Salvador Dalí a huszadik században olyan volt, mint a levegő: körülvette az embereket. Festészeti munkássága vitathatatlan, csakhogy hiba lenne azt hinni, ennyiben véget is ért művészeti tevékenysége. Materializálódott ötletei dizájntermékekké váltak, manapság is jól ismert logók és rekordáron elkelt szürrealista festmények és tárgyak formájában egyrészt már a történelem, másrészt a mai napig mindennapjaink részei is. Napra pontosan 25 évvel ezelőtt, 1983. január 23-án szülőhelyén, Figueres-ben hunyt el Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech - ennek apropójából döntöttünk úgy, hogy bemutatjuk hét, számunkra kedves alkotását - és ezek közül csak egyetlen festmény.
A Chupa Chups logója
Az 1958-ban alapított, eleinte csak nyalókákat gyártó cég 1969-ben kérte fel Dalít, hogy tervezzen nekik logót. Az elkészült mű - amit a művész kérésére a termék tetején helyeztek el, hogy (a szándék szerint) felbontás után is ép maradjon - mára az egyik legjobban felismerhető jelképpé nőtte ki magát. Figyelemfelhívó, harsány és nevetségesen egyszerű - így írhatnánk le három szóval, az azóta is szinte ugyanúgy kinéző logót.
Közös rajzfilm Walt Disneyvel
"1946-ban kezdett bele két művész egy közös munkába, ami végül több mint ötven évvel később nyerte el végső állapotát" - kezdődik a Destino című, kicsivel több mint hatperces mű, amin Walt Disney és Dalí még a második világháború után kezdett együtt dolgozni. A történet főszereplője Chronos, aki az idő megszemélyesítője és végzetesen szerelmes lesz egy halandó lányba.
"A szórakoztatás előtérbe helyezi a művészetet. Ez a mese az élet problémájának az idő útvesztőjében történő varázslatos ábrázolása. Egy egyszerű lányról szól, aki a szerelmet keresi" - nyilatkozott röviden a történetről a spanyol-katalán festőművész. A film elkészítése végül mindkét féltől több időt követelt, mint azt először gondolták volna, több mint fél év munka után pedig azért hagyták végül abba, mert elfogyott a rászánt pénz. Szerencsére 2003-ban végül a Disney Studios befejezte a - Dalí szinte minden jellegzetes szürrealista festészeti toposzát lelkiismeretesen felsorakoztató - látványos, álomszerű kisfilmet, ami egyébként Armando Dominguez dala ihletett (a filmben Dora Luz előadásában hallhatjuk).
Azok a bizonyos ajkak
A Face of Mae West (Which Can Be Used as an Apartment), azaz Mae West arca (amely lakásként is használható) című festményéből eredeztethető a híres ajak formájú kanapé, amiből eredetileg ugyan csak öt készült (és ezek természetesen csillagászati árakon forognak a műkincspiacon, ha esetleg gazdát cserélne belőlük egy-egy darab), de replikákat azóta is készítenek Dali Lips (Dalí ajkai) néven, kevésbé csillagászati, de még így is húzós árakon. Ha nem ragaszkodik a Mae West Lips/Dalí Lips márkanevekhez, csak simán ajak+kanapé szókapcsolattal keres rá, akár magyar utángyártott darabokat is talál, bár még ezeket is negyedmillió körül vesztegetik. Aki pedig beéri használttal, az eBay-en is talál - igaz, még ott is több mint százezer forintot kell érte kifizetnie. Ennek ellenére az ajakkanapé egyértelműen beszivárgott a mainstreambe, amire jobb példát talán nem is tudnánk annál, hogy már valóságshow-díszletben is találkozhattunk vele (a brit BB 8. szériájában).
Női mellek bagettel és aranyszivaccsal
A szürrealizmus mesterének talán egyik legmeghökkentőbb darabja az 1933-as Egy nő retrospektív mellszobra című alkotás. Az idén 82 éves szobor festett porcelánból készült, találhatunk rajta kukoricacsöveket, filmcsíkot és aranyozott szivacsot is - utóbbin két Angelus-figura szobrot láthatunk talicskával és tinta-, illetve tolltartóval - és persze a Dalí védjegyeinek számító bagett és a hangyák sem maradhattak ki.
Homártelefon
A '30-as években Dalí csak úgy ontotta magából az érdekesebbnél érdekesebb (design)tárgyakat a szürrealizmus jegyében. Ekkor még maga sem sejthette, de ezek a kütyük megváltoztatták a terméktervezés jövőjét is. Köztük volt az 1936-ban "született" homártelefon, amit pártfogójának és a kor legtekintélyesebb műgyűjtőjének Edward Jamesnek készített (akárcsak a korábban már tárgyalt ajakkanapékat). A tárgyak nem titkolt célja volt, hogy az össze nem illő dolgok párosításával reakciókat váltson ki az emberekből.
Dalí úgy gondolta, hogy a mindennap használt termékeknek a mondanivalója túlmutat a funkciójukon. Nem csoda tehát, ha manapság homárra, hamburgerre, magas sarkú cipőre hasonlító telefonok, száj formájú szófák vesznek minket körül az otthonunkban.
Kortársai legtöbbjével ellentétben Dalí teljesen tudatosan kezelte a médiát és a modern világot, provokatív médiamegjelenéseivel az első médiahackernek is tekinthető. Épp ezért, korát meghaladó médiatudatossága miatt zárta ki őt 1939-ben a szürrealista mozgalom. Dalí azonban nem lett volna Dalí, ha nem reagál erre is frappánsan: „Engem nem lehet a szürrealizmusból kizárni. A szürrealizmus én vagyok” - idézi őt Najmányi László az Artportalon megjelent cikkében.
A háború és a vallás egyetlen festményen
Dalí rendkívül szigorú katolikus neveltetést kapott, majd a második világháború után beleásta magát a tudomány és vallás közötti ellentétek világába, talán ennek is köszönhető az 1951-ben megfestett Keresztelő Szent János Krisztusa című festmény is. Ha eredetiben szeretnénk látni az 1952-ben 8200 fontért elkelt művet, egészen Glasgow művészeti galériájáig kell utaznunk. 50 évvel ezelőtt a nézelődők még kétkedéssel fogadták a közel ötszámjegyű árcédulát, 8 évvel ezelőtt viszont Skócia kedvenc festményévé választották.
Hitchcock filmje és a magyar munkatárs
Nemcsak Walt Disney látott fantáziát Dalíban, egy évvel korábban, 1945-ben Alfred Hitchcock kereste fel, hogy készülő Spellbound (Elbűvölve) című filmjéhez alkosson díszleteket. Dalí több jelenetben is dolgozott a rendezővel, de a leghíresebb a lenti videón látható két és fél perces álomjelenet, ami maga a filmen megelevenedő szürrealizmus. Érdekesség, hogy ez a film indította el Rózsa Miklós zeneszerző karrierjét, aki Oscar-díjat kapott a film zenéjéért.
Az elveszettnek hitt óriásvászon Budapesten is járt
Két hónappal ezelőtt a Művészetek Palotája adott otthont az egyhetes programsorozatnak, ahol hét alkalommal mutatták be a La Verítá című előadást. A produkció Montreálból indult még év elején, utána pedig Svájcon és Brazílián át a világ számos pontját megjárta, mire Budapestre érkezett.
A háttérként szolgáló 9x15 méteres képet Dalí még 1944-ben festette a New York-i Metropolitan Opera Mad Tristan című balettjéhez. A festményt aztán évtizedeken keresztül senki sem láthatta, végül 2010-ben svájci műgyűjtők Daniele Finzi Pascát, a darab rendezőjét keresték fel azzal, hogy műkincsüket egy álom és valóság határán kalandozó színpadi produkció részeként szeretnék látni.
