Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Pőcze Flóra a hajléktalanok közt élt, antropológusként vizsgálta őket, de mégis igen emberi könyvet írt róluk. A Díványnak arról is mesélt, ami a könyvből kimaradt.
Pőcze Flóra még 2009-ben költözött ki a Moszkva térre, hogy az ottani hajléktalanokkal együtt élve, tanulmányozza életüket. Könyvét most új fejezetekkel bővítve adták ki újra, ebből az apropóból beszélgettünk az azóta mesterszakos kultúrantropológussal.
Miért írtad meg ezt a könyvet, nem volt elég, hogy ebből írtad a szakdolgozatodat ?
Azért írtam meg, mert a szakdolgozatomból hiányoztam. Ott a száraz tények voltak, adatok, a családi háttere ezeknek az embereknek. De az nem derült ki belőle, hogy a kutató, azaz én eközben mit csinált. Hogy én leírtam, hogy valaki leütött egy BKV ellenőrt, abból nem tudta meg a szakdolgozat vezető, hogy én erre mit léptem. Álltam? Vagy a rendőrt hívtam, vagy esetleg elfutottam? Ez azért készült, mert ebben minden benne van. Az én szemszögem, vagyis a 21 éves szemszögem.
Miért döntött úgy a kiadó, hogy újra kiadja ?
Mert kiegészült három új fejezettel. A kiegészítést én éreztem szükségesnek, mert az előző kiadásban nem voltak nők. A börtönös fejezetet azért éreztem szükségesnek, mert ezáltal jobban meg tudtam mutatni, milyen a törvényekkel a kapcsolatuk.Szilárdot pedig azért raktam bele, mert annyira különleges ember volt ebben a társaságban, annak ellenére, hogy sosem volt moszkvás. Ő az, aki hiába nem része a társaságnak, mégis tisztelik az emberek. Igyekeztem minden típusból bemutatni egy embert, hogy változatosabb legyen a dolog. Ezeket tartottam informatívnak olyan olvasó számára, aki még nem találkozott ilyen típusú emberekkel.
Te vagy az egyetlen kulturális antropológus, aki ezt a fajta megfigyelést választotta?
Ebben a témában igen, egyébként vannak mások is, de ők nem kapnak sajtónyilvánosságot. Mert én vagyok az egyetlen hülye, aki bevállalta ezt. Itt Magyarországon még nem volt hajléktalanok által végzett résztvevő megfigyelés.
Úgy éreztem a könyv olvasása közben, hogy talán túlságosan is bevonódtál ebbe a közegbe. Ez egyéni sajátosság, vagy egyszerűen mindig ez történik?
Nem is szabad nem bevonódni. Ha te kimész és kutatóként vizsgálni akarsz egy közösséget, akkor kell, hogy ugyanazt tedd, amit ők, ugyanazt cselekedd, és ugyanazokat is fogod akkor érezni, amit ők éreznek.. Ebből következik, hogy átérzed az ő helyzetüket, és ebből következően jobban fogod tudni megvizsgálni és elemezni később. Az, hogy én bevonódtam, látszik a könyvből, ők váltak a családommá. Ez teljesen normális jelenség, próbáltam vizsgálni magamat utána, hogy minden rendben van-e az agyamban.
Mennyire élted meg az elutasítást ?
Nagyon keményen. Az is biztos, hogy a helyzet egyre romlik. 5-6 évvel ezelőtt hozzáállásukban nem olyanok voltak a járókelők mint ma. Most sokkal elutasítóbbak, mint pár éve. Pedig a Moszkva téren elég jó közösséget fog ki az ottani brigád, a budaiak még viszonylag adakozóbbak, mint mások. De náluk is látszik, hogy milyen a gazdasági helyzet. Néhány éve még egy csomó ember állt kint az emberpiacon, aki munkát keresett. Ma 5-6-nál nem látsz többet. Ez azért van, mert nincs ember se, aki munkát ajánlana. Megszűnik a kereslet, csökken a kínálat.
Azt mondod, nem a napi nehézségek okoznak problémát. Akkor milyenek?
Ahogy reggel felkelsz, nem maradt nálad előző napról némi apró, és nem tudsz venni reggel egy kávét. Akkor már megvan pecsételve a nap, ha nem kávéval indítod. Akkor már valami felborul. Ezek a kicsi tragédiák azok. Ha fizetés előtt van Budapest, akkor megáll az élet. Akkor húszan is csúszhatnak a tér közepén, akkor sem fog senki egy vasat sem kapni a honpolgároktól.
Minden nap attól függ, hogy mit fogunk enni, hogy kinek mit sikerült teljesítenie. Az egész nap arról szól, hogy azon stresszelünk, hogy mit fogunk enni. Ettől függetlenül persze beszélgetünk egymással, meg rengeteg feladatot megcsinálunk, csekkeket adunk fel a téren dolgozóknak, régi könyveket viszünk vissza az anitkoshoz, vagy egyéb régi tárgyakat, érméket, a MÉH-telepre visszavisszük a vasakat. A maradék ember, aki nem ezeket csinálja, az meg a pályán járkál a Moszkva tér közepén. Aztán evés, lefekvés, alvás.
Ez a része szintén nem olvasható az életüknek, hogy hogy szerzik az ételt, hogy néznek rájuk az emberek...
Ha csak egy hete vagy az utcán, már leszarod, hogy néznek rád az emberek.Tökéletesen elkezded leszarni, mert annyian néznek rád úgy. Ez nagyon jellemző, hogy onnantól kezdve, hogy a többségi társadalom egyik polgára megtudja,hogy te ebben a státuszban vagy, meg fog változni a hozzád való viszonya. Akár tudatosan, akár nem, de meg fog változni.
Nagyon nehéz ezzel szembenézni, ezért ők adaptálják ezt a fajta "leszaromságot". Hogy ne kelljen azzal törődni, hogy egy járókelő fintorog vagy legyint, vagy elküld a náthásba, vagy még sokkal durvábban viselkedik. Venni kell egy nagy levegőt, megfordulni, továbbmenni, és a következőre ugyanúgy mosolyogni, különben nincs esélyed.
Annyira ki van az ember szolgáltatva a környezetnek, hogy nem lehet hibázni. Aki hibázik, az meg szokott halni. Amikor 0/24-ben a saját életedről van szó, olyan szinten, hogy lesz-e holnapod, akkor nincs B terv, itt csak A terv van.
Utcai szociális munkások mennyire vannak jelen a Moszkva téren?
Nagyon. Most is itt vannak, a baptisták járnak sűrűn, hoznak ruhát, konzerveket, cipőket, lehet felíratni, mmi kell. Hetente többször is jönnek. A Választút Misszióba is rengetegen járnak fel. Ezek az emberek alapvetően igénybe is veszik a szociális szféra segítségét, TB-kártyájuk van, az osztásokra járnak, amikor a Vöröskereszt szokott adni ruhákat, akkor oda mennek. Sokan járnak közfürdőbe, a Dankóba, a Kürt utcába, vagy a Délihez. Amit tudnak, mindent igénybe vesznek. Eléggé jogtudatosak, és eléggé tisztában vannak a jogaikkal.
Azzal a legtöbb elítélt is tökéletesen tisztában van...
Nem sok embert tudok mutatni a Moszkván, aki nem volt még börtönben, ám itt annál több az ártatlan. Egy egész tér ártatlanul mosolyog.
Arról van tapasztalat, hogy a mentő kicsit lassabban mozdul meg, vagy a rendőr nem szívesen jön ki hozzájuk?
Szerintem ha elkezdem bármelyiket is bántani, akár a rendőrséget, akár a mentőket, attól sem nekem nem lesz jobb, sem nekik, viszont, lehet, hogy nagyon nem fog tetszeni azoknak akik tényleg segítenek. Nem általánosságban kell beszélni, hanem emberi hozzáállásról kell beszélni. Hiába van olyan, hogy egy mentős azt mondja nekem, nem viszem el, mert holnap úgyis kijön, akkor én azt úgy fordítom le, hogy az ember volt embertelen, nem pedig a mentős. Az, hogy ő rosszul választott szakmát, az nem az én szegénységi bizonyítványom.
A mentősők többségének nagyon-nagyon pozitív a hozzáállása és a rendőröknek is. A Moszkván lévő rendőrök kivételesen normálisan viselkednek a hajléktalanokkal, nyilvánvalóan megvannak a szabályok, melyeket nem szabad áthágni, és ezt mindkét fél tudja is. Kellemesen el lehet itt lenni, nincs vegzálás.
Vannak a könyvben történetek, melyeket leírtál, de nem avatkoztál bele: ezeknél azért maradtál kívül, mert szakmailag nem lett volna megengedett belefolyni?
Nem etikus. Ha egy házibuliban vagy, és egy férfi megüt egy másikat, akkor neked állampolgári kötelességed lenne jelenteni, mint könnyű testi sértést. Fogod jelenteni? Valószínűleg nem. Mert ha benne vagy egy ilyen helyzetben, akkor mérlegelned kell, mennyit veszíthetsz a beavatkozással. Abban az esetben, ha elkezdtem volna telefonálgatni, akkor egyrészt nem lett volna etikus a kutatás, másrészt nem jött volna létre. Ekkor ugyanis elveszett volna a maradék bizalom, amit addig összeharácsoltam magamnak, és az egész Moszkva azt mondta volna, hogy vamzer vagyok, köpős vagyok. Onnantól kezdve foghattam volna a cuccomat, és mehettem volna haza.
Nyilvánvalóan nagyon kellett arra vigyáznom, és a mai napig nagyon kell, hogy amit nekem mondanak, az nálam maradjon. Ők megszokták, hogy ez így van, mert sosem láttak ellenpéldát, hogy én valaha ezzel visszaéltem volna.
Ugyanis elég törékeny ez a közösség, annak ellenére hogy egy zárt csoportról beszélünk. Kifelé zártak, de befelé nagyon nyíltak, mindent tudnak egymásról, de pont azért, a legkisebb csoportbeli eltérés megzavarja a dolgokat. Akkor jön egy konfliktushelyzet, összeszólalkozás. De ezt megoldja a közösség maga közt, fizikai konfliktusra szinte sosem került sor a téren. Mindig van valaki, akinek az a szerepe, hogy megnyugtassa a többit, és meg is teszi. Nagy diplomatákról beszélünk.
A szereplők olvasták a könyvet?
Igen, az első példányokat ők kapták meg. Olvasták és büszkék rá, rengeteget tarháltak a könyvemmel, amit egyáltalán nem bántam. Hát, hogyne csinálnák, hát mi mással, ha ezzel nem? Ha így több pénzt kaptak, akkor már tudtam valamit segíteni.
Sokan sírtak rajta, a Tüsi fejezeten (az egyik szereplő története, aki meghalt) mindenki elsírta magát, aki valaha ismerte őt. Mióta kiadtuk a könyvet, azóta is történt rengeteg haláleset, már azóta is tragédiákkal vagyunk tele.
Mi az ami nekik segítség lenne? Miért nem mennek szállóra?
Egyrészt messze van, és nehéz eljutni innen oda. Sokan inkább az utcán érzik magukat biztonságban. Valamint, mire a szálló kinyit, a legtöbben piásak. Egyszerűen nem bírják ki estig, éspedig azért, mert egyszerűen józanul nem bírnak kéregetni. Annyira szégyellik magukat, hogy valamilyen szintre kell magukat inni ahhoz, hogy tudjanak kérni. Mert ez valahol a méltóság feladása, nyilvánvalóan tiszta pillanatukban nem lennének képesek.
A legtöbben nem is ittak, mielőtt a térre kerültek, csak itt kezdték. A legtöbben az ivást mint szociális alkoholfogyasztást végzik. Ugyanez van a kábítószer fogyasztással is. A legtöbben az utcán álltak rá a kemény szerekre.
Itt főleg a heroinról beszélünk?
Is. De bejöttek ezek a dizájner cuccok is azóta, például a különböző kristályok, a mefedron. Ezeket nagyon tolják, a zene nevű is nagyon megy (az egyik legismertebb, más néven "vetkőztetős drog", nagyon súlyos hallucinációkat okoz - a szerk.).
Miért ekkora erre a kereslet?
Egyrészt nagyon erős, egyharmincad grammtól már elég jól fel lehet borulni, másrészt olcsó. Állítólag annyira csillogott a szemük előtt minden, mint Edward előtt a Alkonyatban. A lejövése viszont nem valami frankó, ráadásul rögtön rá is kell nyomni, gondolom. A lényeg az, hogy ettől elég sokan kezdenek megőrülni. Én sajnos látom azt, amit lehet olvasni a hírekben. Közelebbi kapcsolatban nem vagyok a szerekkel, de ismerem fogyasztókat – akik szintén tudják, hogy kísérleti nyulak. Senki nem tudja a hatásmechanizmusát ezeknek a szereknek. Nem tudni, kinek a laborjából kerültek ki. Az a fogyasztó, aki nem kísérletezik a mennyiségekkel, hanem egy az egyben benyomja, az megszívja. Ebbe nagyon könnyen bele lehet makkani. Az, hogy gyakorlatilag zomibland lett a VIII. kerületből, az borzalmas. Én visszasírom a klasszikus drogfogyasztókat, a spurisokat, a heroinistákat.
A tűcsere program megszűnése mennyire érinti a Moszkván élőket?
Meg lehet nézni a román példát, ahol százvalahány százalékkal nőtt a HIV+ száma arányaiban. Itt Budapesten a Hepatitis-C a probléma, és az azért rizikós, mert nem gyógyítható, csak vírusmentesíthető. Az a probléma, hogy a tűcserék megszüntetése abba az irányba visz, hogy tízen ülnek egy szobában és mindenki belövi magát ugyanazzal a tűvel.
Ugyanakkor annyira még nem rossz a helyzet, lehet tiszta tűt találni, ha akar az ember. Tény és való, sokan nem tesznek meg akkora utat érte, de nem is tudom, hogy ez kinek a felelőssége. Többet kell manapság gyalogolni egy tűért, de még akad.
Nem érezted azt, hogy bele kéne avatkoznod azoknak a barátaidnak az életébe, akik drogfogyasztók? Sosem akartad őket "megmenteni"? Főleg annak fényében, hogy többen meghaltak?
Szerintem létezik olyan barátság a világon, amikor egy tiszta életű ember képes egy politoxikománnal úgy barátságban lenni, hogy megmondhatom neki, hogy szokj már le a narkóról,. Ahhoz már a barátságnak nagyon mély foka kell, hogy beleszólhasson az ember a másik függőségébe, mert maximálisan a saját magánügye. Van a barátságnak az a szintje, hogy azt mondom a másiknak, hogy már nem vagy emberszerű. Akkor vagy észbekap vagy sem.
Vannak sikertörténetek?
Oyan jó történetek vannak a Moszkváról! Sokan mentek Ráckeresztúrra (Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon) és le is jöttek a szerről. A Moszkván volt egy pár, mindketten hajléktalanok voltak. A csaj terhes lett, elköltöztek falura, ott élnek. Nemrég beszéltem velük telefonon, most már a gyerek iskolába jár. Most újságolták, hogy szavalóversenytől kezdve mindent megnyer, csak rossz a magatartása.
Van egy srác aki szállóra költözött be, estire jár gimibe, mellette talált egy kiscsajt magának, házasság, gyerektervek, minden van. Több olyan narkóst is ismerek, aki felállt. Nem akarok céget mondani, de egy multinál dolgozik, jó pozícióban. Egytől-egyig időnként visszajárnak. Kimennek, megmutatják a családot, megkérdezik kivel mi van, leülnek, isznak egy jót, aztán megint egy évig nem jönnek.
Amiről nem beszéltél, a koldusmaffia...
Ez nem véletlen dolog. Vannak olyan dolgok Magyarországon, amit annak kell ismernie, akinek köze is van hozzá. Vagy azért, mert el akarja tüntetni, vagy azért, mert a szereplőjévé vált, vagy azért, mert érintőlegesen látta működni. De ezek olyan dolgok, amit azoknak kell ismerniük, akiknek szüksége is van ezekre az információkra. Nem egy vidám téma.
A koldusmaffia az, amikor embereket kényszerítenek arra, hogy fogyatékost játszva kéregessenek és a pénzt beszolgáltassák. Vagy az, amikor öreg néninek öltöztetnek negyvenéves férfiakat.
Miért nem írtad meg ezeket?
Nem akarok magamnak problémákat gyártani. Ez összesen ennyiről szól. Mindenki a maga területén teljesít. Én azok közt a hajléktalanok közt teljesítettem, akik a Moszkva téren vannak, rájuk viszont ez nem igaz. Elég fél órát tölteni a Ferencieken vagy a Váci utcában, hogy az ember kiszúrja, hogyan működik ez a buli. A maradékot pedig, hogy ezek az emberek honnan jönnek és hová mennek, nem tudom.
