Az Abigél lesz az új Sorstalanság?

Olvasási idő kb. 1 perc

Háromnapos castingmaratont szerveztek a zuglói Csanádi Árpád Általános Iskolában, hogy megtalálják a szereplőket Szabó Magda Abigél című regényének filmes remake-jéhez. Bánfalvy Ágnes rendezi a filmet, Szikora János a színielőadást.

Nagyjából ötvenen álldogáltak kedden a Csanádi Árpád általános iskola első emeleti folyosóján. A válogatást a jövendőbeli rendező, Bánfalvy Ágnes vezeti, aki eredetileg színésznőként vált ismertté, többek közt épp az Abigél című regényből 1978-ban készült, Zsurzs Éva rendezte tévésorozatban Torma Piroskát alakítva. Mint mondja, már az első napon több mint százan vettek részt a szereplőválogatáson, és nagyon sok ígéretes jelentkező volt köztük. Hozzátette azért azt is, hogy amint a Sorstalanság című film előtt is hetekig keresték a Köves Gyuri szerepére legalkalmasabb jelentkezőt, így ők sem sprórolnak az idővel, és addig folytatják a szereplőválogatást, amíg össze nem áll a tökéletes szereplőgárda.

Szabó Magda ifjúsági regénye, az Abigél 1970-ben jelent meg először a Móra Könyvkiadónál. Számos kiadást ért már meg a könyv, készítettek belőle tévésorozatot is 1978-ban, majd hangoskönyvet és musicalt is. A történet középpontjában Vitay Georgina áll, akinek elkényeztetett kislányból hirtelen megfontolt, felelősségteljes felnőtté kell válnia, hogy a saját és apja életét mentse a II. világháború idején. A Szikora János rendezte színházi előadást 2012. június 8-án mutatják be a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a film forgatását ősszel kezdik el.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Lavati Anett
Lavati Anett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.