Női szerepek és egzotikumok a KAFF-on

Kecskeméten június 19. és 23. között tizenegyedik alkalommal sereglenek össze az animációsfilm-rajongók, hogy részt vegyenek a KAFF-on, azaz a kétévente megrendezett Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon. Az idei fesztivál jelmondata az Animáció határok nélkül lett, mivel a szervezők szerint a filmtörténet kezdete óta is kontinenseken átívelve létezik a képek megmozgatásának a művészete.

Ami a női szerepeket illeti: három nagymamájának életútját eleveníti meg a 2009-es KAFF fődíjas alkotója Glaser Katalin. Joy Batchelorról, az első szigetországi egészestés rajzjátékfilm, az Állatfarm társrendezőjének életéről, filmjeiről lánya, Vivien Halas tart előadást. Tissa David, a rajzfilmkészítést Amerikában emancipáló magyar származású rajzfilmes musical-filmjét, a Hollandiában készült Szentivánéji álmot vetítjük.

A Gruffaló gyermeke című filmben a Gruffalo papa, anyukákat meghazudtoló féltéssel óvja a gyerkőcöt az erdőben lakozó nagy gonosz egértől. A film a klasszikus angol gyerekmese adaptációja, Helena Bonham Carter narrációjával.

Az április végi előzsűrizés értelmében a 174 nevezett hazai alkotásból összesen 23 egyedi rövidfilm, 19 televíziós epizód, 12 videoklip, 50 alkalmazott animáció és 41 diákfilm került versenybe a KAFF-on. Az öttagú zsűri tagjai, akik a versenybe került alkotásokat fogják zsűrizni a júniusi fesztiválon: Sayoko Kinoshita, a Hiroshimai Animációs Filmfesztivál vezetője, a lengyel Izabela Plucinska animációs filmrendező, aki az előző KAFF-on Esterházy című gyurmafilmjével a legjobb Tv-speciál díját kapta, Buglya Sándor orvos–tanár–filmrendező–operatőr, Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész és Baghet Iskander szír–magyar fotográfus.

Talán ez az egyetlen olyan fesztivál, ami fesztivál a fesztiválban, hiszen a KAFF mellett ugyanebben az időben és helyszínen tartják a SZAFT-ot, azaz Szabad Animációs Filmkészítők Találkozóját, sőt a 8. Animációs Játékfilmfesztivált is, ami az európai animációs filmgyártás legjavát mutatja be. És akkor még nem is beszéltünk az IndaFilm animációs filmszemléjéről, aminek köszönhetően június 12-23 között megnézheti a tavalyelőtti, 10. KAFF összesen 18 versenyfilmjét, ha már két éve nem utazott el értük Kecskemétre.

Az Indán bemutatott filmek között található például egy viszonylag új (2011-es) Magyar Népmesék epizód, a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, vagy Rófusz Ferenc, Oscar-díjas rajzfilmesünk Ticket című tízperces filmje. De Gutema Dávid (tavalyi SZAFT-nyertes) Blockheads című egyperces kézirajz-animációját is megnézheti az érdeklődő, sőt, a tavalyelőtti KAFF legjobb 3D-s animációja a Gondolatok a pincében is bemutatkozik.

Az idei KAFF-on a legfrissebb hazai filmalkotásokat és az elmúlt 2 év európai animációs játékfilmjeinek legjavát lehet amúgy megtekinteni – köztük ismét számos mesefilmmel. Tudni kell a fesztiválról, hogy 1985 óta rendezik meg, eleinte három-, 2005 óta pedig kétévente. A legújabb filmek mellett rengeteg különlegesség is érkezik Kecskemétre: a magyar rajzfilmezést elindító két művész, Macskássy Gyula és John Halas munkásságát különleges, ritkán látható filmjeikkel idézik fel. Sajtótájékoztatójukon kiderült, hogy idén több, a közelmúltban előkerült korai filmkinccsel a múlt feltérképezésére vállakoznak; megkísérlik megfejteni a nők szerepét az animációs filmiparban; és a Távol-Keletről érkező egzotikus darabokat is bemutatnak. A vetítések melletti családi programoknak, koncerteknek, animációs és képregényes alkotóműhelyeknek, kiállításoknak többek között a kecskeméti Sheraton Rendezvényközpont, a Városháza, valamint az Otthon Mozi adnak helyszínt. Fellép többek között a Tárkány Művek, a Kaláka és a Parno Graszt is, valamint egy különleges, zenés vetítés keretében megemlékeznek Weöres Sándor születésének 100. évfordulójáról is az Etnofon Zenei Társulás közreműködésével.

Mustra