A Csokoládé Múzeum által hirdetett Praliné túra már eleve meseszerűen kezdődik: „a főbejáratnál [...] minden vendég felszúr saslikpálcikára egy marcipán, vagy csokoládégolyót, amit aztán a csokoládé-szökőkútból bugyogó csokoládéba tart, és azt el is fogyasztja”. Ennek fényében rettenetes érzés volt, hogy a nagy dugó miatt elkésve csak a második állomáson kapcsolódhattunk be a túrába, de szerencsére még semmi se volt veszve.
Stühmer, Kugler, Gerbeaud
A programsorozat második állomásán századfordulós kirakatok, csokoládékészítéshez szükséges korabeli eszközök vártak minket egy olyan teremben, aminek elég kevés köze volt a valósághoz. A falakra század eleji budapesti látképet festettek, minden tele volt régi kakaóbabdarálókkal, mérlegekkel, pralinésdobozkákkal, és természetesen olyan vitrinekkel, amelyekben igazi ritkaságokat és különlegességeket láthat az ember. Ebben a néhány négyzetméteres meseországban tárlatvezetőnk, Vass Mónika a csokoládégyártás magyar történetét mesélte el, röviden és érthetően. Szó esett Stühmer Frigyesről, valamint Kugler Henrik és Gerbeaud Emil történetéről is.
Stühmer alapította Magyarország legnagyobb csokoládégyárát Budapesten 1868-ban. 1920 és 1941 között Magyarországon 63 Stühmer fióküzlet nyílt, továbbá egy Párizsban és egy Abbáziában. A 30-as évek nagy forgalmú termékei voltak a Frutty, a gyümölcskaramellák, a Zizi, a Ropp szelet, és a holland eljárással készített "E" kakaópor. Különleges, a világon egyedülálló termékük volt az 1934-től gyártott "porcelánozott" csokoládéfigura. Mi is láthattunk két igazán egyedi ilyen darabot, amiknek a története is mesébe illő. A díszletek eleve adottak voltak, tárlatvezetőnk pedig igen jól mesélt.
Jancsi és Iluska
A szívszorító történet szerint a második világháború idején egy magyar legény beleszeretett egy magyar leányba. Akkora volt a szerelem, mint az államadósságunk, mikor is a legényt behívták katonának. A legény elkeseredésében elszaladt, és vett egy Jancsi és egy Iluska porcelánozott csokifigurát, majd elbúcsúzott szerelmesétől. A lány gondjaira bízta a Jancsi figurát, ő pedig kivitte a frontra a maga Iluskáját. Megígérte, hogy visszajön, és akkor elveszi a lányt feleségül. Teltek múltak az esztendők, és a lányt férjhez adták a szülei, nem tudtak már tovább várni a katonára. Nyolc évvel a csokoládéfigurák vásárlása után a katona kiszabadult a hadifogságból, és hazatért. A történetnek azonban itt nincs vége. Mivel a Csokoládé Múzeum a 90-es években akciót hirdetett: „hozza be régi csokoládés dobozát, régi csokipapírjait, cserébe kap friss csokit”, egy napon egy idős úr kopogtatott be az ajtón, kezében egy Jancsi csokoládéfigurával. Az az úr volt, aki elvette a katona kedvesét feleségül. Annyit mondott csak, miután átadta a Jancsi figurát: „Évtizedekig én törölgettem róla a port, most már törölgessék maguk”. Az egykori katona viszont valahogyan tudomást szerzett arról, hogy az általa ajándékozott Jancsi figura a Csokoládé Múzeumba került, így fiával beküldette a maga Iluskáját is, azzal az üzenettel: „Ha ilyen hosszú ideig nem lehettek egymáséi, akkor legalább a múzeum vitrinjében találják meg a boldogságot.”
Forró csoki a turistának
Ezzel a történettel indultunk el csokoládét készíteni: ostyatálba csokoládét csorgattunk, azt különböző fűszerekkel, csilivel, gyömbérrel és rózsaszirommal díszítettük. A kemény munka után kaptunk is egy csésze forró csokoládét, aminek egyetlen hibája volt csak, mégpedig az, hogy nem volt elég. Ezután a pralinéturista még beülhet a moziterembe filmet nézni, ami a csokoládégyártás történetéről szól, és közben különleges drazsék, pralinék kóstolására is van lehetősége. A túra végén természetesen minden vendég feltankolhat csokikülönlegességekből a múzeum boltjában.
A praliné túra 1990 forintba kerül, és bátran állíthatjuk, hogy megéri részt venni rajta, főleg ha az ember nem keveredik bele a délutáni dugóba.
