Hozza-vigye a könyveket teljesen ingyen!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Könyv-bolhapiac a Kultúrzsibi Garázsvásáron most hétvégén. Persze el is hagyhatja őket.

A Heti Kimenőből ugyan kimaradt, de most szólunk, hogy március 22-én, szombaton reggel 10 órától ingyenes könyv-bolhapiacot tartanak a Blaha Lujza tér melletti Kultúrzsibi Garázsvásáron. Igen, ez nagyjából azt jelenti, hogy több ezer könyvet pakolnak ki a placcra, és el lehet őket szépen vinni haza, kiolvasni ingyen.

A Nagy Budapesti Kultúrzsibi nevű országos antik, retró és kortárs bolhapiac amúgy két évvel ezelőtt jött létre az Erzsébet téri Akvárium klub egyik közkedvelt rendezvényeként, ennek egyik alprogramja az idén januárban létrehozott, az Osvát utca 7. szám alatt működő Kultúrzsibi Garázsvásár. A 600 nm-es, napfénytetős, fedett bolhapiac, minden szombaton és vasárnap üzemel, arra biztatva a lakosságot, hogy adja el ott megunt holmijait.

A garázsvásárban ezen a hétvégén tehát különös hangsúlyt fektetnek a könyvekre, a bolhapiac fő attrakciója több ezer ingyenes olvasnivaló lesz, amiből bárki hazaviheti a szívéhez közel állót, remélhetőleg akkor is, ha nem pont teszem azt, a szőlőmetszés rejtelmeire kíváncsiak. A szervezők egyúttal örömmel fogadnak minden újabb könyvadományt is, amelyet szintén továbbadhatnak. Ha szombat estig nem fogy el az összes könyv, az akció vasárnap 10 órától folytatódik. 

Az egész persze nem szól másról, csak az olvasás népszerűsítéséről, ami ránk fér, és ami ezen a hétvégén az országban sok helyen a Könyvelhagyó hétvége nevű eseménnyel tetőződik. Ennek a lényege, hogy el kell hagynunk a városban egy könyvet, amit valaki megtalál, elolvas és újra elveszít. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.