Miért nyalókázik Madonna? Ki az a hülye, aki a Ramonest képes volt stúdiófotózásra kényszeríteni? Tina Turner Botox helyett tényleg kézzel simította ki a ráncait? És hogyhogy végül Prince fotózta le a fotóst?
Deborah Feingold közel 30 éve fotóz művészeket, pályafutása során nem egy esetben álltak a kamerája előtt feltörekvő, még szinte ismeretlen zenészek, akikből azóta a zenei világ nagyjai lettek. Többek közt ezek a képei is szerepelnek most megjelent könyve, a „Music” lapjain, amely a későbbi hírességekről lőtt kedvenc fotóit és az azokhoz tartozó történeteket tartalmazza. A mindössze 32 dollárért (7660 forint) beszerezhető mű egyik érdekessége, hogy számos olyan kép is található benne, mely az azóta már ikonikussá vált fotókkal együtt készült, de eddig még nem jelentek meg sehol sem. A Buzzfeed.com a megjelenés kapcsán készített egy interjút Feingolddal, aki többek között arról mesélt, hogy milyen volt a közös munka Madonnával, Tina Turnerrel, Joey Ramone-nal vagy a Beastie Boysszal, és hogy milyen érzés, amikor róla készül a portréfotó, és mondjuk Prince fényképezi.
„Én már mindenfélét fotóztam, még élelmiszereket is. Lehetőségem volt rá, hogy kipróbáljak egy csomó mindent. De igazából mindig albumot szerettem volna, ez az a könyv, amit valójában akartam. A kezdet valami igazán különleges élmény volt. Ott volt egy csomó ember, akiknek a kezdetektől fogva nyomon követhettem a karrierjét, nem csak a zenei, hanem a művészvilág más területein is” – mondja a 12 éves kora óta fotózó Feingold.
Madonna
„Alig pár képsorozatom jelent még csak meg, mikor felhívtam a Star Hits magazin egyik szerkesztőjét, Davis Keepset és megkérdeztem, csinálhatnék-e nekik pár fotót róla [Madonnáról], mire ő azt felelte, hogy persze. A képeket a lakásomban készítettük, ketten voltunk egy másik lánnyal, aki segítette a munkámat.
Nem volt sminkes se, úgy kaptam le, ahogy érkezett. Stylist se volt. Nem tudom megmagyarázni, miért adtam neki egy tál rágógumit és nyalókát. Csak beesett, körülbelül húsz percet dolgoztunk, majd elment. Csak két dolgozó csaj voltunk, akik a munkájukra koncentrálnak” – számol be a Madonnával való első közös munkáról a fotós.
Cindy Lauper
„Éppen egy címlapot fotóztam a Ms. magazinnak, de amikor befejeztük a munkát, nekem még hiányérzetem volt. Úgyhogy megkértem:” Nem lenne gond, ha csinálnék rólad pár képet kint az utcán?" A stúdióm a SoHóban volt, lementünk a ház elé, a Crosby Streetre, ezek azok a ruhák rajta, amikben előtte a stúdióban pózolt nekem..
Joey Ramone
Úgy éreztem magam a Ramones tagjai között, mintha a Marsról jöttem volna. Mert hát ki más fotózná őket egy stúdióban? Nem tudom, de én megtettem - mert nekem ez volt az erősségem. Nagyon örülök, hogy így csináltuk. Szerettem azt a fajta megvilágítást, és le sem esett, hogy talán én voltam az egyetlen, aki ilyen szituációban fotózta volna őket. Szerettem volna a CBGB-ben is lekapni őket, de ez sajnos nem történt meg.
Ez napközben volt, a banda lemezcége rendelte meg a fotózást. Nem ismertem az eddigi képeiket, és ne felejtsük el, hogy akkor még nem volt Google, ahol lecsekkolhattam volna a róluk készült anyagokat. Csak néhány képet láttam a Village Voice-ban és a Soho Weekly Newsban. Azt gondoltam, milyen jó lenne egy szép portrét készíteni róluk. Az egész fotózás alatt csendben voltak, meg voltak illetődve. Lett néhány igazán szép kép, bár most, hogy visszanézem őket, azért eszembe jut, mégis mi a faszt gondolhattam? De igazából még mindig nem érzem úgy, hogy el kellett volna mennünk valami lepukkant helyre és ott fotózni őket. Nagyon szerettem ennek az egésznek az ellentmondásosságát. Valójában egész felszabadító volt, úgy éreztem, na, EZ most valami más lett."
LL Cool J.
"A nagymamájánál lakott Queensben, úgyhogy mi is oda mentünk fotózni egy nagyon meleg augusztusi napon. És hát kábé az egész ház így nézett ki, mint ez [a fotón]. Én elég pedáns vagyok, szóval nem igazán tudtam, mit csináljak, azon kívül, hogy felmászok egy létrára és az egészet fentről fényképezem le. Mégse lett volna illendő elkezdeni rendezkedni, ahogy amúgy általában szoktam. Az ágyát nem mutattam meg, és semmi más személyesre nem mentem rá. De igazság szerint egyetlen lencse volt csak nálam, a mennyezet meg nagyon alacsonyan volt, úgyhogy végül egész a plafon alatt kellett kucorognom, hogy le tudjam fényképezni így felülről".
Az egészet végighülyéskedtük, úgy értem, végül is ő csak 19 éves volt, úgyhogy együtt röhögcséltünk. Én mindig kicsit butának éreztem magam, semmiképp sem olyasvalakinek, akit "kúlnak" ítélnének. Mindig próbáltam úgy viselkedni, amit érzéseim szerint az alanyom elvárt.
A szalagokat szerintem nem én kötöztem a ventilátorra, de az tuti, hogy én kapcsoltam be. Azt se tudom, miért volt ott. Nem volt ez ennyire kitalálvan, nem voltak vele ilyen mélyenszántó gondolataink. Csak eszembe jutott, milyen vicces lenne, ha fújatná magát vele".
Tina Turner
„A lemezkiadó irodájában fotóztunk. Ez egyfajta kihívás volt: hogyan fogom tudni ebbe belevinni magamat? Mert ez nem mindig sikerült. [Egy másik fotóján] Az ujjaival feszítette meg az arcbőrét, hogy kisimuljanak a ráncai. Akkoriban még nem volt Botox, meg ilyenek. Az ujjainkkal húztuk ki a ráncokat."
Alicia Keys
Ezt a fotózást a People Magazin rendelte, ők meg mindig ilyen giccses dolgokat szerettek volna. Nem egyszerű valakit arra instruálni, hogy na, akkor most legyél laza, hülyéskedj! Úgyhogy ilyenkor néha csak adok a kezükbe valamit, amivel játszadozhatnak, például egy nyalókát. Valamit, amivel lelazulhatnak. Így került oda a játékzongora."
Beastie Boys
"Ők mindig annyira keménynek tűntek, de a kamera előtt a középen álló srác elhülyéskedte a dolgot. Attól, hogy egyikük nem pózol a többiekkel, vicces lett az egész".
Prince
A karrierem kezdetén sosem tudtam, hogy mit mondjak [az alanyaimnak]. Ugyanolyan félénk voltam, mint ők. De a tapasztalattal és a korral egyre kényelmesebben éreztem magam a bőrömben, bár a szorongás sosem múlt el, halványan mindig jelen volt. Nem akartam mindig mindent a legaprólékosabban megrendezni. Azt szerettem volna, ha [a végeredmény] belőlük is jön. Mindig is hittem az improvizációban, úgy gondoltam, az mindig beválik. És tudod mit? Nem mindig működik. Mert nem akarhatom, hogy mindig minden ugyanúgy nézzen ki. Néha működik, néha pedig nem.
A Soho Weekly News bízott meg, hogy menjek el, fotózzam őt a Bottom Line nevű helyen „ Van ez az új fickó Minnesotából, mindenki róla beszél. Szeretnénk, ha lőnél róla pár képet a koncertjén. De menj be majd a színfalak mögé és ott is kapd lencsevégre” – mondták. Én meg úgy voltam vele, hogy uhh, na nem, ez nem fog menni.... tényleg nagyon félénk voltam.
Tehát bementem a színfalak mögé és bekopogtattam az ajtaján. Bemutatkoztam az ajtót elálló nagy magas fickónak és megkérdeztem, csinálhatok-e egy portrét Prince-ről a backstage-ben. Mire a fickó "Á, Prince nem foglalkozik ilyenekkel". Én meg, óriási megkönnyebbüléssel rávágtam, hogy "oké, köszi!", és már rohantam is vissza a helyemre. Éppen elkezdtem készülődni a koncertfotózásra, mikor valaki megkocogtatta a vállam. A magas fickó volt, intett, hogy kövessem, majd végigmért és azt mondta: „Annyira aranyos voltál, gyere, csinálhatsz pár képet.”
Bementem az öltözőbe, kettesben maradtunk, nagyon szűk kis hely volt. Úgy 12 kép után már tényleg nem tudtam, hogy a francba folytassam, úgy értem, mégis miről beszélgessünk, Prince meg én? Mit mondhatnék neki azután, hogy "Helló, mizu", mikor épp az első New York-i koncertjére készül? Úgyhogy nem tudom, mi ütött belém, de egyszercsak kinyögtem: "Lefényképeznél?" Szóval azóta van egy portrém, amit Prince fényképezett rólam.
Tényleg elég tanácstalan voltam, talán még egy tekercs film se fogyott el. Látod, a képen is csak ülök és vigyorgok, mint valami hülye. Aztán meg jön az utolsó kép, amin boldogan kilép az ajtón a színpadra menet.
Ebben a szakmában nagyon nyomulósnak kell lenned, ha szeretnél képeket lőni, én meg sose voltam az. [...] És talán ez a viselkedésem, hogy nem nyomultam, mozdított meg benne valamit, és ezért érezte úgy, hogy valami kedvességgel viszonozza."
