Mivel lehet több száz fős tömeget bevonzani egy kulturális eseményre? Ljudmila Ulickaja új könyvének bemutatóján jártunk.
Így vonulunk be
Zsúfolásig megtelt a Corvin Mozi hatalmas vetítőterme november 28-án, Ljudmila Ulickaja Örökbecsű limlom című új esszékötetének bemutatóján. Bár könyvbemutatóból rutinosak vagyunk, ekkora tömeget ritkán tapasztaltunk hasonló eseményen – utoljára talán Pion István, Simon Márton és Sirokai Mátyás új kötetei kapcsán a Corvintetőn. Általában még a sikeres és népszerű szerzők esetében is elég egy nagyobb kávézó, azokról a feszengésekről nem is beszélve, amelyeken néhány tíz lelkes bölcsész lézeng, száraz pogácsa és ihatatlan bor társaságában. A Magvető Kiadó estjén azonban távolról sem ez volt a helyzet. Talán mégis reménykedhetnek a kultúrpesszimisták, hiszen ez a sok ember mind tudta, hogy nem IMAX moziba, hanem irodalmi beszélgetésre érkezik. Indításként Morcsányi Géza, a kiadó igazgatója köszöntötte a vendégeket. Morcsányi Ulickajában erős: a műfordítóként és dramaturgként is közismert kiadóvezető ültette át magyarra az író Daniel Stein, tolmács című regényét 2009-ben.
A beszélgetőtárs azonban nem ő, hanem Ulickaja többi regényének magyar fordítója, a Debreceni Egyetem Szlavisztikai Intézetének vezetője, Goretity József. Goretity nemcsak rutinos fordító, de rutinos kérdező is, legalábbis ha Ulickajáról van szó. A beszélgetés oroszul folyik, és bár tolmácsgéppel követjük az eseményeket, hallhatóan gördülékeny párbeszédről van szó. Jól ismerik egymást, felkészültek és okosak: így nem lehet nagyot hibázni. Ulickaja személyisége kifejezetten megnyerő, felszabadultan beszél betegségről, családról, barátokról, a különböző generációk felelősségéről és a szabadság erejéről. Profi este, profi szereplőkkel. Bár ezt sokan nem szeretik kimondani, a kultúra üzlet, amely termékeket állít elő. És Ulickaját úgy tűnik, nagyon szeretik a fogyasztók.
A szabadság útja
Az idén hetven éves Ljudmila Ulickaja eredeti végzettségét tekintve genetikus, a természettudományos szemlélet regényeiben is megjelenik. Első könyvét Franciaországban adták ki, ekkor már ötven éves is elmúlt. Azóta világszerte az egyik legnépszerűbb kortárs szerzővé vált: példája bizonyítja, hogy sohasem késő újrakezdeni. Magyarul először 2003-ban jelent meg Médea és gyermekei című regénye. A görög mitológia Médea-figuráját átírva Ulickaja családról, kötődésről, árulásról, hűségről és megbocsátásról mesél. Olyan témákról, amelyek mindenki számára fontosak, és olyan emberekről, akik mi magunk is lehetnénk. Imágó című regénye három jóbarát történetét követi nyomon a kommunista Oroszország lassan múló évtizedei alatt, a rémesen nyomasztó és fullasztó hétköznapokat ugyanúgy leírva, mint a legnagyobb emberi drámákat.
Korántsem meglepő, hogy az írónő nevére zsúfolásig megtelt egy hatalmas terem. Regényei ugyanis leginkább arról szólnak, hogy a legrosszabb és a legjobb körülmények között is meg kell őrizni az emberi viszonyokat. Barátság, szerelem, család és munka egyformán fontossá válhatnak az élet bizonyos helyzeteiben.
Azt mondja, a mai fiatalok hajlamosak az idősebbeket hibáztatni a jelenlegi oroszországi helyzet miatt, ő azonban megvédi kortársait. A kommunizmusban az emberek nem voltak szabadok, pedig szabadságra vágytak. Az ő akaraterejük kellett ahhoz, hogy az állampárti rezsim megbukjon. Ulickaja azért veszítette el tudományos kutatói állását 1970-ben, mert szamizdat röplapokat terjesztettek kollégáival: az őket kritizáló fiatalok talán már nem is tudják elképzelni se, mekkora kockázatot vállaltak. “Az út a szabadságba nehéz" – mondja az írónő – "de megpróbáltuk. Szégyellném magam, ha félnék" – teszi hozzá. "Vagy leküzdöd a félelmet és szabad emberként élsz, vagy marad a rettenet.”
“Halhatatlannak lenni nem érdekes”
Új kötete esszéket, interjúkat, leveleket tartalmazó gyűjtemény. Ulickaja arról beszél Goretity Józsefnek, – akinek ebben a kötetben az egyetlen nem orosz anyanyelvűként megjelent a Jelenkor című folyóirat számára készített interjúja – hogy mindenki számára elérkezik az idő, amikor számot vet mindazzal, amit az évek alatt összegyűjtött. A kötet gazdag merítése alapján ez a kollekció nemcsak tárgyakból, hanem emberekből, emlékekből, helyekből és arcokból áll. A három részből álló összegzés nagyobb egységei a Személyes világ, a Köröttem a világ és a Fölöttem a világ címet viselik. A szerkesztés őrzi a tagoltságot, és következetes marad. A lét minden aspektusát lefedi ez a felosztás: a test, a család, a környezet, az utazás, a szabadság, és a betegség emelkednek ki legfontosabb témákként. A kötet vegyes műfaja ellenére egy metafizikai archívum, amelyben társadalmi, politikai, és személyes kérdések sorakoznak számon tartva elvont, mégis egészen kézzelfogható módon. “Nekem nagyon tetszik, hogy az emberek különbözőek.” – olvasható a kötetben. Ez a mondat akár mottó is lehetne.
Az est során Balog Judit színművész részleteket olvas fel az írásokból, többek között az Apám tanításai címűt. Ulickaja elmondja, hogy az apját mennyivel nehezebb volt szeretni mint az anyját: talán nem is tudta soha megtanulni. “A szüleim válását üdvözöltem – és ma is úgy gondolom, hogy nincs nagyobb förtelem az életben, mint a rossz házasság.” Ulickaja szerint a társadalom megváltozott, ahogyan a nők szerepe, a család és a házasság fogalma is: ez ellen harcolni nemcsak butaság, hanem ráadásul felesleges.
Miközben szülei válásáról beszél, egyértelmű lesz, hogy az ő világában az emberi kapcsolatok a regények mögött lévő szövegmunkához hasonlatosak. Finoman megmunkált írásaiból és a könyvbemutató beszélgetésből is az derül ki, hogy a kapcsolatokért dolgozni kell, különben szétfoszlanak: akárcsak a történet szálai. Minél erősebb a szálak közti kötelék, annál nehezebb elhelyezni őket a leltárban. “A barátaim a legjobb gyűjtemény, amelyet valaha létrehoztam” – mondja az írónő, és árad belőle az a furcsa erő, amelyet Valuska Gábor a kötet kapcsán nagyon szellemesen a gyűjtögetők bölcsességének nevezett.
Néhány évvel ezelőtti betegségéről is őszintén beszél. A betegségtől és a haláltól mindenki fél, pedig a halál ad értelmet az életnek. Ha kevés idő marad, akkor mindent jobban értékel az ember: ő pedig tapasztalatból beszél, így készségesen elhisszük neki. Sokak szerint azért népszerűek a történelmi regények és a családmesék, mert a 21. század hősei újra a történetmesélők. Ljudmila Ulickaja könyvbemutatója ezt erősítette meg. Az irodalom gondolkodni tanít, és értékelni a saját történeteinket. Az sem baj, ha nem mindig jó a végük.
