A magyarok 10 kedvenc könyve

Zanza!

Összesítettük a Libri, a Bookline, az Alexandra, és a Líra toplistáit, Frei toronymagasan vezet. Szerencsére azért az élmezőnybe befér Kepes András és Ljudmila Ulickaja is.

1. Frei Tamás: A bankár

A  bankár Frei Tamás második könyve, ami "torokszorító" izgalmakat ígér. A könyv sikerének titka: Frei nem kockáztat, csak a már jól bevált kliséket használja: emberrablók, tőzsdecápák, a politika és bűnözés, a bosszú és leszámolás, a hatalmi és szerelmi játszmák, aminek Frei – a könyvismertető szerint – "értő és érző ismerője, és amelynek a világa, egy államcsőd árnyékában, sokkal közelebb van a mai Magyarországhoz, mint gondolnánk..."

 

2. Kepes András: Tövispuszta

A Tövispusztában három különböző helyzetű, egy földbirtokos-arisztokrata, egy szegényparaszti és egy falusi zsidó család viszontagságos életét ismerhetjük meg, egészen az első világháborútól napjainkig. Kepes András a regényről így nyilatkozott: "A könyv egyik hőse én vagyok. Hogy melyik, azt egyelőre nem árulom el. Nagyjából mindegy is. Ne reménykedj, nem fogsz rájönni. Egyes szám harmadik személyben írok magamról, kellő távolságtartással és öngúnnyal, ahogy ilyen esetben elvárható, azontúl persze mély együttérzéssel és önámítással, helyenként önimádattal, ahogy magunkkal bánni szoktunk." Vajon melyik lehet Kepes? Az arisztokrata, a szegényparaszt, vagy a falusi zsidó?

 

3. Ransom Rigggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei egy kalandokkal, régi fényképekkel felturbózott misztikus történet kicsiknek és nagyoknak. A regényben egy családi tragédia után a tizenhat esztendős Jacob egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre kerül, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különös gyermekek számára alapított otthonának romjait. "Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy az itt rejtegetett árvák többek voltak különösnél. Talán veszélyesek. Lehet, hogy jó okból zárták őket el egy kietlen szigeten. És valamiképpen– legyen ez bármilyen valószínűtlen is– talán még mindig élnek."– írja az ismertető. A fiatal szerző első könyvét az amazon.com máris beválasztotta 2011 legjobb könyvei közé.

 

4. Frei Tamás: A megmentő

Konspiráció, szerelem, hatalom, pénz, tündöklés és leszámolás – Frei Tamás második toplistás könyvében is összelapátolt minden Hollywoodi B-filmes történeti kelléket, ebből lett A megmentő. Műfaji meghatározása kalandregény, ami az ismertető szerint persze "új műfajt" képvisel a magyar könyvpiacon. Főhőseit is körültekintően válogatja, oligarchák, miniszterelnökök, exlégiósok, Londonban élő magyar modellek és párizsi kémek a főszereplői a Teherántól Budapesten át egészen a francia fővárosig ívelő történetnek. A kalandregényt "kőkemény thrillerként" is aposztrofálják, ami már csak alcím miatt is mulattató: "Magyarország sorsa és a szerelem a tét."

 

5. Ljudmila Ulickaja: Imágó

Ljudmila Ulickaja legújabb regényében három jó barát – egy zenész, egy költő és egy fotográfus – életén keresztül mutatja be a Sztálin halálától a Gorbacsov-féle peresztrojkáig terjedő időszak hétköznapjait. A történet középpontjában e három évtized szovjet történelmének ellenzéki törekvései állnak: konspirációk, illegális kiadványok terjesztése, csempészése, kényszerű külső és belső emigrációba vonulás a korszak politikai életének tipikus eseményei. Az Ulickajától megszokott történetből kibontakoznak a szovjet diktatúra elleni küzdelem mindennapjai; megtudhatjuk, miként őrizhető meg ilyen körülmények között az ember személyisége, anyagi és szellemi függetlensége, vagy épp miként semmisíti meg a rendszer azokat, akik szembeszállnak a hivatalos ideológiával. "Az Imágó Ljudmila Ulickaja alighanem legkomolyabb, egyben legmulatságosabb könyve."– ígéri az ismertető. Amennyiben történelmi pszichodrámára és szolid komcsizásra vágyunk, akkor Ulickaja asszony a mi emberünk.

 

6. Moldova György: Keserű pohár

Moldova György riportkötetének első részében a magyar borászokról és a magyar borokról, sikerekről és bukásokról olvashatunk. A magyar bor a rendszerváltás után a helyét keresi Európában és a világ borszaküzleteiben. A legjobb szakemberek dolgoznak azon, hogy a magyar bor ne csak a határainkon belül legyen világhírű.

 

7. George R. R. Martin: Trónok harca- A tűz és jég dala I.

A Trónok harca egy újabb fantasy, a jól bevált recept szerint elkészítve: lovagkirálysággal, sárkánykirályokkal, elűzött dinasztiákkal, kitalált lényekkel, hősökkel, gonosz hatalommal.

"Hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel."– hívja fel a figyelmet a várható izgalmakra az ajánló.

Martin állítólag meg tudja újítani azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatában ismételgetett, meglátjuk.

 

8. José Rodrigues dos Santos: A 632-es kódex

A szerző műveiből világszerte több mint egymillió példányt adtak el. A magyarul 2010-ben megjelent Az isteni formula – Einstein utolsó üzenete, valamint a 2011-es, A hetedik pecsét című, nagy sikerű, lebilincselő regények után már itt is a következő, A 632-es kódex. Aki Dan Brownt szerette, annak dos Santos sem fog csalódást okozni. A regény ugyanis "eredeti történelmi dokumentumokon alapszik és döbbenetes időutazásra invitálja az olvasót, amely tele van kalandokkal, rejtélyekkel és legendákkal, leleplezett titkokkal és titokzatos jelekkel, csalóka látszatokkal és elhallgatott tényekkel." Egy történész és egyben kriptoanalitikus, a régi nyelvek szakértője megbízást kap, hogy fejtsen meg egy rejtélyes üzenetet. A benne rejlő titok természetesen a felfedezések korának legféltettebb titkához vezeti el a portugál történészt: Kolumbusz valódi kilétéhez és küldetéséhez.

 

9. Szalai Vivien: Stohl – Őszintén

Szalai Vivien elővette a nagy port kavart Stohl-ügyet, Bucival együtt, és megírta "sikerkönyvét". A könyvajánlóban a következőkkel igyekeznek minket meggyőzni arról, hogy ezt a könyvet érdemes elolvasnunk: "Egy ember, akit leginkább ez az erő irányít. Ösztönök, vágyak, érzések, számítgatás és érdek nélkül. Vagy mondjuk másképp, beszéljünk egy felnőni képtelen, ösztönös kisgyerekről, aki nem mellékesen három lány édesapja. Valakiről, aki naivan, önzőn, hedonistán él meg minden pillanatot, de közben valahogy mégis szerethető marad. Aztán amikor arcába vág a valóság, meghökkenve próbál észhez térni."

Stohl Andrást 2011. szeptember 6-án jogerősen tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, amiért ittasan okozott karambolt, október elején vonult börtönbe. Előtte azonban mi mással töltötte volna idejét, mint azzal, hogy hosszú hetekig válaszolgatott Szalai Vivien kérdéseire.

 

10. Varró Dániel: Akinek a foga kijött

Az Akinek a lába hatos sikere után itt a folytatás: az Akinek a foga kijött, melyben a költő saját kisfia ihlette mondókákat találunk "kúszó-mászó, gügyörésző" gyermekünknek címezve.

"Varró Misi egyre nő, fogai már előbújtak, nem is rest használni őket, fémpénzt rág velük, és mellé egy kis finom homokot. Misi már megtanult járni, kisebb-nagyobb döccenőkkel, sőt pakolni is tud: nehéz feladat mindent gondosan kirámolni a szekrényből, s azt gyönyörűen szétszórni a földön. Nem is beszélve arról, milyen pompás szórakozás kirángatni apa laptopjának zsinórját, szétpüfölni a homokvárakat vagy megcibálni a cica farkát."– így csábítanak vásárlásra.

Blogmustra