A Pinceszínház Jordán Tamás főszereplésével mutatta be Charles Dickens Karácsonyi ének című művét, ami ugyebár egy szívmelengető történet arról, hogyan bontja le a szeretet a magány és a keserűség kőfalait. A műfajilag jelen esetben zenés-táncos szellemjárásnak nevezett előadásban Jordán Tamás játssza a zord, nevetni és szeretni képtelen üzletembert, akit néhány kísértet és a környezete másfél óra alatt meggyőz arról, hogy érdemes pénzt adni a szegényeknek.
Egyelőre hagyjuk még Jordánt, aki tényleg mint valami eltévelyedett öregember próbálja felfogni, ami történik vele, és beszéljünk a rendező, Soós Péter által a másik mozgatórugónak szánhatott szereplőről Babicsek Bernátról. Úgy vélem, hihetetlen nagy megtiszteltetés lehet, amikor egy színésznek egy színdarabon belül több szerepet is el kell játszani, mindazonáltal ehhez létszükséglet, hogy képes is legyen erre. Sajnos, Babicsek Bernát, a Jóban-rosszban Bencsik Márkja nemhogy öt-hat, de egyetlen, még hozzá korban és karakterben akár közel álló szereplőt sem képes élethűen alakítani, és ezzel a rendező terve halálra is lett ítélve.
Azt vette tudniillik a fejébe, amúgy nagyon helyesen, hogy a kamaraszínházba nem zsúfol be tizenöt szereplőt, hanem megoldja néggyel, meg néhány aranyos és egyébként ügyes gyerekkel. A többit nagyjából Jordán Tamásra bízta, pedig ő egyedül azért mindent nem játszhat el. Babicsek Bernátot eleinte sajnáljuk, aztán harmonikázik, aztán megint sajnáljuk, és nagyon türelmesek vagyunk vele, de végül kezd idegesítő lenni. Az előadást sok gyerek is nézte, hát kíváncsi lennék, hány értette, hogy a harmonikás bácsi mindig más szerepet játszik. Mert Babicsek Bernát nagyon jó harmonikás (már amennyire meg tudjuk ítélni, ugye, nem nyom félre), de egyáltalán nem sokszínű színész.
Ambrus Asma, a szellem, aki megmutatja a gonosz üzletembernek, milyen csúnya véget is érhet az, ha nem kezd el gyorsan pozitívan gondolkozni, szintén három elvileg különböző szellemet játszik, de ő sem próbálkozik különösebben, hogy az ember kitalálja, mit is akar a szereppel valójában. Inkább olyan, mint egy aranyos tündér néni, aki megdorgálja a gyerekeket, ha elcsenik egymás csokijait, de a dolgok súlyát, hogy bizony itt pokolra kerülés lesz, egyáltalán nem lehet érezni.
Nagyjából általánosan elmondható az egész darabról, hogy nincsen neki súlya. Bár csak másfél órás, elképesztően unalmas, rengeteg benne a teljesen megtöltetlen, felesleges zenei betét, ilyenkor Babicsek általában harmonikázik. Jordán Tamás sem érzi jól magát a szerepben, mintha kényszeredetten válna kedves, adakozó bácsivá a zsugori üzletemberből. A nézőtéren ülő nagyobbacska gyerekek ennek ellenére jól bírták, legalább is nem ment ki közben senki, de totális lenyűgözésükről aligha lehet szó, és azt sem nagyon hiszem, hogy ettől az előadástól lesz meghitt a karácsony.
