeti Színház, Magyar Állami Operaház, Örkény István Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon, Stúdió K Színház, Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Újszínház, Vígszínház nemcsak a helyszíneket, de a programok jellegét illetően is rendhagyó módon viselkednek a Színházak Éjszakáján.

Fotó: Facebook / Színházak Éjszakája
Fotó: Facebook / Színházak Éjszakája

A gyerekek is örülhetnek, hiszen rájuk kiemelten gondoltak a főszervezők: gyermekelőadásokkal, mesékkel, kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel, színészbújócskával, diavetítéssel, bábokkal készülnek a különböző színházak. De állítólag a felnőtteket is sok játék várja, mint például, hogy hogyan lehet színészekhez méltóan, szépen járni, mik a szinkronizálás alapfogásai; lesz beszédtechnika és bevezetés a jó súgás rejtelmeibe. Lesz drámaóra helyzetgyakorlatokkal, díszletépítés-bemutató, nyilvános világítási próba és a közönséggel interaktív, nyilvános táncpróba. Lesz kiállítás díszletekből és jelmezekből, valamint tárlatvezetés díszlet- és jelmeztárban, és egy csomó helyen helyi legendákkal ismertetik meg a nagyérdeműt vagy garázsvásárt és aukciót is tartanak majd.

Lesz nyílt próba, közönség és színészek találkozója, nyílt beszélgetés úgy a színjátszásról, mint az azt övező társadalmi-szociális kérdésekről, a gazdaságilag is elengedhetetlen pályázatok megírásának fortélyairól, buli a színészekkel és közösségi kerti parti. Nem maradhatnak el természetesen a sajátos sportvetélkedők sem, ennek részként érdekes kezdeményezés például a hosszú színházi előadások végigülését elősegítő jógagyakorlatok bemutatása. 

A SzínházPONT a szeptember másodikai sajtótájékoztatóval nyitotta kapuit, hogy egészen huszadikáig sokszínű programokkal vezesse fel az évad legnagyobb színházi eseményét. A jegyvásárlásnál azért arra majd érdemes odafigyelni, hogy akadnak programok, amik regisztrációhoz kötöttek!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?