Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
És űr bennem. A Katona Illaberekje jó, de nem eléggé, bár se maradni, se menni nem támad kedve tőle az embernek.
Ez milyen jó, ki írta ezt a darabot? – kérdezi a hátunk mögött ülő férfi feleségét a Katona József Színház Illaberek című előadásának közepén. Pedig ugye senki nem írta, vagy a társulat írta ha jobban tetszik, sőt közhelyeket nagy szavakat is mondhatunk, mint például, hogy az élet írta. Mert elmennek az emberek, mert itt nem jó. Aztán meg, hogy ott sem jó. De akkor mi legyen? Kérdésekre választ nem ad az előadás. Csak megmutatja, hogy mi van. Politikai Sas-kabarénak indul, és a Katona közönsége sok héttel a bemutató után is zabálja, valószínűleg igazuk van a színészeknek, akik arról énekelnek, hogy "Csak az jöjjön Katonába, aki ilyet szeret". Mert csak az megy.
Kezdetben arról volt szó, hogy az Illaberekből igazi, írott darab születik, de aztán nem így lett, ezért Máté Gábor kedvenc megoldását vette elő: főiskolai vizsgaelőadást rendeztetett színészeivel, kivándorlás témakörében. Mert szerinte/tük ez érdekli az embereket, hiszen olyan sokan hagyják el az országot a fényesebb jövő reményében. Mondjuk, az előadást nem ők látják, hanem mi, akik (egyelőre) itt maradtunk, de sebaj, mutassák meg nekünk az alternatívákat.
Előkerül hát a különböző társadalmi csoportokból érkező magyar, aki így vagy úgy, de külföldre megy. A miértekre túlságosan is könnyű válaszokat találni, a politika, a pénztelenség mellett a kilátástalanság és a megbecsülés hiánya, csak hogy a legfőbb dolgokat említsük. Az előadást Rezes Judit indítja egy olyan mesével, ami arról szól, hogy van akinek bejön. Ő, András (később csak Andrew), és hiába nevet mindenki olyan hangosan, mégiscsak ő vitte az ország legszebb lányát és a (film)világ királyságát.
Aztán keretnek kapjuk a jelenetet, amiben lassan zötykölődve egy hetes buszon arról mobilozik mindenki, hogy ő vagy valakije lelép innen, mert ez elviselhetetlen. És már jöhetnek is a tragikomikus szituációk, amik között profin tánccal és zenével töltik ki az űrt, a díszlet ötlete meg nyilván a Szentivánéjből indult, ahol szintén egy fal szolgált a színész szinte összes kellékéül. A forgó, fehér, bőröndökből álló képernyőfal itt hol asztal, hol szekrény, de simán ki-be is járkálnak rajta, sőt vetítenek is rá.
Némileg mintha kilógna a koncepcióból a meleg pár bejegyzett élettársi viszonyával foglalkozó jelenet , viszont nagyon vicces, és később a kivándorlási okoknál a kevés orvosi fizetés után lehet erre is hivatkozni. És persze tényleg lehet, hiszen arról van szó, hogy Takátsy Péter és Rajkai Zoltán összekötnék jogszerű keretek között az életüket, ami ugye a jelen esetben a bejegyzett élettársi viszony, ezért elballagnak az anyakönyvi hivatalba. Ez aztán a színpadon igazi meleg helyzetet idéz elő, amiben Pelsőczy Réka domborít hatalmasat, rákontrázva a pár kvázi esküvőjével, amiben viszont minden benne van, amit el lehet mondani a meleghelyzetről.
A meleghelyzet mellett még Elek Ferenc mutat rá Európai Parlamenti képviselőként, hogy nagy a baj velünk Magyarországon, de közel sem ez a legnagyobb alakítása az előadásban. Az értelmiség ezzel nagyjából letudva, rajtuk kívül csak az egyszerű ember kap tükröt az arcába: az ápolónő (Rezes Judit), a kurva (Jordán Adél jutalomjátéka, tökéletes alakjának emléke könnyít az előadás üresjáratain), a vízvezeték-szerelő (Keresztes Tamás Chaplin jelenete zseniális), majd a másik oldal (Elek Ferenc a külföldi transzvesztitaként mondja meg a tutit).
Mélységeket és magasságokat is megjár a történet, felvillannak igazi drámák, köztes zenei etűdök, sőt a végén az újbóli buszozásnál a konkluziót is levonhatja ki-ki és még a színészi játék is remek, mégis sok helyen unalmas a két órás Illaberek, olyan nesze semmi, fogd meg jól, mint amilyen a Radnótis Csillagos ég volt. Senki semmit nem tud meg a kivándorásról, mint társadalmi jelenségről, már azt leszámítva, hogy a vízvezetékszerelő ne akarjon átvinni fémtárgyat reptéren, hogy orvosként eltengődni lehet, hogy a kurvának elég napi két numera a betevőhöz, vagy éppen, hogy bárhová mész, simán neked eshet egy frusztrált magyar.
És bár társadalmi problémákra reagálni menő, de most, hogy Bodó Viktor megrendezte a Revizort szinte minden politikát akár csak felszínen felhozó előadásra azt lehet majd mondani, hogy annyira 2013. A választások miatt úgyis hiú ábránd marad, hogy ne ömöljön a nyakunkba a szar, pedig sokszor van ám az úgy az egyszerű néppel, hogy egy fárasztó nap után nem Orbán Viktorra és vonzáskörének állatságaira kíváncsi (no, akkor mondjuk nyilván nem megy kivándorlásról színdarabot nézni). Meg aztán, ott a másik oldal is: amit csak lehet, minden ilyet előre megrendeznek, hátha érkezik aztán a cenzúra, és akkor vége van itten az utalgatásoknak.
