Népszerű összeesküvés-elméletek, amik mindig jókedvre derítenek minket

Mi a legjobb recept egy klasszikus összeesküvés-elmélethez? Földönkívüliek, nácik, Bermuda-háromszög, szfinksz? Lehetőleg mindez együtt. De nem unalmasak ezek már?

Összeesküvés-elméletek garmadája tartja éberen a világot. Itt van rögtön a 2012-es világvége, 911, Stonehenge, a piramisok és a Kennedy-gyilkosság rejtélye, és akkor még a szabadkőművesekről vagy Leonardo da Vinciről nem is ejtettünk szót. Ezúttal nem is fogunk, mai ötös listánkat az alábbi forrás alapján állítottuk össze.

 1. A Bilderberg- csoport

Senki sem tudja, kik a tagjai, kivéve a többi tagot, akik lehetnek 20-an, vagy akár több százan is. Nevüket egy holland szállodáról kapták, ahol először tartották gyűlésüket. Mindannyian befolyásos pénzemberek, bankárok, üzletemberek, politikusok, tábornokok, és egyetlen céljuk a világ gazdaságának, politikájának, ebből eredően a háborúk irányítása.

Henry Kissingerről is azt állították, hogy tagja volt a csoportnak, Tony Blairről, George W. Bushról és az apjáról is ezt híresztelik. A fáma szerint Joseph Retinger alapította a hidegháború alatt, aki az Európai Mozgalom nevű szervezet vezetője volt. A  szervezet célja az egyedüli világkormány létrehozása volt. Az elmélet szerint a Bilderberg- csoport működése szorosan összefügg azokkal a háborúkkal, melyek a 20. század második felében robbantak ki (pl. a koreai, az afganisztáni, stb.).

2. Az Antarktisz alatti földönkívüli bázis

Ez az elmélet inspirálta az egyik egészestés X-akták filmet, mely szerint vagy jelenleg is élnek földönkívüliek az Antarktisz jege alatt, vagy egy ősi földönkívüli civilizáció maradványai találhatóak ott. Az elmélet szerint a földönkívüliek mesterségesen hozták létre a jeget, hogy így rejtsék el bázisukat, és ha most is ott vannak, ármányos kísérleteket végeznek, pl. földönkívüli embriók kihordását tanulmányozzák emberi gazdatestekben.

A legmegdöbbentőbb része az elméletnek az 1513-es Piri Reis-térkép. Piri Reis arab tengerész és kalóz volt, aki az Atlanti-óceán déli részét kísérteties pontossággal rajzolta le, amelyet a NASA igazolt, ellenőrzött. Az elmélet szerint viszont nem ő rajzolta le, hanem a földönkívüliek, akik ez előtt már feltérképezték a területet. Ma az Antarktisz partvidéke nem látható, átlagosan 1 mérföld jégréteg és egy rakás pingvin fedi. 1773. január 17-én James Cook átlépte a déli-sarkkört, de csupán jéghegyeket látott.

3. A Bermuda-háromszög

A háromszög három pontja: Bermuda-szigetek, Miami, Puerto Rico.

Sok repülő és több, mint 50 hajó tűnt el nyom nélkül ezen a területen, mindenféle ésszerű magyarázat nélkül. A legtöbb összeesküvés-elmélet szerint az eltűnéseknek az időutazáshoz van közük.

A Bermuda-háromszög a Föld egyik azon pontjai közül, ahol az iránytűk nem északra mutatnak, hanem össze-vissza pörögnek. (A másik ilyen pont az Északi-sark.) A legmeggyőzőbb bizonyíték arra, hogy valami természetfeletti, vagy tudományosan megmagyarázhatatlan történik a háromszögben, egy 1964-es esemény, amikor Carolyn Cascio a Bahamákon lévő Nassauból repült Grand Turk szigetére egy utassal. Amikor már várható volt érkezése a szigetre, Cascio rádión hívta a nassaui repteret. Először azzal, hogy nem működik az iránytűje, aztán azzal, hogy nem találja a repteret.

Valószínűleg bekapcsolva hagyta a mikrofonját, így a légi irányítók hallhatták a beszélgetést a pilóta és utasa között.

A beszélgetésben hallható, hogy a pilóta szerint a megfelelő helyen vannak, a sziget is olyan alakú, mint Grand Turk, de lakatlannak tűnik, nincsenek rajta épületek, utak stb. Miközben ő állítása szerint a lakatlan sziget fölött körözött, Grand Turk több részén is láttak egy kis repülőgépet, sőt még a reptéren is látták a gépet szabad szemmel és radaron is. Próbáltak vele kapcsolatba lépni. Az ég teljesen tiszta volt, Cascio mégsem látta a repteret. Félórás körözés után a pilóta úgy döntött, hogy másik szigetre repül. Visszafelé kapcsolatba tudott lépni a nassaui reptérrel, és közölte velük, hogy nem találta meg a szigetet. Az ottani reptérrel még kb. 30 percig rádiókapcsoltaban volt, utána többé nem hallottak felőle. 

Széles körű kutatásokat végeztek, de nem találtak repülőgéproncsokat a környéken, valamint senki sem látta a repülőgépet visszaútja során egyik szigeten sem.

Az összeesküvés-elméletek alkotói szerint Cascio egy téridő-repedésen repült át, és Grand Turk szigetére érkezett, de a távoli múltban. Az elmélet szerint Cascio visszaútján ugyanezen a hasadékon repült át, ezért nem tudott a jelenbe visszatérni, így a múltban landolt.

4. Az ODESSA

A 2. világháború vége felé, amikor Németország tudta, hogy minden elveszett, sok magas rangú náci tiszt titokban olyan országokba menekült, amelyeknek nem volt kiadatási egyezményük, pl. Argentínába és Indonéziába. Az elmélet szerint a legérdekesebb az, hogy az USA kormánya is részt vett a műveletekben. Ezt arra alapozzák, hogy a menekülő nácik soha nem jutottak volna át a szövetségesek tengeri útvonalain az Atlanti-óceánon át egészen Argentínáig (vagy észak felé, Anglia partjai mellett) valamilyen segítség nélkül.

Az OSS (amely később a CIA lett) segített néhány nácit a szökésben, stratégiailag hasznos információkért cserébe.

Otto Skorzenyt, az Odessa szellemi atyját is elfogták az amerikaiak, mégsem vonták felelősségre háborús bűnei miatt, Skorzeny 1948. július 27-ig a darmstadti börtönben ült, amíg meg nem szökött onnan, így megúszta a további büntetést. A Gémkapocs-hadművelet szerint náci tudósokat menekítettek az Egyesült Államokba, hogy ők később a NASA-nak dolgozzanak. Az elmélet szerint a náci tudósok nélkül nem került volna sor a holdra szállásra.

Amikor Reinhard Gehlent, a náci hírszerzés vezetőjét is elfogták az amerikaiak, szabadon engedését azzal érte el, hogy mikrofilmkópiákat ajánlott fel minden hírszerzési anyagról, amit a nácik gyűjtöttek Oroszországgal kapcsolatban. Az OSS akkori vezetőjének, Alan Dullesnak a bátyja, John Dulles államtitkár volt Eisenhower alatt, és ő tartotta a kapcsolatot az IG Farben nevű gyógyszeripari céggel, amelynek véletlenül volt egy Auschwitzban működő üzeme, amely a gázkamrákban használt Ciklon-B kristályokat gyártotta.

5. A Szfinx

A standard elmélet szerint a Szfinxet a Gízai-fennsíkból kiemelkedő mészkődarabból faragták Kr.e. 2540 körül. Az összeesküvés elméletek szerint azonban dehogy, Kr.e. 10000 körül építették az atlantisziak.

John West és Robert Schoch egyiptológusok szerint a Szfinx erózióját nem a homok és a szél okozta, hanem a víz, és ez csak kb. 10 ezer évvel ezelőtt történhetett. De akkor egyiptomiak még nem voltak sehol.

A Szfinx a szabadkőművesség egyik fő építménye, és az egyiptomi szabadkőművesség azt tanítja, hogy az építmény bölcsessége és annak hagyományai egyenesen az atlantiszi túlélőktől erednek, akik azután építették a Szfinxet, és hozták létre az egyiptomi civilizációt, miután az Atlantisz elsüllyedt.

Az egyiptomi szabadkőművesek jelenleg tagadják ezt a "tényt" mindenféle más titokkal együtt, amit Szfinx mélye rejt.

2000 februárjában be is bizonyosodott a Szfinx alatti és előtti kamrák és alagutak létezése, amelyek összekötik Khafre fáraó piramisát a Szfinxsszel.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek