Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az Ascher rendezte Fényevők első felvonása szappanopera. A második meg a valóság.
"A Fényevők olyan emberek, akik elhiszik, hogy másoktól eltérően, nekik elégséges eledel lehet a fény." Hogy róluk szól-e a Katona József Színházban nemrég bemutatott Fényevők című darab? Nem közvetlenül. Gorkij A nap fiai című drámájának Radnai Annamária adott igen találó címet és fordította újra, Ascher Tamás állította színpadra, bemutatója pedig egy nappal később volt, mint az általunk nagyra értékelt Ahol a farkas is jó című drámáé.
Ha mostanában színházba akarnának menni, pusztán szórakozásból, anélkül, hogy durva társadalomkritikát kapjanak az arcunkba, akkor mindenképp jó választás a Fényevők, ugyanis zseniális szereposztással, ügyesen modernizálva egy nagyon is fogyasztható szappanopera a végeredmény, legalábbis ami az első felvonást illeti. Az előadás alatt sokszor jutott az eszünkbe, hogy Gorkij a szegény ember Csehovja, ami nyilván nem véletlen.
Adott egy középosztálybeli lakás személyezettel és a benne élő fura családdal, akik látszólag a semmiből élnek - közel sem olyan jól, mint azt gondolják róluk. Akad köztük világfájdalmát elviselni képtelen, képzelt beteg (Liza - Pálmai Anna), csak a munkájának élő kémikus (Protaszov - Kocsis Gergely), unatkozó feleség (Jelena - Ónodi Eszter), folyamatosan aggodalmaskodó dadus (Antonovna - Csoma Judit) és gazdag férjet hajkurászó szobalány (Fima - Pálos Hanna). És persze mindenkinek megvan a maga kívánt vagy nem kívánt udvarlója is, alattuk meg él az irigy munkásosztály, aki minden mozdulatukat féltékenységgel vegyes gyűlölettel fogadja. Tisztára mint a Barátok köztben.
Az első felvonás nem is törekszik sokkal többre, elnézhetjük a szereplőket, akiknek még az ármánykodásai is kedvesek, mint például a korán megözvegyült Melanijáé (a premieren Jorán Adél játszotta, Fullajtár Andrea sérülése miatt), aki olyan tisztán és őszintén szerelmes Protaszovba, hogy nem lehet nem szeretni, de a feleséget is minden néző meg tudja érteni, amiért az aminosavakhoz menekülő férje elől annak festő barátja (Vagin - Fekete Ernő) karjaiba rohan. A Fényevők szereplői nem vágynak Moszkvába, de egyikük sem érzi igazán jól magát a bőrében, ez alól talán csak a gazdag kereskedő (Nazar - Máté Gábor) és fia (Misa - Tasnádi Bence) képeznek kivételt, hiszen nekik igazán összejött az élet.
A konfliktust sem lehetetlen befogadni, a munkásosztály (Jegor, a lakatos - Bezerédi Zoltán) egyre növekvő gyűlölettel nézi a semmiből eltengődő közeposztályt, mígnem a második felvonásra kitalálja a történetbe furcsán helyezkedő, lecsúszott haverjaival (Roman, házmester - Lengyel Ferenc, Trosin - Ötvös András), hogy ezt a színvonalat csak úgy tudják fenttartani, ha fényevők és persze pénzt hamisítanak.
A második felvonás amúgy is az első tökéletes ellentéte, végre igazi drámák bontakoznak ki, és a szerelmi szálakat is addig variálják, míg elkerülhetetlenné válik a tragédia. Ekkora már nyoma sincs a szappanoperás könnyedségnek, de még mindig nem veszik túl komolyan magukat a szereplők, üdítő nézni az előadást. Ascher ügyesen, már-már hitchcockian játszik a feszültséggel, a néző végig érzi, hogy baj lesz, mégse tudja, hol fog bekövetkezni. A színészi játék ellene megy a történetnek, ezért sem lehet igazi szappanopera belőle, és ezért is nehezül el az egész történet a második felvonás végére. Nehéz bárkit is kiemelni a szereplők közül, mert mindenki teszi szépen a dolgát, bizonyítva, hogy tényleg nincs olyan, hogy kis szerep. Bezerédi Zoltán kisembere vagy Nagy Ervin cinikus állatorvosa kiemelkedő, de Jorán Adél is mindent kihoz a gazdag öregemberhez nőül ment butuska, fiatal libából. Őt elnézve még nehezebben tudjuk elfogadni Vajna Tímeát, pedig tökéletes ellenpontja a hasonló sorsra ácsingozó Pálos Hanna, a szobalány szerepében.
Pont húsz percet kéne még valahol húzni belőle, mert egy kicsit túl lett nyújtva a szenvedős rész, de amiben a Fényevők igazán zseniális, az az, ahogy felvonultatja a különböző generációkat a színpadon. Ez nem biztos, hogy tudatos rendezői elképzelés volt, de minden szereplőnek jelen van a fiatalkori önmaga is: ebben a darabban igazán jól látszik, ki az új Máté Gábor vagy Bezerédy Zoltán, de az új Jordán Adélra is van ötletünk. Hiába, az idő múlik.
